A nemrég hazánkban is koncertező Like Moths To Flames a május 10-én megjelent hetedik lemezével melengeti meg a metalcore rajongók szívét. A zenekar élete eddig is egy nyitott könyv volt, hiszen már korábban is kendőzetlenül tárta elénk minden zűrzavarát és frusztrációját. Ezzel az albummal sem a felszínt kapargatják, komoly betekintést nyerhetünk Chris Roetter énekes belső démonjaival vívott harcába 11 számon keresztül.
Az igazán kiforrott, progresszívra csiszolt hangzás kifejezetten jól illeszkedik abba a tematikába, amit The Cycles of Trying To Cope kapott. A zene követi a már jól bevált receptet, a könyörtelen agressziót élénk zenei megoldásokkal és lírai tartalommal teszik teljessé.
Az Angels Weep egy igazi heavy és sötét kezdés… Chris Roetter kegyetlen sikolyát alig töri meg egy-egy tiszta ének, mellé a groove-os riffek, fékeveszett dob igazán túlvilági hangulattal kúszik bele a hasonló szerkezetű Paradigm Trigger-be. A kétségbeesettséget tükröző pusztítás az Over The Garden Wall-ban folytatódik, ahol is a gitárosok ötletesen trükköznek egy-egy djent és black metal fordulattal. Erős indtás, ehhez semmi kétség nem fér.
A folytatásban egy teljesen más, de erőteljes hangszínt üt meg a bánattal és gyásszal átitatott Gone Without A Trace, sokkal több az ének és inkább zord rock hangzás köszön vissza ebben a tételben. Erre csatlakozik rá a szintivel megsegített Dissociative Being is, de ez a fajta kitérő nem tart sokáig.
A következőkben visszatérünk a metalcore gyökerekhez LMTF módra. A To Know Is To Die-ban benne van minden, ami kell; igencsak tetszetős gitártémák, Roetter határokat feszegető hangterjedelme és a rácsatlakozó vokál, lélekölő dob és a breakdown-ok, már-már sablonosan szívet melengető tétel lett.
Az album vége felé járva már a brutalitás a líraisággal kéz a kézben teremtik meg a könnyednek közel sem nevezhető hangulatot. Az izgalmas riffeket felsorakoztató Everything That Once Held It Together és a The Depth I Roam igencsak impresszív dobmelója teremtette atmoszférától tuti kis melankólia kerekedik, teljes egészében átjár a reménytelenség érzése. Fasza kis kegyelemdöfés ez a léleknek.
A What Do We See When We Leave This Place zárásként igazán jól reprezentálja az egész albumra jellemző változatosságot a zúzós dallamok és az epikus refrének között. Zach Pishney eddig is szolgáltatta a fogós gitártémákat, de talán itt csúcsosodott ki teljesen az ő kiváló játéka.
Katarzis nem marad el és ha még bírod és kitartó vagy, jutalmad egy lendületes talpalávaló „bonus track” Soul Exchange címmel.
Mindenkinek megvan a saját módszere az érzelmi válságok átvészelésére. Ebben a 40 percben bepillantást nyertünk Chris Roetter és a Like Moths To Flames eszköztárába, egy igazán tömör, minőségi metalcore lemez formájában. Túl sok újítás nincs ugyan, mert a sok szempontból jól bevált, de igazán technikás alapokra támaszkodik. Ettől függetlenül a The Cycles Of Trying To Cope egy kemény, lendületes és ambiciózus album lett.