
Koponya hegyek, hova legyek? - Ezt rejti a januári Metalhead Box

Szeretett műfajunk ezer szállal kötődik a háborús tematikához. Hogy kizárólag a címnél, azaz a kortársak által Nagy Háborúként emlegetett első világháborúnál maradjunk, elég csak az Iron Maidenre, a Motörheadre, a Sabatonra vagy a hazai Age Of Agony nevére gondolnunk.
Mint ismert, május 5-én újra megjelenik, illetve új kiadást kap a The Devil Wears Prada tavalyi nagylemeze, a Color Decay. Az extra dalokkal rendesen megtöltött anyagról most az Ignorance került ki, persze videóval körítve. Lentebb a borító és dallista mellett maga a videó és a korábban kiadott Reaching is megtalálható.
Nem sokkal lépi át az egyperces küszöböt az egyszerre két nagylemez kiadására készülő The Acacia Strain legújabb dala, a Chain, viszont azalatt mindent visz. A Jacob Lillyvel (Chamber) közösen kiadott tétel még Vincent Bennett szerint is az eddigi legkeményebb daluk (pedig aztán elég erős a mezőny), szóval tessék felkötni a gatyeszt! A két album, melyek május 12-én jelennek majd meg, a Step Into The Light és a Failure Will Follow címeket viselik majd.
A Mars Volta visszatérő lemeze olyannyira bejött, hogy végül első helyen végzett a 2022-es toplistámon és most sunyi módon a 2023-as best of-ra is megpróbál felkapaszkodni.
Ha a lengyel rock/metal zenéről esik szó, nekem elsőre mindig a Behemoth és Nergal ugrik be. Azonban vannak itt még igazi csemegék a zene eltökélt híveinek. Itt van például a MuN zenekar, akik most hozták ki a negyedik nagylemezüket. Mi meg eddig semmit se tudtunk róluk.
2023. május 5-én egy színpadon az INSTANT-ban a Nefogazz!, a ZPZ és a Komodo. Akik komázzák, ha a zúzást nem kicsit bolond és vicces zenekarok teszik a talpuk alá, azoknak ez egy kötelező program!
Amerika méretéből adódóan is sok lehetőséget rejt. Így előbb utóbb a nagy számok törvénye alapján belebotlunk egy-egy zenekarba, akik szimpatikusak lesznek a számunkra, vagy olyat alkotnak, amit mindenképpen meg kell említeni. A Numerical Control Society is ebbe a kategóriába tartozik, akik most hozták ki legújabb Moonshot elnevezésű EP-jüket