A svéd power metal csapat a The Night Flight Orchestra vendégeként járja Európa klubjait. A budapesti buli után három nappal Prágában léptek fel, itt nyílt alkalmam feltenni néhány kérdést még a koncert előtt. Miután beengedtek a színpad mögötti területre, először a TNFO néhány tagját pillantottam meg, amint éppen ázsiai kaját falatoznak papírdobozból, majd egy másik asztalnál a Metalite teljes legénységét. A barátságos zenészek, vagyis Erica Ohlsson énekesnő, Edwin Premberg gitáros-főnök, Robert Majd basszusgitáros, Robert Örnesved szólógitáros, és az új dobos, Erik Junttila Johansson társaságában gyorsan szaladt az idő, és egy kicsit abba is betekintést nyerhettem, milyen az underground zenészlét.

Rockstation: Ha jól számolom, ez a negyedik este a The Night Flight Orchestrával közösen. Hogy megy eddig a turné?

Edwin: Nagyon jól. Igazán szerencsés, hogy olyanokkal turnézhatunk, akik szintén klassz zenét játszanak, és egyben a barátaink is.

Robert Majd: Igen, ilyen értelemben ez egy különleges turné. Már régóta ismerjük őket, szóval olyanok vagyunk, mint egy nagy, boldog család.

Björnnel dolgoztál is együtt a Nighthawk-ban.

Robert Majd: A Nighthawk-ban nemcsak Björn, de Rasmus és John is benne vannak, Åsa pedig Erica legjobb barátnője, szóval több projekten is dolgozunk együtt.

És hogyan állt össze a turné? Megeresztettetek pár telefonhívást, vagy azért ennél bonyolultabb?

Robert Majd: Ami azt illeti, még ennél is egyszerűbb. Ugyanazzal a menedzsmenttel dolgozunk, mint a TNFO, ők javasoltak minket, mi pedig annyit mondtunk: persze, nyomjuk!

És hogy ment a magyar koncert?

Edwin: Az volt az első koncertünk a turnén, szóval volt egy kis izgalom, de jól ment, remek volt a közönség.

Erik, láttam a fotókon, hogy Budapesten a TNFO dobfelszerelésén játszottál. Valami logisztikai gikszer volt, vagy eleve így terveztétek?

Erik: Így terveztük. Jonas volt olyan kedves, és megengedte, hogy játsszak rajta az egész turnén. Nagyjából ugyanazt az összeállítást használjuk, a cinek, a pergő és a pedálok is ugyanazok. Csodásan néz ki a dobcucc, jól is szól, nagyon hálás vagyok neki ezért.

Mekkora stábbal utaztok? Hányan dolgoznak nektek?

Robert Majd: Itt látod őket! (mindenki nevet)

Erica: Úgy érted, a mi stábunk? Van egy lány, aki a merch-öt árulja, ő mindkét zenekarnak dolgozik, a hangmérnök és a fénytechnikus helyi, és a turnémenedzserünk is ugyanaz. A TNFO persze hozott magával hangmérnököt és fénytechnikust, akik ha kell, segítenek nekünk is.

Robert Majd: De mi, mint Metalite zenekar nem hoztunk magunkkal senki mást. Kipróbáltuk, és egyelőre úgy tűnik, működik így. Ha valahol mondjuk van piró, ahhoz is van egy pedál a színpadon, csak meg kell nyomnom.  

Melyik dalt szeretitek a legjobban élőben játszani?

Edwin: A Far from the Sanctuary-t igazán élvezem.

Robert Örnesved és Erik egyszerre: A Peacekeeperst.

Robert Majd: Húha, én mindet szeretem. Az Eye of the Stormot nagyon bírom, de azt nem játsszuk (nevetés).  

Erica: Nem is tudom, melyiket válasszam, a New Generationt és a Blazing Skiest mondanám, a két kislemezt a legutóbbi albumról.

Nekem a Hurricane a személyes kedvencem, de az általában nem szerepel a programban.

Edwin: Igen, az egy klassz dal. Két album közti időszakban adtuk ki, és elég jó számokat hozott a különféle streaming oldalakon. Aztán felkerült a lemezre is.

