RockStation


Cryptopsy, Atheist, Monastery, Almost Dead @ Pozsony, Randal, 2024.03.01.

Halálosztás magyar segédlettel

2024. március 07. - magnetic star

417476142_988629812624849_7261977562361972391_n.jpg

Ennek a csomagnak már azzal nyert ügye volt, hogy a három klasszikus 1990-es évekbeli albumával turnézó Atheist több mint egy évtizede, a tavalyi anyagát népszerűsítő Cryptopsy pedig öt esztendeje járt legutóbb Európában. Nem véletlenül indultunk el ennyien Pozsonyba az anyaországból. Emellett azonban, hogy viszontláthattuk a két tengerentúli legendát, annak is örülhettünk, hogy a Monastery révén a hazai mezőny is képviselteti magát a portya ezen szakaszában. /Fotó:. Szymon Komenda, a kép nem a helyszínen készült/

Tovább

Budapesten indul az Atheist őszi turnéja

6 zenekaros brutál csomaggal jönnek a Barba Negrába



Szeptember 6-án indul az Atheist turnéja, ráadásul éppen Budapest lesz az első állomás. Az Enthralled in Europe elnevezésű körúton öt brutál előzenekar is részt vesz majd. Az estéket a Bay Area thrash, groove, hardcore metal Almost Dead, az amerikai teátrális metal Summoner’s Circle és a szintén amerikai death metal zenekar, az Abysmal Dawn nyitja majd. Őket követi a - már már haza járó - görög Suicidal Angels és természetesen a fő attrakció, az Atheist. Ráadásul további egy vendéget a későbbiekben jelentünk majd be!

Tovább

Atheist - Új lemez

A nemrégiben reaktiválodott, technikás metálban utazó Atheist Jupiter címmel jelenteti meg negyedik lemezét november folyamán a Season Of Mist gondozásában. A lemez felvételei az atlantai LedBelly stúdióban zajlottak Matt Washburn hangmérnök irányításával, míg a lemez keverését Jason Suecof (Trivium, Chimaira, DevilDriver) végezte.

A lemezre a következő dalok kerültek: 01. Second To Sun, 02. Fictitious Glide, 03. Fraudulent Cloth, 04. Live And Live Again, 05. Faux King Christ, 06. Tortoise The Titan, 07. When The Beast, 08. Third Person

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum