Rég nem voltam hardcore buliban, így igazán megörültem, amikor a buli előtt pár nappal értesültem a Trash Talk hazai fellépéséről. Valahogy elkerült a híre, de még éppen időben jött a megvilágosodás! Sajnos sok turné ér ide vasárnap, illetve hétfőn, ami többnyire rá is nyomja a bélyegét a hangulatra, hogy messzire ne menjek példáért, az Anthrax szombaton fékevesztett, bődületes bulit adott Krakkóban, és egy "elmegy" szintűt vasárnap, mondjon bárki bármi mást. A zenésznek elvileg mindegy, de a közönség már más tészta. Ettől függetlenül a Youth Man produkciójára már félig megtelt a Dürer kisterme.
A birminghami trióról még sosem hallottam, de a noiserockba oltott punk attitűd nekem nagyon adta. A 40 kilós énekes/gitáros lány Kaila Whyte előadása kellően lekötött, Marcus Perks dobos is remek témákat kalimpált össze, és Miles Cocker kezében is faszán szólt a basszus. Bemelegítésnek remek volt, bízom benne, hogy fogom még látni a Youth Mant más alkalommal is.
A Trash Talk nem tartozik a nagy kedvenc HC bandáim közé. Nincsenek lemezei a birtokomban, sőt, még digitális formában sem terpeszkednek a vinyón, mégis nagyon vártam már a koncertjüket, mert azok fékevesztett tivornyázásainak híre azért eljutott hozzám. Szóval számcímekkel nemigen tudok szolgálni, nem tudom melyik lemez slágere maradt ki, viszont az tuti, hogy elejétől a végéig 110%on pörgött az egész buli, és egészen biztos vagyok benne, hogy ez hétvégén még nagyobbat szólt volna. Le sem tagadhatták volna kaliforniai létüket, hiszen az egész buli mentes volt attól, hogy a számba rágják a világ nagy megfejtéseit, és a betegségek orvoslásának lehetséges eszközeit.
Teljesen kiábrándultam én már az ideológiai mogulok megnyilvánulásaiból, szóval imádtam Lee Spielman gyakran stand up fellépésekre hajazó, könnyed, irgalmatlan humoros átkötő szövegeit. Felsorolni is nehéz lenne, mi mindenről esett szó, aki szintén kiábrándult már az ideológusok papolásából, az feltétlen kapja el a Trash Talkot legközelebb, és élje át. A közönség abszolút vevő volt erre, és az ittasabbak rendesen oda is rakták magukat. Lee-t megelőzte a híre, így tőlem teljesen szokatlan módon a terem végéből szemléltem a történéseket, megelégedve a külsős szereppel, legközelebb egészen biztosan közelebb merészkedek a tűzhöz. Egyórás programjuk nagyon hamar lepergett, a hétfői naphoz képest az enerváltsági szint elfogadható volt. A zenében én megtaláltam a Suicidal féle kalipunkot, a DRI féle crossovert, és a jellegzetes HC breakdownokból is akadt bőven. Az eredetiségtől ugyan mentes, de a kliséktől nemkülönben, így akár még itthon is lemehet párszor a diszkográfia, aztán legközelebb szintén ott a helyem, mert engem kilóra megvettek a sacramentói srácok. Aki ott volt, egészen biztosan nem bánta meg, de aki otthon maradt....
