RockStation

15 éves ünnepi kiadást kapott a Crack the Skye

2024. október 28. - KoaX

mast_1.JPGA Mastodon is ünnepi hangulatba került, hiszen idén húsz éves a Leviathan albumuk, ami meghozta az első nagy sikert a zenekarnak. Azonban most nem a bálnavadászat lesz a téma, hanem az idén tizenötéves Crack The Skye.

A Crack The Skye  egy újabb szövevényes konceptanyag a zenekartól. A történetet Raszputyin figurája köré építettek fel, de valami úton-módon Brann Dailor dobos, unokahúgának a történetét is beleszőtték, aki tizennégy évesen vetett véget az életének. Nem egy könnyű történet, akármelyik oldalról is közelítjük meg a témát. Mivel a tíz éves születésnapra a zenekar nem készült különösebb meglepetéssel a rajongóknak, így itt volt az ideje, hogy valamit most már mutassanak nekünk. Elkötelezett Mastodon rajongóként egyből lecsaptam az újra kiadott vinylre, de nem csak ebben a formában jelent meg az anyag. Hét különböző kiadásban tudjuk beszerezni a progresszív muzsika egyik csúcsát alkotó albumot. Ez, ha jól számoltam négy különböző színű vinylt jelent, egy kiadás CD-n jelent meg, illetve be tudunk szerezni egy boxot és az interneten is elérhető.

462551826_8778631548866326_3109905326084431813_n.jpg

Na, de miért is éri meg beszerezni a jubileumi Crack The Skye-t? Ezen én is sokat gondolkodtam mikor megtudtam, hogy újra kiadják az albumot, de miután kézhez kaptam rá kellett jönnöm, hogy igenis volt értelme az újrakiadásnak. Persze a két különböző új borító mind a két esetben gyönyörű és remekül tud mutatni a gyűjteményben. A régi borítót is imádtam, de most egyszerűen nem tudom levenni a szemem erről az újról. Folyamatosan vonzza a tekintetem, az első napokban be se raktam a gyűjteménybe, hanem elől hagytam és mindig megcsodáltam. Vizuálisan is egy élmény, nincs mese. Persze vannak más értékek is, amik miatt megéri beszerezni ezt a lemezt. A technika változik, fejlődik az évek alatt és így érthető, hogy bizonyos albumokat remasterelnek. Így tett korábban a PanterA és a Metallica is, hogy közeli példákat hozzak. Az említett két zenekar is a tökéletesen szóló albumukat remasterelték. Noha, azoknál én nem hallom a különbséget, a Mastodon esetében viszont IGEN! És ez egy nagyon fontos dolog! Hiszen eddig is éltem-haltam a lemezért, de az újrakevert verzióban a basszusgitár sokkal hangsúlyosabb, illetve az énekek milliárdszor jobban szólnak, még inkább előtérbe kerülnek az apró részletek. Igazi katartikus hallgatni az anyagot és újra felidézni az élményeket, amiket az első hallgatáskor átéltem. Mondhatni olyan mintha újra megismerném az albumot. Ezek mellett pedig a vinyl verzió nem csak az újrakevert albumot tartalmazza. A duplalemezes kiadvány, második lemeze is az albumot tartalmazza, azonban instrumentálisan, ami egy külön utazás a hallgatónak. Őszi, hideg, sötét estéken jobb választást keresve se találhatnék. 

462547928_1052325069700653_3644066714384224488_n.jpg

De ha még mindig nem lenne elég a jóból, a zenekar a régi videóit is digitálisan felújította, hogy a modern világ számára is élvezhető legyen az Oblivion!

Köszönet a Magneoton-nak, hogy a rendelkezésemre bocsátottak egy példányt és így elmerülhetek újra ebben a csodás alkotásban!

mast.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1718715974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum