A két Grammy-díjas jazzlegenda, Marcus Miller a világ egyik legtehetségesebb elektromos basszusgitárosa. Felsorolni is nehéz lenne hány lemezen működött közre és mennyi film zenéjét jegyzi tizenhárom szólóalbuma mellett. Most, különleges körülmények között, igazán közelről élvezhetjük a legendás zenész koncertjét, aki két egymást követő estén, október 24-én és 25-én játszik a MOMKultban.

Jó hír a Fit For A King rajongóinak, 

Heti dalmegosztásunkban zömében kéjes brutalizálás, sötét lelkünkben nyárnak nyoma sincs. Na jó, némi dallam azért akad. /Fotó: Slaughter To Prevail/
Az In Broken We Trust videójának leszállításával egy időben megjelent a volt In Flames-tagokból álló The Halo Effect nagylemeze, a Days Of The Lost. A csapat, ahogy az eddigi dalokból is kiderült, nem hazudtolja meg az örökségét, viszont a színvonalat annál magasabb szinten tartva hozzák a jóféle göteborgi fémet. Ha még nem tettétek volna meg, tessék meghallgatni az anyagot, melegítésnek pedig itt az említett kisfilm! A lemezbemutató koncert 
Pénteken jött ki az Arch Enemy legújabb anyaga, a Deceivers. A jó rég óta ígért, a zenekartól szokatlan kihagyással, öt év után megjelent anyag dalainak jó része már eddig is ismert volt, most viszont itt a lehetőség, hogy csekkoljátok a többi friss termést! Ha pedig élőben is jól tudna esni egy kis móka az Amott-művektől, akkor
Három hét sincs a Miss May I következő nagylemezének, a Curse Of Existence-nek a megjelenéséig, egész pontosan 
A Nightwish énekesnője énekli majd a nemzeti indulót a szeptember 4-i F1-es Holland nagydíjon. A hazai közönség, a csapatok és a mezőny - így a bajnokságot vezető hazai Max Verstappen - előtt fellépő Jansennek mondhatni még ismeretlen terep lesz ez a pár perc, de legalább nekünk egy plusz indok arra, hogy elcsípjük a zandvoorti futamot!
Suffer In Hell és Suffer In Heaven címen egy időben eltolt dupla albumra készül a Chelsea Grin. A deathcore brigád a két anyagot digitálisan külön,
Nem most volt, hogy friss számot kaptunk az Enter Shikaritól, konkrétan a 2020-as nagylemezük óta csend honolt ilyen szempontból a britek körül, márpedig ez elég ritka feléjük - lényegében az évi egy-két dal, vagy legalább videó minimum volt eddig tőlük. Na, de mindegy is, végre vége az "éhezésnek", megjött a friss tétel, a The Void Stares Back, melyben a Wargasm tagjai szálltak be a mókába.
A Gere Karola és Neubauer Roland alkotta, epikus/atmoszférikus black metalban utazó Witcher duó a közelgő nagylemeze előzeteseként új videóval jelentkezett.
Felocsúdtál már a Lamb Of God bulijából? Igen? Akkor "bárányozzunk" tovább! A csapat klipes dalként nemrégiben kiadta az 

Jóval a kettővel ezelőtti kislemezdaluk kiadása után, de csak bemutatta a szokásos "így készült" kisfilmjét az Electric Callboy . A valószínűleg az újra megkezdett turnék miatt tolódott tíz perces alkotás az április elején bemutatott Spaceman ismét DIY-ban készített videójának háttérmunkálatait mutatja be. Az eddig kiadott négy dalt (Pump It, We Got The Moves, Fuckboi, Spaceman) és hat másik társukat összefogó Tekkno
Nem a tervezett kliptrilógiát folytatva, hanem kis szünetet beiktatva egy különálló vizuállal körítette a harmadikként kiadott friss dalát a Megadeth. A The Sick, The Dying... And The Deadről a We'll Be Back és az Ice-T-vel közös Night Stalkers után a Soldier On! mutatkozott meg és basszus, ez is elég frankóra sikerült!
Csak úgy kiadott egy dalt az Exmortus. A dallamos death metal vonalon zakatoló brigád az Oathbreakerrel lepte meg a nagyközönséget, bónuszként pedig egy dalszöveges videó készült a tételhez.