Robert Majd: Többen mondták már, hogy szeretik ezt a dalt. Össze kéne próbálnunk, nem?

Amikor előzenekarként játszotok, mennyi idő, vagy hány dal telik el, amíg megnyeritek a közönség szimpátiáját?

Edwin: Azon vagyunk, hogy már a legelső dallal megnyerjük a közönséget.

Robert Majd: Ez estéről estére változik. Néha azt érezzük, hogy a közönség már akkor fel van tüzelve, mielőtt színpadra lépünk. Máskor meg keményen meg kell dolgoznunk érte.

Edwin: Már az intrónak is az a szerepe, hogy felépítse az energiákat.

Robert Majd: Úgy vagyunk ezzel, hogy nem várjuk meg, amíg a közönség izgalomba jön. Mi már az első perctől fogva fel vagyunk tüzelve, és rajtuk áll, hogy velünk tartanak-e. De olyan sosincs, hogy ó, ez most egy álmos közönség, akkor mi is lazítunk. Nem, az első perctől kezdve teljes gázzal nyomjuk.

Nekem is az a benyomásom, hogy a Metalite egy keményen güriző, lépésről-lépésre fejlődő csapat.

Robert Majd: Igen, a munkamorál nagyon jó a zenekarban. Például, amint megjelenik egy nagylemezünk, Edwin máris új dalokon dolgozik, néha már korábban is. Nem az van, hogy a kiadónak kell noszogatni, hogy hé, el kéne kezdeni dalokat írni. Nagyjából folyamatosan melózik, és ez ránk is hatással van.  

Milyen jelekből tudjátok lemérni a zenekar fejlődését? Persze ott vannak a Spotify meg Youtube számok, de van más is, amit figyelembe vesztek?

Robert Majd: Igen, amikor bejutunk nagyobb fesztiválokra, vagy elhívnak egy-egy turnéra előzenekarként, aztán az, hogy mennyi figyelmet szentel ránk a média, ezek mind a fejlődés jelei.

Edwin: Most a The Night Flight Orchestrával játszunk, előtte a Pain vendégeként turnéztunk, ezek már elég nagy zenekarok.

Robert Majd: Amikor tavaly márciusban turnéztunk Európában, összesen négy zenekar volt, és csak 30 percet játszottunk. Most már hosszabb játékidőt kapunk, ez is a siker, az elismerés egyfajta jele.

Szoktam nézni a turnés videóitokat, és nagyon átjön rajtuk a bajtársias, barátságos légkör. Jól képzelem, hogy egy Metalite turné csupa móka és kacagás?

Mindenki: Ó, hát persze!

Edwin: Mindent jó előre megtervezünk és leszervezünk, és amikor eljön a turné, már csak az a dolgunk, hogy kiálljunk és jól érezzük magunkat.

Erica: Nem esik nehezünkre, hiszen barátok vagyunk, de nem mindenki ugyanabban a városban lakik, így most együtt lehetünk. A főzenekar tagjai is a barátaink, szóval igen, élvezzük az együtt töltött időt. Hiába szoros az időbeosztás, szerintem nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk el arról, hogy a színpadon kívül is jól érezzük magunkat.

Robert Majd: Mi is szeretjük ezeket a turné-videókat, mert olyanok, mint egy fényképalbum a nyaralásról. Ezek a videók nagyon őszinték; persze ha valakinek épp rossz napja van, vagy fáradt, az nem kerül bele, de ilyen ritkán fordul elő.

Mostanában kevesebb vad turnésztoriról lehet hallani. Ez amiatt van, mert mindenhol ott lehet egy kamera, vagy a zenészek lettek fegyelmezettebbek?

Edwin: Nagyon könnyen ki lehet kerülni a zenei körforgásból, ha nem vigyázol. Ha valakivel rosszul bánsz, bunkó vagy, vagy valami hülyeséget csinálsz, annak a híre gyorsan elterjed a közösségi médiában.

