Nem is tudom, hogy mi volt a meglepőbb, hogy a Puddle Of Mudd új albummal jelentkezik vagy az, hogy a zenekarról most nem amiatt hallok, hogy az énekes, Wes-t megint letartóztatták. Még inkább meglepetés, hogy van kiadó, aki ennyi bukta után még bízik ebben a zenekarban és kiadja a hetedik stúdió albumot Kiss The Machine címmel. Meglepetés szót használtam már? Csak azért mert ez a kiadó a Nuclear Blast…
A Puddle Of Mudd gyerekkorom egyik kedvenc zenekar. Ha nem rontja el a zenekar simán lehettek volna ők is azon a szinten, mint a P.O.D., Limp Bizkit, Sum 41. De, hogy egy klasszikust idézzek, a drog az rossz, értem? Wes Scantlin nem tud megküzdeni a démonaival és folyamatosan arról szólnak a zenekar körüli hírek, hogy letartóztatták a csávót mert bebaszott és ezt meg azt csinál. Pedig annyira jó karakteres hangja van, régen tök simán hozta a Kurt Cobain által képviselt stílust, mellette pedig remek dalokat írtak és tényleg hatalmasak lehettek volna. Ehelyett még mindig a debütáló Come Clean-ről beszélünk csak, ha pozitív vonatkozásban kerül elő a zenekar.
A legutóbbi album óta eltelt két év és tök őszintén, egy dalt se tudok felidézni a 2023-as Ubiquitous-ról, pedig én írtam arról is. A Kiss The Machine kilenc dallal és mindössze fél órával próbálja megmutatni, hogy mire is képes a futottak még kategóriába sorolt zenekar. És az a probléma, hogy ez az album alapjaiban véve nem is lenne rossz, ha jobban tudná magát pozicionálni. Úgy értem az egészet, hogy a dalok alapjáraton nem lennének rosszak, de a producernek sokkal többet kellett volna ütni a zenekart. Hiányoznak a fülbemászó dallamok, az igazi slágerek, amik kellettek volna, hogy vissza kapaszkodjanak a látómezőbe. Az albummal kapcsolatban, ami a legnagyobb megdöbbenést okozta, az a nyitó dal Beautimous klipje, amiben Wes nem kicsit van megöregedve. A dalok nagy többsége lapos. Az első szerzemény, ami kitűnik az a Back Against The Wall, de ez is csak azért mert kínosan próbál frissnek tűnni. A Firefly-ról már akkor tudtam, hogy akusztikus dal/ballada lesz, amikor még csak a dalok címét olvastam. Ellenben túl vállalják magukat a srácok és erőltetett az egész.A Maniac még az előző album vonalát próbálja tovább vinni. Amúgy a hangzás az tök jó lenne, tökre el bírnám viselni olyan dalokkal, mint anno a Control. Ahhoz képest, hogy mennyire rövid a lemez és, hogy mindösszesen kilenc dalt tartalmaz, meglepően sok az akusztikus dal, ami egyáltalán nem tesz jót a lemeznek. El kellene dönteni, hogy elmennek-e egy akusztikus irányba egy lemezzel, ahogy azt tették már sokan előttük, vagy erőltetik ezt a klasszik 2000-es évek rockot. Az utolsó dal a Win Win Win egy abszolút rossz címválasztás, inkább helytálló lenne, hogy a Stop szó vagy a Next Time kifejezés.
Hiába, vannak olyan zenekarok, akik nem tudják, hogy pontosan mikor és, hogy kellene megállni. Sajnos ilyen a Puddle Of Mudd is. Gyerekkorom egyik nagy kedvence, akik miatt marhára égne a pofám, ha lenne POM-os tetoválásom. Talán majd pár év múlva, de most tuti nem fogom ezt a lemezt újra hallgatni.