Elsősorban a kíváncsiság vitt el erre a koncertre, mert nem David Ellefson elsőre erősen hakniszagú turnéja tűnt a legizgalmasabbnak a tavaszi felhozatalból. De félre a fanyalgást! A beharangozók sztorizós előadást ígértek, ahol némi kötetlen csevegésre is lehetőség lesz-így már sokkal érdekesebbnek hangzott az egész, mivel David nemcsak remek zenész és dalszerző, de egy korábbi alkalommal kimondottan jó fejnek és jó történetmesélőnek bizonyult. További lökést adott, hogy a Megadeth után is van élet számára, mivel számtalan projektet futtat párhuzamosan, vagyis nem csak a volt zenekara számaival tud színpadra lépni.
Túl korán érkeztem az Analoghoz, rajtam kívül kb. nyolcan vártak a bebocsátásra, elsőre nem festett túl jól a nézőszám és csak reméltem, hogy ennél azért többen kíváncsiak Davidre, de szerencsére az aggodalmam alaptalannak bizonyult. A közönség nagy szórást mutatott: a legifjabb rajongó babakocsiban érkezett a szüleivel, egészen a hozzám hasonló korú veteránokig, úgy látszik azért jól cseng az Ellefson név és még így hét közben is mozdult rá a közönség, még ha nem is volt teltház. Még a koncert előtt sikerült belelesnem a színpadon kitett egyik setlistbe ami szertefoszlatta a reményeimet, hogy nagyobb lesz a merítés, de a műsor döntően a Megadeth nótákra épült. és én nem egy tipikus zenei programot vártam, de azért azt örömmel láttam, hogy a kötelezők mellett szerepelnek rajta a Megadeth koncerteken ritkábban hallható szerzemények is. De beválogathatott volna mondjuk a Metal Allegiance albumokról is valamit a műsorba, hogy változatosabb legyen.
Az intro után a Skin O My Teeth és a 99 Ways To Die energikus műsornyitónak bizonyultak és azonnal kiderült, hogy Titta Tani énekes még ha nem is a megtestesült rock'n'roll jobb hangja van mint MegaDavenek akármikor fénykorában. És ezt legjobban az Ellefson-Soto nótában bizonyította, egyben a Celebrity Trash volt a műsor egyetlen visszafogottabb,rockosabb-dallamosabb száma. Titta bár nem szántotta fel a színpadot hozta az énektémákat. A rajongók első kedvence, Reckoning Day volt, majd a Go To Hell, de még itt sem sikerült komoly reakciót kicsikarniuk közönségből. Ez mondjuk betudható a szerdai időpontnak és a visszafogott alkoholfogyasztásnak is... A Like a Bullet ismét Ellefson-Soto páros keze alól került a programba, még a Celebrity Trash rockosabb, ez már inkább metal volt mindenki nagy örömére. Az Over Now felkonfjában Titta említette, hogy ez Post Malone cover, de itt nem varázsszó a rapper neve, meglehet a tengerentúlon sztárelőadó, ellenben a basszusgitár dominálta Simple Truth már sokkal inkább működött a közönségnél is.
Csúcspontok mindig vannak egy koncerten, itt a Countdown To Extinction és a Tornado Of Souls voltak ezek nem maradhattak ki és itt látszott-hallatszott, hogy Andy Martongelli nem véletlenül dolgozik együtt Daviddel régóta, könnyedén hozott mindent és nagy szenvedéllyel játszik a hangszerén. Walter Cianciusi gitáros nem nagyon került előtérbe (de szilárd ritmusszekciót alkotott Dave-el együtt), sokkal inkább David, de sajnos a várt sztorizgatás elmaradt, ill. kimerült néhány átkötésben a számok között. Lehet, hogy túlzott elvárás volt részemről olyan számok közti sztorizgatás mint egy Death To All koncerten ahogyan a Death egykori tagjai, Chuck zenésztársai tették, de ezek a kis sztorizgatások (is) tették felejthetetlenné a Death To All bulit. Mindenesetre feldobta volna a koncertet ha Dave megoszt néhány régi sztorit, nem éreztem volna üresjáratnak vagy időhúzásnak és cserében lemondtam volna egy-két kevésbé fontos nótáról is. Így rutinszerűnek mondható ez a koncert, amit megtört a Love Me Like a Reptile (Motörhead), de még most is az az érzésem, hogy többet is ki lehetett volna hozni ebből a koncertből.
Azért egy tisztességes ráadásra visszatértek a színpadra, amelyek a Syphony Of Destruction és a Peace Sells voltak amelyek lendületes finálét biztosítottak az estének. Egyedül itt éreztem MegaDave hiányát, mert senki más nem tudja olyan gyűlölettel fröcsögni a mikrofonba a Peace Sells szövegét, de így is le a kalappal Titta előtt. Sajnos a koncert után zenésztársaival ellentétben Dave nem jött ki a közönséghez, én pedig magyar viszonyok között túlzásnak éreztem a közel 30 ezres VIP jegyet. Szomorú, bár ne lenne az...
FOTÓK: MÁTÉ ÉVI, photographic.hu
További képek ITT.
