2022 óta ismét turnézik a Colosseum. Három egykori tag, Chris Farlowe, Clem Clempson és Mark Clarke Malcolm Mortimore dobos, Nick Steed billentyűs és Kim Nishikawara szaxofonos társaságában adják elő a Colosseum klasszikusokat, mint például a Lost Angeles és a Valentyne Suite, de megismerhetjük a 2022-es Restoration és az idei, XI című stúdióalbum dalait. Budapesten május 1-én hallhatjuk őket a MOMKult színpadán.

A Better Lovers elemi erővel csapott le a közönségre 2023-as bemutatkozásával, majd a tavaly megjelent Highly Irresponsible című lemezükkel végképp kivívták a közönség és a szakma elismerését. A Better Lovers tagjai olyan zenekarokban játszottak, mint az Every Time I Die vagy a The Dilinger Escape Plan, úgyhogy mindannyiukban van már pár kilométer, ami a hardcore műfajokat illeti, ezt pedig kiválóan kamatoztatják a Better Loversben. Hogy mennyire, arról mi is bebizonyosodhatunk 
A Gaerea a black metál egyik legígéretesebb új csillaga, akik
Kora tavaszi szombat délután indultunk Budapestre, a Lazarvs zenekar magyarországi turnézáró bulijára. Már nem ez az első alkalom, hogy április elején a hétvége a Lazarvsról szól. Többször fotóztam már őket, és most is ez volt a fő cél.
Már egy hét sincs hátra a Swallow The Sun budapesti koncertjéig, így ideje egy kicsit gondosabban rágyúrni az eseményre. Ehhez pedig mi más lenne a legjobb, mint egy legutóbbi lemezes dal koncertvideója, nemde? A finnek a lemeznyitó Innocence Was Long Forgotten-t szemelték ki és örökítették meg, aminek a napokban kiadott videója az alábbi.


Heti dalmegosztásunban okkult (?) arénarock, igazi amcsi metal, teuton thrash, bánat a köbön és némi alter post hardcore. /Fotó: Ghost/
Az új nagylemezük, az Are We All Angels megjelenésének megpecsételéseként Stephen Colbertnél lépett fel a Scowl. Az igen frankó albumot kiadott zenekar a Tonight (I'm Afraid) című dalát adta elő és az alábbi módon sikerült.

A nemrég Budapesten járt Drowning Pool új kislemezt adott ki Madness címmel az SBG Records gondozásában. A szám zenekar első új dala 2025-ben, és a szeptemberben megjelent Revolution (The Final Amen) című dalt követi a sorban.
Kvázi dupla A-oldalas kislemezt adott ki a Nekrogoblikon, bár ez a kifejezés a mai világban már egyre kevésbé jelent bármit is. A lényeg, hogy a Show Me Your Goblin és a Fiend egyazon tőről fakadó nóták és a klipek is egymáshoz lettek igazítva. De hogy hogyan is?
A tizedik nagylemezére készül éppen a Heaven Shall Burn és ahogy illik, azt arra szánt dalokkal vezetik fel. A legújabb előzetes a My Revocation Of Compliance című nóta lett, amihez egy videó is készült. A teljes album, a Heimat