
A svéd power metal csapat a The Night Flight Orchestra vendégeként járja Európa klubjait. A budapesti buli után három nappal Prágában léptek fel, itt nyílt alkalmam feltenni néhány kérdést még a koncert előtt. Miután beengedtek a színpad mögötti területre, először a TNFO néhány tagját pillantottam meg, amint éppen ázsiai kaját falatoznak papírdobozból, majd egy másik asztalnál a Metalite teljes legénységét. A barátságos zenészek, vagyis Erica Ohlsson énekesnő, Edwin Premberg gitáros-főnök, Robert Majd basszusgitáros, Robert Örnesved szólógitáros, és az új dobos, Erik Junttila Johansson társaságában gyorsan szaladt az idő, és egy kicsit abba is betekintést nyerhettem, milyen az underground zenészlét.


Egy csoporttalálkozó margójára….
Svédországból szélsebesen robban be a Budapesti katakombák mélyébe az Enforcer. Az Olof Wikstrand vezette heavy/speed csapat 2014-ben járt nálunk utoljára, így igazán különleges estére számíthatunk, egy hosszabb setlisttel! Egy igazi heavy metal este elé nézünk, ahol a klasszikus riffeké és a sebességé a főszerep!

Február 21-én hivatalosan is megjelent az indusztriális avantgárd metalban utazó BONG-RA új albuma, a Black Noise, ami néhány napja már teljes terjedelmében elérhető és meghallgatható a Debemur Morti Productions online felületein. A lemezen a projekt szülőatyja, Jason Köhnen (lásd még The Answer Lies In The Black Void, Mansur, The Lovecraft Sextet, ex-The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble, -Celestial Season, stb.) visszatér a formációra jellemző extremitáshoz: a dalokban zsigeri, súlyos gitárriffek és ambient hangfüggönyök találkoznak poliritmikus, elektronikus ütemekkel, poszt-apokaliptikus, indusztriális hangulatokkal.
Heti dalmegosztásunkban modern metal himnusz, teatrális black metal, a kemény zene új vonulata, és vaskos riffek gazdagon. /Fotó: Disturbed, Travis Shinn/
Bónuszként elejtett nóták, koncertfelvételek, feldolgozások fognak figyelni a Black Stone Cherry új kiadványán, ami az idei Lemezboltok Napján lesz elérhető. A jópofa, This is Black Stone Cherry’s RSD album. The band really likes it. címet kapott anyagról az eddig minden tekintetben kiadatlan Have You Ever Been Lonely mutatkozott meg előzetesként, de lentebb ott figyel a teljes dallista és a borító is.



Mini képgalériával, illetve annak videósított kiadásával lepte meg a rajongóit a nagylemezre készülő In The Woods... A norvég avant-garde metalosok az
Húsz éves a Trivium Ascendancy-ja, valamint a Bullet For My Valentine The Poisonje is hasonló korba lépett. Egyrészt ez egy igen durva szám, hiszen akárhogy nem így van, nekem ők még valamilyen szinten mindig „fiatal” zenekar, másrészt meg azért szíven üt a dolog, mint a Road szülinapi koncertjénél is, hogy én meg már egyre kevésbé vagyok az. Mármint fiatal, nem zenekar. De mit is adott a rajongóknak ez az este?

Friss nótát pakolt le az asztalra a Movements. A kaliforniai zenekar egyelőre lemezbejelentést nem társított a Where I Lay megjelenése mellé, bár mondjuk az is lassan már időszerű lesz. De addig is itt az említett nóta, a post-hardcore vonalon mozgolódó arcok már nyomhatnak is a play gombra!