Robert Majd: Az emberek ma már nem fogadják el az ilyen viselkedést. Valamikor együtt reggeliztünk Anders Johanssonnal, aki Yngwie Malmsteen, a Manowar és a Hammerfall dobosa volt, és mesélt pár meredek turnésztorit Yngwie-vel még a 80-as évekből. Többször rájuk hívták a rendőröket, meg hasonlók. Manapság meg olyan kedves mindenki, nem? A másik tényező, hogy mi már valamivel idősebbek vagyunk. Yngwie akkoriban alig volt 20, szinte még nem is volt felnőtt, mi meg harmincas-negyvenesek vagyunk. Ha még mindig nem tudnánk viselkedni, az azért szomorú lenne.

Edwin, a Metalite zenéje mögött van egy koncepció is: történetmesélés, vizuális megjelenés, még a gitárok is egységesen fehérek. Ez mind megvolt a kezdetektől, vagy formálódott közben?

Edwin: Változott is menet közben, de az alapjai megvoltak már a legelején: a tech/sci-fi téma például mindig is közel állt hozzám. Azt is már korábban eldöntöttük, hogy a negyedik nagylemezünk konceptalbum legyen.  

Eredetileg is énekesnővel képzelted el a Metalite-ot?

Edwin: Igen, ez mindig így volt.

A 90-es évek eurodance zenéi hatással voltak rátok?

(mindenki nevet) Edwin: Hát persze! A 90-es években eurodance zenéket hallgattam a legtöbbet, de aztán gyorsan kihalt ez a műfaj. De ma is szeretem az akkori kedvenceket; igazi partizene sok dallammal, billentyűkkel. És a power metal tökéletes műfaj arra, hogy ezt a kettőt összevegyítsük.

Ez tükröződik a közönségben is, hogy nem csak rockerek hallgatnak titeket?

Edwin (kicsit lefagy, elgondolkodik): Hááát, fene tudja. A Metalite hidat képez a pop és a metal műfajok között, de nem igazán látok mást a közönségben, csak rockereket.

Robert Majd: Persze néha hallunk olyan sztorikat, mint az egyik kollégám feleségéről, aki nem metalrajongó, de amikor a kollégám megmutatta neki az egyik videónkat, megtetszett neki, és a rajongónk lett. Elkezdte hallgatni a lemezeinket, és amikor egy nehezebb időszakon ment keresztül, sokat jelentettek számára. Továbbra sem metalrajongó, de minket rendszeresen hallgat. De amúgy a színpadról nem lehet megmondani, hogy most valaki a közönségből inkább a popzenét szereti.

A technológia fontos szerepet játszik a Metalite tematikájában, mint ahogy a zeneiparban is. Mit gondoltok a szerepéről?

Edwin: Használjuk a technológiát, amennyit csak lehet. Szeretem az új dolgokat megismerni, próbálgatni őket, tanulni róluk.

Erica: A technológia a turnézást is leegyszerűsíti.

Edwin: Igen, ott vannak a kontroll-fülesek, az összes kütyü, amit használunk. Ha kiismered ezeket, sokkal egyszerűbb a dolgod a turnén. Én vagyok az a zenekarban, aki először megismerkedik ezekkel, aztán megmutatom a többieknek is.

Nemrég megjelentetek a Patreon platformon. Hogyan vált be, mik a tapasztalataitok?

Edwin: Szerintem ez egy fontos állomás a zenekar fejlődésében. Ugyanis mindenki folyamatosan posztol a Facebookra, majd látod, hogy valakinek van mondjuk 30 ezer követője, aztán egy bejegyzés meg kap legfeljebb 100 lájkot. Akkora a zaj, hogy egyszerűen nem éred el, akit szeretnél. A Patreon egy olyan platform, ahol ha kiraksz egy posztot, azt mindenki látja. Azok, akiket igazán érdekel a Metalite, gyorsabban megkapják a híreket, és nem maradnak le semmiről. Készítünk olyan exkluzív tartalmakat, videókat is, amik csak a Patreonra kerülnek fel, máshova nem.

Hogyan osztjátok fel a promóciós munkát a kiadó és a zenekar között?

