RockStation

JETHRO TULL: THE BROADSWORD AND THE BEAST – STEVEN WILSON REMIX, 40-TH ANNIVERSARY EDITION (Chrysalis/Parlophone - Magneoton, 2023)

Progresszív rock gyöngyszem

2024. február 11. - rattlehead18

jethro-tull-the-broadsword-and-the-beast-40th-anniversary-monster-edition-5cd-3dvd-sealed-uk-cd-album-box-set-0190296436079-818913.webp 

Minden bizonnyal csak maga Steven Wilson tudná megmondani, hogy épp pontosan mi is a helyzet a Porcupine Tree-vel. Azt már megszokhattuk, hogy a zenekar agytrösztje utóbb hajlamos megváltoztatni egyes kijelentéseit… A lényeg, hogy a közösségi oldalán rendszeresen megosztott videók tanulsága szerint emberünk továbbra is a stúdiójában vagy a lemezgyűjteményével kézközelben érzi igazán otthon magát. Az elmúlt években pedig sorra teljesítette azokat a megbízásokat, melyek számára bizonyára sosem minősültek munkának, azaz számtalan Jethro Tull lemezt feljavított, de egyebek mellett kezelésbe vett több Marillion korongot is.

2023 novemberében a tizennegyedik Jethro Tull lemezre, az 1982-es The Broadsword And The Beast-re került a sor. A címben szereplő negyvenedik jubileum tehát nem igazán stimmel, de a mateknak számomra semmi jelentősége. Az Aqualung, a Benefit és ’70-es évekbeli társaik árnyékában hajlamosak vagyunk megfeledkezni a következő évtized lemezeiről. Az értő kezek és fülek által összerakott újrakiadás azonban most jó indok arra, hogy leporoljuk ezt a ritkán hivatkozott, a tekintélyes diszkográfiában középtájt megbúvó albumot.

A The Broadsword And The Beast az eredeti verzióban épp úgy szólt, mint a kortársak, elsősorban a Yes, a Saga és a Rush aktuális, azaz 1982 és 1984 között megjelent lemezei. Az egyszavas refrént kapott Beastie egy tipikus békebeli, mondhatnám, lightos szerzemény, árnyalatnyi progos beütéssel. A folytatásban érkező, hangulatos intróval felvezetett Clasp viszont már klasszikus, történetmesélős Jethro Tull, visszafogottabb hangszereléssel akár a ’69-es Stand Up lemezükön is szerepelhetne. Ian Anderson elsősorban az énekes, pontosabban fogalmazva, a tőle megszokott történetmesélő karaktereként tűnik fel a lemezen, a fuvola a Broadsword-ön csak statiszta szerepet játszik, a hangszíne esetenként összemosódik a szintetizátorokkal.

jethro-tull_the-broadsword-and-the-beast-40th-anniversary_bundle-scaled.webp

A folk rockos beütésű Fallen On Hard Times bevezetőjében a főszereplő azért előkapja emblematikus hangszerét, majd a dal elegánsan terebélyesedik egy ’80-as évekbeli prog rock darabbá. A gyönyörűen vokálozott, hard rockos irányba mozduló Flying Colours akár a Rush: Grace Under Pressure lemezéről vagy a Saga: Silent Knight-járól sem lógna ki. A Slow Marching Band bevezetőjében Anderson ismét a középkori bárd szerepében tűnik fel, majd a dal olyan ívet fut be, mint egy korai Genesis darab. Ha a Beastie-re a képzeletbeli A-oldal címadójaként tekintünk, akkor a B-oldal esetében a Broadsword ugyanezt a szerepet tölti be. A korai Jethro Tull világától zeneileg talán itt sikerült a legtávolabbra kerülniük, az itteni ünnepélyes gitárbetétek - a másik őstag, Martin Barre jóvoltából - legalábbis kevésbé jellemezték a ’70-es évek első felének JT lemezeit.

A Cross-Eyed Mary-re emlékeztető, játékosan induló Pussy Willow gyorsan vissza is rántja az embert az előző mondatban emlegetett évtized elejére, a középrész viszont – elsősorban a hangszerelés révén – tipikus 1982. A Watching Me, Watching You-ról (mínusz a fuvola) nekem, mint későn érkezett hallgatónak rendszeresen a Fish-féle Marillion világa jut eszembe, de gyorsan hozzá is teszem, hogy egy évvel járunk Rothery-ék bemutatkozó lemeze előtt. A Seal Driver hard rockos szellemben folytatja, majd az eredeti tracklistet a filmzenés jellegű Cheerio afféle outroként zárja.

A lemez a jubileumi újrakiadásra további hét tétellel gyarapodott, így Wilson mester épp egy órásra hizlalta a korongot. Ezek a bónuszok érdemben már nem tesznek hozzá a jól ismert dalokhoz, a keménymagnak érdekesek lehetnek a korai verziók, netán a remixek remixei is, ezek ismerete nélkül azonban egy magamfajta később érkezett rajongó még nyugodtan aludhat. Ha igazi érdekességet kell kiemelnem közülük, elsősorban a megbónuszolt korong vége felé, a Jack-A-Lynn akusztikus változata és a rendhagyó (poénos) Beastie Band Shouts! irányába mutogatnék.

Ha tovább akarsz látni a ’70-es évek első felének Jethro Tull alapvetéseitől, a friss remaster egy jó apropó lehet a választáshoz. A majdani fantasy metal irányzat grafikáinak megágyazó, kedvenc Jethro Tull borítóm mögött ugyanis egy progresszív rock gyöngyszem rejtőzik, higgyünk Steven Wilsonnak!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8218319177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum