
A Shadows Are Security album húsz éves ünnepi turnéjával tér vissza Budapestre az As I Lay Dying. Az eseményre november 3-án kerül sor a Barba Negra színpadán. A zenekar legutoljára tavaly járt volna nálunk, azonban az a koncert a Tim Lambesis frontember melletti teljes legénység lelécelése miatt elmaradt. Reméljük, hogy idén ősszel minden rendben lesz! Hogy a zenekar milyen összeállításban érkezik az hamarosan kiderül.




Alapos promóciós köröket fut a Heaven Shall Burn, amivel a 
Egyelőre minden hivatalos zenekari indoklás nélkül kikerült a Foo Fighters soraiból Josh Freese. A több zenekarban is megfordult zenész maga sem tudja, mi lehetett az oka a szakításnak, ezért összeszedett tíz, véletlenül sem komoly indokot, ami előidézhette Dave Grohlék döntését. Hogy mik is azok? Angolosok előnyben!




Múlt hónapban elbúcsúzott az End Of Paradise zenekartól Tóth László István, aki a csapat egyik alapítótagja volt. Privát állása miatt nem tudta már tovább vállalni azt ami egy zenekar dolgaival jár. “Azt éreztem, hogy ha nem tudom teljes erőbedobással csinálni, akkor nem fair sem magammal, sem a zenekarral szemben.”
Nem tudni, hogy nyomták le Axl Rose egóján az alábbi videót, de valahogy sikerült összehozni. A bő egy perces válogatásban a frontember különböző időszakokban elkövetett színpadi taknyolásai lettek összeszedve, csak mert miért ne? Az önkritika és a szórakoztatás jó dolgok, nem?
Harbinger címmel megjelent, és a digitális platformokon már elérhető a budapesti Orv új kétszámos anyaga. A single címadó tétele, a Harbinger átvezet a szikár és a dallamos black és death elemeit vegyítő Orv következő szakaszához, és a már készülő első nagylemez felé mutat előre. Az anyag másik száma a legendás alternatív zenekar, az Európa Kiadó azonos című dalának feldolgozása és átültetése az Orv világába. 
Három évtized. Egy életnyi történet. Egy zenekar, amelynek neve összefort a magyar rocktörténelemmel: Hooligans!
