A Rammstein egy jól működő gépezet, melyből ha a teljes főnökség szabadságra megy is minden fennakadás nélkül haladnak tovább a dolgok. Ennek ékes példája a Paris koncertfilm, egy hamarosan DVD-n is megjelenő film anyaga. Hiszen mutassatok egy olyan bandát, amely többéves, szinte tetszhalott állapot közben is ilyen népszerűséggel mutat be egy egyáltalán nem új felvételt. Persze, van ilyen, nem egy, de a Rammstein masszív részese ennek a klubnak. Tudom, már készülnek az új dalok, de akkor nézzük ezt az egészet most beetetésnek, mert annak is elsőrangú.


Biztos mindenki ismer olyan rocktatoncot, aki valamelyik zenesuliban tanulta a húr- vagy dobművészet csínját-bínját, melyeket bizonyos időközönként egy-egy bemutatón demonstrálnak az arra vevő boldog szülőknek, ismerősöknek, rokonoknak. Egy ilyenre pattant be az éppen új lemezen dolgozó Tool dobosa Danny Carey is, aki örömmel dobolta el az anyazenekarának klasszikusát, a The Potot. És igen,meglepően jó lett a feldolgozás, nem csak a dobokat tekintve.
Meg kell mondjam, hogy a világháló számomra sokszor olyan, mint a tömegközlekedésben mellettem nyomorgó és fogcsonk hordozó, savanyú szagot árasztó szájürege. Azt is közelről leheli az arcomba, amitől még a gyerekkori képem is elsárgul a falon. Akár minden reggel. A sztriptízbárok meglehetősen lassan letolt bugyijaihoz hasonló promóciók pedig inkább - mint a penetráns szájszag - kényszerű elfordulásra késztetik a fejem, mintsem hogy sóvárgást korbácsolnának az arcomra. Biztos maradi a formám, de szerintem egy új Mastodon lemez se legyen olyan, mint az áhított cipő, amit hónapok óta emelnek felhő magasságokba negyedóránként a rohadék reklámok, de még mindig nem jutott el az üzletekig. A türelmetlen vágy szülte képzelet, mint egy vámpír ugyanis képes kiszívni a dolgokból már előre az adott élményanyag egy részét máshogyan, mint a valóságban. Ez pedig teljesen megváltoztathatja az első találkozás minőségét. Akár egy fárasztó médiakampány után megjelenő Emperor Of Sand című új lemez esetében is. Simán.
Új videóval jelentkezett a tavalyi, Generation Doom című nagylemezéről Otep. Az énekesnő friss klipje az Equal Rights, Equal Lefts című dalra készült, melynek szövegében és videójában is kiáll a melegek egyenjogúságáért. A leginkább rapdalra hajazó zenét és videót is csak a kevésbé konzervatív olvasóinknak ajánljuk.
Három évvel ezelőtt már jártak nálunk a hard rock ősiség zászlóvivői, azaz a Kadavar. A német trió azonban most visszatér koszos gitárjaival és hoz némi csizmaszagot, megidézve a műfaj hajnalát a hatvanas és hetvenes évekből merítve. A csapat pedig szemezgethet majd lassan hét éves fennállásuk három pöpec lemezéről november 1 - én az A38 hajó színpadán. Ahova a turné keretében elkíséri őket a holland Death Alley is, akik bírnak némi átfedéssel a főszereplők műfaját illetően. Az őszi bulihoz kedvcsinálókat pedig természetesen lejjebb még találtok.
Azt feltehetőleg minden olvasó és Marilyn Manson rajongó tudja, hogy az egykori Antikrisztus eredetileg Valentin-napra hirdette meg a legújabb nagylemezét, a Say10-t. Na, ez a megjelenés úgy, ahogy van el is maradt, de a hősünk még csak egy hangot, egy dalszeletet, egy kottamaradványt sem mutatott meg az új anyagból. Hogy mi lehetett a nagy csend oka, természetesen nem tudni, de most valami sokat, de legalábbis nem keveset sejttető került ki a nyáron (
Április 21-én
Június 2-án




Egy ígéretes norvég punk / metál trió lép fel ma este, azaz március 22 - én a Dürer kisteremben. Akik nem kevés black metal és hardcore hatás alá is vonták zenéjüket. A saját nevén megjelentetett első lemezük utáni Európa turnén résztvevő Nag zenekar vendégei pedig az ismét koncertező Blackmail és Torn From Earth lesznek. Ehhez a bulihoz kedvcsinálókat pedig a tovább klikk után találtok.
Mindenképpen érdekes az, hogy a minden tradíció ellen lázadó egykori punk kölykök lettek jó páran azok a zenészek, akik karakteres folk előadókká értek és rendre újra hozzányúlnak a régi idők zenei hatásaihoz. Akár csak a Bad Religion énekes Greg Graffin, az egyik legletisztultabb punk veterán, akinek úgy tűnik zenei érdeklődése évtizedekre nyúlik vissza és a klasszikus amerikai muzsikák különböző korszakai mind ott vannak a szólóalbumain, melyek közül nagyjából tíz éve jelent meg az első, majd útközben kijött egy kislemez, amit most egy újabb kerek kiadvány követett Millport címmel. Az főleg akusztikus, néhol blues és bluegrass ízű tíz dalban egyébként tucatnyi zenész működött közre, míg a stúdiómunkát az Epitaph kiadó mozgató rúgója Brett Gurewitz. Az albumon, amit itt most teljes egészében meghallgathatsz.
Mind egy szálig elkapkodták a Met Club számára tegnaptól elérhető jegyeket a jövő