Edwin: Ez nincs kőbe vésve, sokkal spontánabbul intézzük. Én nagyon szeretek a közösségi médiával foglalkozni, képeket, videókat készíteni, ilyesmik.

Robert Majd: De ugyanakkor fontos, hogy a kiadó is vegyen részt ebben, és ne csak ránk hagyatkozzanak, hiszen végülis ők adják el a lemezt.

Erica, mikor kezdtél először a zene iránt érdeklődni? És a rockzene iránt?

Erica: Már kislány koromban is énekeltem, aztán kisebb-nagyobb kórusokban is részt vettem. Már fiatal koromban is hallgattam rockzenét, de először egy étteremben léptem fel, ahol a vacsora mellé zenés műsor is volt. 2008 óta az éneklés a munkám, szóval már jóval a Metalite előtt is előadó voltam, és mindenféle színpadokon megfordultam.

Hogyan találtatok egymásra a zenekarral a második lemez előtt?

Erica: Edwin látta az egyik fellépésünket, amikor éppen egy rock showt adtunk elő. Utána megkeresett, de nem mondtam azonnal igent. Szerintem egy évig is eltartott, mire kötélnek álltam. 

Robert, a Metalite mellett érdekelt vagy két másik zenekarban is, a Captain Black Beard-ben és a Nighthawk-ban. A Nighthawk-ban gitározol és te vagy a főnök is.

Robert Majd: A Nighthawk valójában egy szóló-projekt, leginkább a szórakozás kedvéért, meg mert gitározni is szeretek. A Captain Black Beard is már megvan egy ideje, egyszer be is akartam fejezni, de nem ment. Az is az én gyerekem, szóval folytatom azt a bandát is. Nemrég jött ki egy új dalunk, és hamarosan jön a következő is. De a Metalite élvez prioritást. Nyughatatlan srác vagyok, és amikor Edwin bezárkózik dalokat írni, nekem is el kell foglalnom magam valamivel.

Edwin, milyen részletesen dolgozod ki a dalokat, mielőtt megmutatod a többieknek?

Edwin: Elég sokat dolgozom velük, de például Robert is szokott írni a Metalite számára, amiket megmutat nekem, én pedig átdolgozom kicsit, hogy jobban illeszkedjen a zenekar stílusába. A dalok először az én fejemben születnek meg, és már majdnem teljesen elkészülnek, mire megmutatom a zenekarnak.

Milyen volt az Expedition One lemez fogadtatása? Átjött a közönségnek, hogy konceptalbum?

Edwin: Erre különösen odafigyeltünk már az előzetes promóció idején, de a vinyl borítójában is szerepel a teljes sztori.

Robert Majd: A kritikák alapján úgy látszik, megérte, mert az újságírók foglalkoztak a történettel is, nemcsak a puszta dalokkal.

Edwin: Szerintem úgy jó, ha nemcsak a dalokat hallgatod, de figyelsz a szövegekre, és elolvasod hozzá a történetet is.

Bátor húzás a playlistes, kislemezes világban kiadni egy konceptalbumot, ami egy óránál is hosszabb, nem?

Robert Majd: Igen, de eredetileg nem így terveztük. Említetted a Hurricane dalt, és volt egy másik is, a Take My Hand, amit különálló kislemeznek szántunk, de végül a kiadó erőltette, hogy kerüljenek fel a lemezre is. Végül belementünk, de bónuszként tüntettük fel őket. Eredetileg 12 dalt szántunk az albumra, végül 14 lett.

Erica: Valójában 16 dal van rajta.

Robert Majd: Tényleg? Az nagyon sok!

Erica: Nem hiszem, hogy még egyszer ilyen hosszú lemezt fogunk készíteni.

Akkor a következő címe nem Expedition Two lesz?

(általános nevetés) Robert Majd: Nem, nem. Mindig próbálunk fejlődni és továbblépni, és ha Expedition Two-nak neveznénk el, akkor annak olyan üzenete lenne, mintha ugyanazt ismételnénk még egyszer, és ezt nem szeretnénk.

Mondhatjuk, hogy a sci-fi, fantasy zsáner ellenére a mondanivaló a való világra is reflektál?

