RockStation

Elmarad a Kingdom of Hegyalja!

2015. július 02. - sunthatneversets

hegyalja_fekvo.png

A hegyalja.info információi szerint elmarad a Kingdom of Hegyalja fesztivál. A július közepére tervezett rendezvény elmaradásának okai egyelőre nem ismertek. A portál még tegnap kért a szervezőktől információkat, de válaszokat még nem kaptak, de úgy tudják a két érintett település vezetőit már értesítették. A fesztivál elmaradását hivatalosan még nem jelentették be. Állítólag arról, hogy ebben az évben sem tartják meg a programot már napok óta beszélnek helyben. A portál szerint a világszerte ismert fellépők koncertjeit Budapesten (?) tartják meg. Hogy mi van? Ha konkrét infókhoz jutunk természetesen tájékoztatunk benneteket.

Update: a Lángoló Gitárok elérte a fesztivál főszervezőjét, Kovács Pétert, aki elmondta, hogy a hír sajnos igaz. Mivel azonban a fellépők jó része ki van fizetve ezért alternatív helyszíneket keresnek a koncerteknek és ezek zöme tényleg Budapesten lesz. Pontos infókat későbbre ígért a szervező.

Alternatív énekek és Slash nagy bejelentése: VOLT Fesztivál, Sopron, 2015. július 01., 1. nap

67.jpg

”Menjetek tovább és vinni fog az út” – mondta két kedves fiatal hölgy, akik megpróbáltak útbaigazítani minket a VOLT fesztivál első napján itt, Sopronban. Mi kellően Coelho közeli állapotban voltunk ahhoz, hogy egyetértsünk ezzel, de közben a GPS elszállt, szóval az út nem igazán vitt minket sehová sem. Mire megérkeztünk, parkolót alig, viszont mindenre elszánt és többségében szemtelenül fiatal fesztiválozókat már annál inkább találtunk.

Tovább

Mammals In Babylon - Itt van még egy új Cattle Decapitation nóta

cattle_decapitation_2015.jpg

The Anthropocene Extinction címmel augusztus 7-én jelenik meg jelenik meg a Cattle Decapitation új lemeze, amin vendégként Phil Anselmo, illetve Jürgen Bartsch is felbukkan. Manufactured Extinct címmel korábban már mutattunk egy új dalt a lemezről, most pedig Mammals In Babylon címmel hallgathattok meg egy újabb jóleső gyalulást.

Tovább

Hallgasd meg a Lindemann debütáló albumát!

lindemann_skills_in_pills2.jpg

Múlt hét kedden jelent meg a Rammstein énekes Till Lindemann és a Hypocrisy főnök Peter Tagtren Lindemann néven összehozott projektjének a debütáló lemeze Skills In Pills címmel. Ma a nagyobb streaming szolgáltatókhoz felkerült a lemez, mi meg úgy gondoltuk, hogy aki még nem hallotta az tehet vele egy próbát. Alább tehát ott a teljes korong, spotify azért kell hozzá. A lemezről mi ITT írtunk.

Tovább

Egyre kényelmesebb a sátán sufni: Gorgoroth - Instinctus Bestialis (2015)

gorgorothinstint_638.jpg

Nem is olyan régen olvastam egy cikket arról, hogy a norvég állam nem kevés bankjeggyel béleli ki mindazon helyi black bandák töltényhevederről fityegő erszényét, akik abszolút hazai unikumként exportálják az egy Isten lobbitól és nyilván a jó minőségű olajos haltól is fanyar, hervasztó lehelletüket, melyet jellemzően egy véres húsdaráló lyukain keresztül eresztenek a világra. Szóval a Gorgoroth azon túl, hogy zenekar, tulajdonképpen Norvégia gulyáskréme, kovászos uborkája és pálinkája is egyben. Ez pedig így rendben is van. Csakhogy hol van a határ? Mennyire kell tartani a hagyományos black kereteket ahhoz, hogy egy csapatnak élete végéig ne legyen gondja sminkkészletre és szegecsekre? Merthogy az új Instinctus Bestialis című album inkább egy szokványos death metal lemez klasszikus felhangokkal, ha szigorúan a stílusjegyeket akarjuk nézni.

Tovább

Stoner/doom Boston környékéről - Jön az Elder

elder.jpg

Aszondja a Cudi Purci Booking sajtósa, hogy a tíz éve alapított, Boston környéki Elder második nagylemezére, a 2011-ben megjelent Dead Roots Stirring remekművére egyként kapta fel a fejét a rifftársadalom, akik az év elején Lore címmel megjelent új korongjukkal végre hazánkban is bemutatják tudásukat. Stoner/doom rajongóknak kihagyhatatlan esemény, de ha csak szimplán bele akarsz temetkezni az elszállt, szembogártágító riffekbe, akkor is ott a helyed.

Tovább

Közeleg az év hazai ROCK/METAL eseménye!

rm2015_terkep_04.jpg

Kevesebb, mint két hét van vissza, és az év legnagyobb és leghosszabb hazai rock/metal eseménye, a jubileumi Rockmaraton fesztivál megnyitja kapuit. A 25-ik születésnapját ünneplő rendezvény egy igazi nyaralással készül a kerek évforduló alkalmából, melynek helyszínéül a dunaújvárosi Szalki-szigetet választotta. A természet lágy ölén, a Duna parton, árnyas fák alatt egyszerű, de emberi körülmények között bulizhatják át az érdeklődők a maratoni hosszúságú eseményt, olyan fellépők társaságában, mint a német Helloween, az amerikai Hatebreed, a brit The Exploited vagy a finn Korpiklaani. 100 magyar és 20 külföldi fellépő mellett rengeteg szórakoztató, játékos program, egy saját strand és nagyon olcsó italárak várják a nagyérdeműt.

Tovább

Elpusztít az új Soulfly nóta

0soulfly2014_22.jpg

Archangel címmel augusztus 14-én érkezik a Max Cavalera vezette Soulfly új lemeze. We Sold Our Souls to Metal címmel itt az első új dal, hozzá egy dalszöveges videóval. Max azt mondta korábban, hogy sok nagyon súlyos zenét hallgatott mostanában. A dalt hallva elhisszük neki. Ha valaki még amúgy nem tudná a csapat jövő kedden (július 7.) az A38 Hajón játszik.

Tovább

A Visszautasíthatatlan: Refused - Freedom (2015)

refused_freedom.jpg

Ha eddig csak a sokat megélt, önjelölt zenekritikusoktól, vagy a szenvedélyes zenegyűjtőktől hallottál a Refusedról, akkor nagy bizonyossággal csak jót hallottál róluk. Joggal. Mert ez a svéd banda nem kevesebbet csinált, mint, hogy kimaxolta a post hardcore/hardcore punk műfajt közel egy évtizeddel azelőtt, hogy abból kinőtt volna a kétezres évek közepi végi emo/screamo nép őrület. 1998-at írtunk, amikor megjelent a legutóbbi albumuk, a The Shape Of Punk To Come, amit ha nem ismersz, jogosan viselheted a tapló titulust, mert a rock történelem egyik legnagyobb lemeze. 1998-ban amikor a Mahasz lista tanúságai szerint idehaza a Hupikék Törpikék és a Modern Talking tarolta a közízlést. Rockzene szintjén is leginkább a heavy metál és a grunge vonal rendelkezett minimális létjogosultsággal. És eközben Umeå környékéről ez a kvartett pofán fosott mindenkit egy olyan lemezzel, ami a mai napig képes letépni a fejed az ösztönös, dühös, és mégis végtelenül okos zenéjével. Időtálló lemez volt és lesz.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum