Érkezem a helyszínre, ahol a bejáratnál személyesen Csillag Zoli, a koncertet szervező LOTS Music motorja fogad személyesen. Innen az ember már biztosra veheti, hogy a lehető legjobb helyen jár, és semmi sem szúrhatja el az estéjét!..
Nem úgy veszem észre, hogy bővelkednénk a minőségi blues-rock eseményekben, úgyhogy vétkes könnyelműség lett volna kihagyni Sari Schorr újabb eljövetelét. Az előző alkalom (szintén az Analogban) érdekes módon szinte napra pontosan egybeesett az ideivel, a kettő közé pedig tavaly nyáron egy akusztikus műsort is beiktatott a New Yorki énekesnő Szolnokon a Repülőmúzeumban, Kiefer Sutherland vendégeként. Így aztán kis túlzással egy egész ország ismerhette meg a nevét.
Ehhez képest a nagyjából félházat némi csalódásként is elkönyvelhetnénk, ám ebben az esetben a remek koncerthangulatot ez nem befolyásolta. Sőt, csak még meghittebbé tette. Aki eljött, nyilvánvalóan jól ismeri a hölgy munkásságát, s már az első pillanatoktól kezdve könnyen rá tudott hangolódni a bulira.
Akit netán mégis irányba kellett helyezni, azt Sari rögtön a színre lépésekor irányba helyezte. Elbűvölő egyéniség, annyi bizonyos. Az első, ami vele kapcsolatban feltűnt: mennyire kimérten, megfontoltan, ugyanakkor végtelenül kedvesen beszél hozzánk. Emellett folyamatosan mosolyog. A belőle áradó, megannyi érzést, élettapasztalatot átadó pozitív kisugárzás jegyében zajlott a buli, viszont egyszer sem éreztük úgy, hogy ez valami émelyítő negédességbe csap át. Az Ordinary Life felvezetésekor hősnőnkről nyugodtan elhihettük, hogy hálás mindazért, amit eddig a sorstól és a zenei pályájától kapott. A családon belüli erőszakról szóló Damn the Reason és a Beautiful előtt a remény üzenetét adta át. Az Aunt Hazel (utána lehet nézni, mit takar valójában ez a látszólagos személynév az amerikai szlengben…), majd a vadonatúj, ezen a turnén bemutatott Highway 69 (újabb beszédes dalcím) felkonferálása közben meg sejtelmes, pajkos vigyor ült ki az arcára.
Persze vokalistaként is varázsolt. Megvan a Janis Joplin-jellegű rekedtes tónusa, meg tud szólalni bársonyosan búgó hangon, és “árasztósan” is képes énekelni. Nem véletlenül kérte fel őt együttműködésre a műfaj elitje Eric Burdontől kezdve Walter Trouton át egészen Robin Trowerig!
A saját szerzemények mellett a Trower-féle tavalyi Joyful Sky album – amelyen szintén Sari énekel – is a program súlyponti eleme volt, erről mindjárt az elején zsinórban három nóta hangzott el. Az úriember játékát visszaadni bármely gitárosnak mélyvíz, de Ash Wilson (ő sem éppen kezdő) érzés és elegancia szempontjából megfelelőnek bizonyult a feladatra, noha a villantósabb stílus sem áll távol tőle.
Lee Morris dobos, mint tudhatjuk, a rock / metal széles spektrumában (Marshall Law, Paradise Lost, Magnum) jártas. Voltaképp meg sem lepett, mennyire otthonosan érzi magát ebben a lazább zenei közegben is – azért a Damn the Reasonben igen masszívan ütött! –, annál inkább örülök, hogy a Magnum leállása után nem maradt sokáig munka nélkül.
A cingár, kopasz Chris Cliff megbízható háttéremberként basszusozott, ám a keverés által szépen kihangsúlyozott játéka nem pusztán alapozásra szorítkozott. Sari nem egyszer mutatta be és méltatta őket, a Willie Dixon tollából származó I Just Want to Make Love to You alatt pedig mindhárman bemutattak egy-egy szólót.
Ha már a feldolgozásoknál tartunk, nálam igazán a Black Betty ötletesen belassított (lemezre is rögzített) változata talált be. A főműsor pont ezzel zárult, utána ráadásnak jól is jött a felpörgetett tempójú, hangszeres betétekkel felhizlalt Dixon-klasszikus, na meg az abszolút “ereszd el a hajam” hangulatú Valentina.
Hősnőnk a friss szám előtt jelezte, hogy társaival már dolgozik az új dalokon. Éppen ideje, hiszen legutóbbi stúdióalbuma, a Never Say Never 2018-ban jelent meg. Várjuk tehát a következő anyagot, és annak bemutató turnéja alkalmával a következő magyarországi fellépést is!
Szóval nincs sok minőségi blues-rock esemény itthon, ahogy látom, de a LOTS Music igyekszik betölteni az űrt. Köszönet nekik a nagyszerű estéért, érdemes lesz figyelni Zoliék további rendezvényeit!
Fotók: Máté Évi
