Milliószor mondtam már, hogy várunk bárkit szeretettel, hogy erősítse a szerkesztőségünket. Ilyenkor gyakran visszajön válaszként az a kérdés, hogy “miért is éri ez meg?” Másnak nem tudom miért éri meg, csak a magam nevébe beszélhetek, de amikor kapjuk a promó anyagokat és találsz egy-két jó zenekart, akkor nekem amiatt teljesen megéri. Most például a skót Codespeaker a jó indokom.

Magamtól biztos, hogy nem találkoztam volna ezzel a zenekarral, ellenben így, hogy a Ripcord Records elküldte nekünk, nálam landolt a lemez, ami az esős péntek reggelen egyből elnyerte a tetszésemet. Félre is raktam mindent és igyekeztem egy rövid ideig csak a zenére figyelni.

A post-metalban utazó zenekar sokkal több annál, mint amit a stílus jegyei megengednek. Éreztem itt egy jó adag Lamb Of God hangulatot visszafogva, de azért egyértelműen a fő vonulat azon az ösvényen vezet, amit a Neurosis már kitaposott, de mindeközben felfedezek itt-ott benne egy kis Meshuggah hatást is. Érdekes egyveleg ez, ami a lehető legjobb hangulatban kapott el. Erre mondom azt, hogy nem a tehetség számít a zenélésben, hanem az időzítés.

Egy nyári reggelen ezt az albumot egyáltalán nem értékeltem volna. A kilenc dal mélyre húz. Az átlag hossz öt perc körül van és iszonyatosan le tud rántani az iszapba, hogy aztán a víz totál ellepjen. Hangzásban kellően mocskos, tudják a megfelelő arányokat, a határaikat.  Emiatt is mondhatom azt, hogy Scavenger egy eléggé jó album. Nem fogom minden nap hallgatni, mert alapjáraton ez a fajta zene távolabb áll tőlem, de arra mindenképpen jó volt, hogy a zenekar felrakja magát nálam a térképre.