Mindig örömmel tölt el, ha megkeres minket egy zenekar. Támogatjuk az undergroundot amennyire erőnkből kitelik, és igyekszünk minél több színvonalas bandát bemutatni nektek. Az évet a ALVA zenekarral nyitottam, akik most hozták ki az Out Of This Madness lemezüket.
Emlékeztem, hogy korábban hallottam már erről a bandáról. Aztán még inkább leesett, hogy ebben a zenekarban dobol Markó Jani, akivel már dolgoztam együtt. Aztán szépen lassan beugrottak a dolgok, így teljesen képbe kerültem. Ha spotify nem hazudik, akkor ez a zenekar első teljes értékű albuma, eddig csak kislemezek jelentek meg. Így érthető, hogy az album hossza közel egy órás.
Már a nyitó The Lie Is dalnál rájöttem, hogy imádom az album hangzását. Megvan benne az a klasszikus grunge feeling, amit imádok, de közben a postrockos hangulat sem marad távol. Ennek a kettőnek az ötvözése pedig egy eszméletlenül jó elegyet alkot. Ahogy beindul a dal egyből az énekre terelődik minden figyelme. Remek kiejtés, nincs a zavaró akcentus, világszínvonal egyből. Számomra felidézte a Fresh Fabrik legjobb időszakát ez a lemez. Az Out Of This Madness leginkább azoknak fog tetszeni, akik a kétezres években voltak fiatalok, tizenévesek. Ha ebben a korszakban alakult volna ez a zenekar, már a Barba Negraban játszanának. Minden megvan a zenéjükben, amire annak idejen a színtér képes volt. Remekül szólnak a dalok, jól el vannak találva az arányok és változatosak az ötletek. Van itt Sun Workshop érzés, ami annak idején az egyik legnagyobb újító volt a színtéren. De megvan benne a Superbutt zúzósága, a Fish! dallamossága és a Shapat Terror húzása, amire egyből mozgatod a nyakadat. A …Me egyszerűen sláger, amit, ha még lenne zenei televízió szénné játszaná. A három lendületes szerzemény után a Sofia egy kicsit leülteti az embert, hogy magába bolondítsa és totál elvarázsolja. A dalt úgy tudom leírni, mint egy totál részletes impresszionista festményt. Kell látnod minden elemét és az érzések, amiket kelt benned, azok felkavarnak és újra meg újra meg akarod nézni a képet, ebben az esetben meghallgatni a dalt. Érdekes, hogy az album második fele az sokkal inkább belassul. Nincsenek olyan lendületes dalok, mint az elején, ráadásul hosszabbak is lesznek a dalok, átlagosan hét perc felett vannak, kivétel az instrumentális Bridge, ami sokkal inkább egy átvezetőnek felel meg.
Az anyagnak egyetlen egy hibája van, hogy nekem egy idő után túl hosszúnak tűnik. Értem, hogy első anyag és mindent ki akartak a srácok magukból préselni, és jók is a dalok, csak egyszerűen közel egy órán keresztül nem köt le annyira, pláne, hogy leül a második fele nagyon. Érdemesebb lett volna egy-két dalt vagy rövidebbre vágni, vagy egyszerűen elhagyni az albumról és kislemezként megjelentetni. Ettől függetlenül erős, de nem tökéletes emiatt a lemez. Viszont az is biztos, hogy innentől kezdve nyomon követem a zenekart!
