
Belegondolni is erős, hogy 2018-ig kellett várni, hogy élőben Magyarországon láthassuk a Fu Manchu-t. Bő két és fél éve már nagyon közel voltak ehhez, végül elmaradt a koncertjük. A pótlás meg most az új lemezük, a Clone of the Universe megturnéztatása okán jött. Előzetesen –még az album meghallgatása előtt- nem feltétlen repdestem az örömtől. Mert ugye egy olyan legendás zenekarról van szó, aki két teljes érékű koncertet is adhatna, az életművük alapján, és ebbe a hangsúlyt az új dolgaikra helyezni… rizikós is lehet. Viszont személy szerint nagyon megkedveltem az új dalokat, szóval előreborítékolható volt, hogy nagy csalódás nem lesz az estén.

A nyár az egyértelmű szabadság évszaka, ekkor még az is kimozdul, aki máskor a négy fal között gubbaszt. Persze, ha már egyszer úgy alakul, illik az egészet egy koncerttel is megkoronázni, melyet a szabadtéren lehet a legjobban kiélvezni. Hiszen nincs is annál jobb, mint a kedvenc dalaidat hallgatva, egy jó hideg sört magadhoz véve élvezni az életet, táncolni, tombolni, vagy egyszerűen csak megfigyelni, ki-ki a maga temperamentumának megfelelően. Hát, nézzük, ezen a nyáron kik és mikor fogják adni a talpalávalót a Barba Negra Trackben, ha már tettük ezt a Budapest Park esetében is!
Április elsején fogja bemutatni az NBC a méltán nagysikerű Jézus Krisztus Szupersztár legújabb adaptációját. A várhatóan csak ezen az egy éjszakán előadásra kerülő darabban John Legend fogja Jézust alakítani, de ami számunkra talán érdekesebb, Heródes szerepét Alice Cooper vállalta magára.

Két hét és megjelenik a Zeke legújabb korongja, a Hellbender. A 2004-es ’Til The Living End utódjáról most az On The Roadot tették elérhetővé a seattleiek, a korongot nem mellesleg a Relapse gondozza.
Három hét és mindenki kézbe veheti a Road legújabb nagylemezét, a már előrendelhető _TKLTSSG_HBJ, azaz A Tökéletesség Hibája című korongot. A hevesiek, hogy lássák a rajongók, nem árulnak zsákbamacskát, elérhetővé tették a kicsit borongósra sikeredett címadó dalt, íme!
Ma egy hete jelent meg a Twitching Tongues legújabb nagylemeze, a Gaining Purpose Through Passionate Hatred, melyet a kor igényeinek megfelelően teljes egészében meghallgathatóvá is tettek, mi meg természetesen be is mutatjuk ezt. A csapat egyébként 
Nagy volt a csend a Nine Inch Nails EP trilógiájának háza táján. Az első két rész, a Not The Actual Events és az Add Violence tavalyelőtt és tavaly szépen el is készültek, ahogy illik, viszont a harmadik szeletet eddig nem igen erőltették, nem is lehetett hallani róla. Most kiderül, hogy miért is.
Február 2-án jelent meg a Saxon huszonkettedik nagylemeze, a Thunderbolt. Ennek az egyik dala, a Nosferatu (The Vampire's Waltz) egy klippel lett gazdagabb a napokban, íme!
Tavalyelőtt év végén jelent meg a legutóbbi Korn lemez, a váratlanul erősre sikeredett The Serenity Of Suffering, melynek a jelek alapján már úgy néz ki, készül is a "kistesója". Persze még nem sok értelme van elkezdeni spórolni a friss CD-re, hiszen előbb Jonathan Davis önállóan fog útrakelni a szólóalbumával, mellyel a Novarockot is eléri, tehát most nem a Korn lesz a fősodor. Persze nem is baj, ha seggelnek rajta kicsit, hiszen voltak már gyenge Korn albumok, szerintünk az éven biztos, nem hallunk még belőle egy hangot sem.
Pete Cottrell a múltkori 

Mindig izgatott várakozással tölt el, ha egy igazán nagy kedvencem, kvázi zenei szerelmem koncertjére mehetek el. Ez, talán említeni sem érdemes, nem volt máshogy az Orphaned Land esetén sem, akik ráadásul egy bitang jó lemezzel álltak elő év elején az
Nem újkeletű hír, hogy Rob Halford egyszer szeretne egy black metal projektet. Az viszont, hogy az egészet a Behemothos Nergallal és Ihsahnnal tevezi megvalósítani, eddig nem nagyon került szóba. Persze ha figyelembe vesszük, hogy Halford apánk a Judasszal kelt épp útra, a Behemoth lemezen dolgozik, Ihsahn meg most adja ki az új anyagot, nem várható, hogy a közeljövőben megvalósul majd a projekt, HA egyáltalán...
Tegnap este elrajtolt a Judas Priest legújabb lemezének, az utóbbi idők legcombosabb albumának, a Firepowernek a lemezbemutató turnéja. A Glenn Tipton helyén Andy Sneappel támadó veteránok bulijáról nyilván készült néhány felvétel is, ezeket a dallista mellett feltálaljuk közfogyasztásra, hogy legyen mivel gyúrni a