
Sokként érte a rajongókat, az a március 5-ei bejelentés, miszerint a Mastodon ikonikus gitárosa, Brent Hinds huszonöt év után elhagyja a zenekart. Még inkább érdekes volt, hogy mindezt négy nappal a Tool, Live In Sand eseménye előtt jelentették be. Az eseményen már Brentnek csak a hűlt helyét találtuk, amit Ben Eller YouTuber próbált betölteni. Bill-t a Guitar World magazin érte utol az esemény után, ahol ködösen válaszolt az eseményekre.
Bill elmondása szerint a zenekarozás olyan, mint a házasság, ahol az emberek más dolgok iránt kezdenek érdeklődni és idővel szét válnak. Csak a legjobbat tudják mind kívánni, Brent-nek az álmai hajszolásában. Azt is elárulta a gitáros, hogy az elmúlt huszonöt év Hinds mellett szórakoztató és kibaszottul vad volt. Rengeteg olyan dolgot éltek meg, amihez millió év is kevés lenne. Nyertek Grammy-t és több példaképükkel pl. Metallica, Motörhead, Iron Maiden és a Tool-al is játszottak. Hinds távozása ellenére nagyon lelkesek, hogy mi vár rájuk a zenekar új fejezetében. Azt is megemlíti Kelliher, hogy ez egy nagyon nehéz döntés volt mindenki részéről, de már itt volt az ideje. Nem tudja még, hogy az új gitáros milyen irányba is viszi majd a zenekart.
Annak ellenére, hogy a hétvégén Ben Eller játszott a zenekarral, még egyáltalán nem tudni, hogy ő lesz-e a végleges gitáros vagy csak kisegítette a zenekart.