Edwin: Hogyne, több olyan téma is van rajta, ami teljesen valóságos.

Robert Majd: Több párhuzam is van a valóság és a lemez története közt. Úgy szántuk, hogy mindenki alakítsa ki a saját értelmezését, így mélyebb és személyesebb lehet az élmény. Szóval, ha akarod, hagyod az egész sztorit, és csak élvezed a dalokat, de ha érdekel, részletesen elolvashatod.

Edwin: Több téma is van a lemezen, ami már a jelenben is releváns: űrutazás, új bolygók felfedezése, ahol esetleg élni lehet. Nagyon szerettem volna erről egy teljes történetet elmesélni, ami 2055-ben játszódik, ez lett az Expedition One. 

Van civil munkátok a zenekar mellett?

Robert Majd: Igen, mindenkinek van, Ericát kivéve. Ő a rocksztár a csapatban, ő kapja az összes lóvét (nevetés). Ha szeretnél a zenéből megélni, akkor nagyjából folyamatosan turnézni kell, és bárki láthatja, hogy mi nem turnézunk annyit. A pandémia után lett egy új menedzserünk, kicsit felpörgettük a munkatempót, de ez még mindig kevés.

És a munkátok kapcsolódik a zeneiparhoz?

Robert Majd: Nem, én például mozdonyvezető vagyok.

Edwin: Nem, nem zeneipari munkák.

Robert Majd: Ő például bérgyilkos.

Robert Örnesved: Igen, egy nindzsa vagyok (röhögés).

Otthon Svédországban felismernek az utcán?

Mindenki egyszerre: Nem, nem…

Amúgy van olyan svéd rock- vagy metalzenész, aki otthon celebnek számít?

Robert Majd: Ó, hogyne, Joey Tempest, vagy Per Gessle a Roxette-ből, őket biztosan felismernék az utcán. De elmesélek valamit: a múlt héten megnéztem egy musicalt, és a mögöttem levő sorban ott ült a svéd király, mellette a királyné meg néhány titkosszolgálatos, gondolom. És senki nem foglalkozott velük.

Erica: És téged azért felismertek?

Robert Majd: Ja, persze. A királyné rám nézett, és tudtam, hogy tudja… (nevetés)

Vajon a három zenekarod közül melyiket hallgatja?

Robert Majd: Ó, meg kellett volna kérdeznem, haha. 

Végül játsszuk azt, hogy mondok egy zenekarnevet, és bemondjátok, ami elsőre eszetekbe jut róla, jó? Ghost.

(Egymás szavába vágva dicsérik a Ghostot.)

Edwin: Az, ahogy lemezről-lemezre fejlődnek, nagyon inspiráló. Fantasztikusak a dallamaik.

Robert Majd: Szerintem nagyon jó látni, hogy új zenekarok is befuthatnak. Annyi régi banda van, jó, hogy vannak azért újak is.

Slayer.

Erik: Raining Blood, Raining Blood (közben megmutatja a véraláfutásokat az ujjain). Nagyon szeretem a Slayert. Az egyik első zenekar, akiket megismertem. Miattuk kezdtem el a blastbeateket gyakorolni sráckoromban. Szóval, köszönöm, Tom Araya!

És az Amaranthe?

Edwin: Nagy hatással voltak rám, amikor az első nagylemez dalait írtam. Aztán a Metalite hangzását a power metal irányába fejlesztettük, az Amaranthe pedig szerintem nem az. Az emberek gyakran hasonlítanak minket hozzájuk, illetve a producerünk is ugyanaz, de nem örülök ennek. Ők inkább metalcore-t játszanak, mi pedig power metalt, még ha van is hasonlóság a női ének miatt.

Robert Majd: Párszor összefutottunk velük fesztiválokon, rendes srácok, de nem igazán hallgatok ilyesmit.

Van esetleg valami, amit elmondanátok, de elfelejtettem megkérdezni?

Robert Majd: A kedvenc színemet például?

Erica: Nem, nagyon jó kérdések voltak.

Robert Majd: Köszi az érdeklődést!