A Bursting Out alcímű Live album ugyanaz a Jethro Tullnak, mint a Made In Japan a Deep Purple-nek, az Unleashed In The East a Judas Priest-nek vagy a Live After Death az Iron Maidennek. A koncertlemez. Így, nagy „A”-val. Az azok megjelenése óta eltelt évtizedek alatt készülhetett bármennyi stúdiólemez, jelenhetett meg akárhány további élő anyag, a rajongótábor és bizonyára maga az adott zenekar is ezeket tartja a csúcsteljesítményeknek, már ha koncertfelvételekről van szó.
A másfél órás dupla koncertanyag a Jethro Tull első évtizede végére tette ki a pontot. Ha a fenti 1979-es Judas Priest albumra szokás azt mondani, hogy megnyitotta a heavy metal következő évtizedét, a Bursting Out-ról azt is írhatnám, hogy lezárta a Jethro Tull első és utólag már kijelenthetjük, egyúttal legfontosabb korszakát.
A felvételek a Heavy Horses lemezhez kapcsolódó európai körút különféle állomásain készültek. A végső felvétel gerince állítólag a berni állomás hanganyagából lett átemelve, de ezt talán már csak maga Ian Anderson tudná megmondani. A szalagokat ugyanis annak idején maga a zenekarvezető nyálazta át, és válogatta ki a szerinte legjobban sikerült verziókat, hogy azok egy sosem tagadott stúdiós utómunka eredményeként nyerjék el a Bursting Out-on hallható verzióikat.
A koncertanyag az LP-korszakban több kiadást is megélt, majd a CD-k megjelenését követően bizonyos változatokon a felvételt megvágva, megcsonkítva lerövidítették azt. 2004-ben végül megvalósult az egységes, két CD-re kalibrált újrakiadás is. Az EMI alá tartozó Chrysalis pedig az idei nyáron immár véglegesen rendezte a Bursting Out sorsát. A Jethro Tull tábora már megszokhatta, hogy a Porcupine Tree agytrösztje, Steven Wilson stúdiós szakiként előszeretettel, de kellő alázattal újítgatja, alakítgatja (remastereli) a diszkográfia korai darabjait. Az 1980-as A és az 1982-es The Broadsword And The Beast újrakiadásokról mi is megemlékeztünk. A háttérmunka eredménye, hogy a dupla CD-s változat csak az alap, és a friss eresztésben akad három LP-s, sőt hat korongnyira, egészen pontosan három CD-nyire plusz három DVD-nyire rúgó verzió is.
A gyűjtőszenvedélytől mentes kevésbé elvetemülteknek pedig ott a digitális kiadás. A Jethro Tull a kortársakkal ellentétben nem az a zenekar volt, amely élőben a mindenkori hangulat függvényében kényére-kedvére alakítgatta, bővítgette, netán dagályosította a saját szerzeményeit. A Bursting Out sem erről szól. Hangszeres közjátékok így is szép számmal akadnak, főleg a műsor második felében (Conundrum, Quatrain, illetve a záró The Dambusters March). Ha már énekmentes darabok, feltétlenül ki kell emelnem a Flute Solo Improvisation címmel rögzített tételt, melyhez a főnök a Bach kompozíciót, saját szerzeményét és egy tradicionális dallamot gyúrt egy hat perces medley-vé.
A Bursting Out számvetés-jellegét jól mutatja, hogy bár a felvétel a Heavy Horses lemezbemutatóján készült, a végső dallistán közel azonos súllyal esnek latba a korábbi darabok, mint az akkor aktuális lemez szerzeményei. Rajongóként nehéz fontossági sorrendről beszélni, ha mégis, akkor a kettes lemez az, ahol az igazi alapvetések helyet kaptak. Ebben a körben az Aqualung címadójára, a műsor csúcspontján, képzeletbeli ráadásként elővett Locomotive Breath-re, illetve a Thick As A Brick-Too Old To Rock 'N' Roll: Too Young To Die párosára és természetesen a komolytalanabb Cross-Eyed Mary-re gondolok.
A dupla anyag első felén a talán kevésbé közismert darabok kaptak helyet - ezen a környéken az abszolút csúcspont számomra a Heavy Horses címadója. Ha a rocktörténet legnagyobb hatású koncertlemezei kerülnek szóba, a Bursting Out-ot nem feltétlenül emlegetjük az elsők között, ha viszont utóélettől függetlenül a ’70-es évek legjobb koncertanyagaira terelődne a szó, ennek, a Jethro Tull Live-ként is emlegetett élő anyagnak mindenképp a képzeletbeli lista elején lenne a helye.
