
Nem elfelejteni: kedden Gorgoroth koncert!

47 éves korában elhunyt Frank Watkins az Obituary egykori, valamint a Gorgoroth jelenlegi basszusgitárosa. A floridai zenész vasárnap reggel vesztette el a rákkal hosszabb ideje folytatott küzdelmét.
Nem is olyan régen olvastam egy cikket arról, hogy a norvég állam nem kevés bankjeggyel béleli ki mindazon helyi black bandák töltényhevederről fityegő erszényét, akik abszolút hazai unikumként exportálják az egy Isten lobbitól és nyilván a jó minőségű olajos haltól is fanyar, hervasztó lehelletüket, melyet jellemzően egy véres húsdaráló lyukain keresztül eresztenek a világra. Szóval a Gorgoroth azon túl, hogy zenekar, tulajdonképpen Norvégia gulyáskréme, kovászos uborkája és pálinkája is egyben. Ez pedig így rendben is van. Csakhogy hol van a határ? Mennyire kell tartani a hagyományos black kereteket ahhoz, hogy egy csapatnak élete végéig ne legyen gondja sminkkészletre és szegecsekre? Merthogy az új Instinctus Bestialis című album inkább egy szokványos death metal lemez klasszikus felhangokkal, ha szigorúan a stílusjegyeket akarjuk nézni.
Június 8-án érkezik a norvég blekker Gorgoroth 10. stúdióalbuma Instinctus Bestialis címmel. A nyolc dalból álló korongot az Infernus (gitár), Tomas Asklund (dobos; ex-Dissection, Dark Funeral), Bøddel (a.k.a. Frank Watkins, basszusgitár, ex-Obituary), és az új énekes Atterigner (Triumfall) rögzítette. Hajtás után lemezborító, dallista és egy új dal található.
A norvég black metal veteránok tizedik nagylemezének felvételei befejeződtek a stúdióban, most a keverési munkák zajlanak, így semmi akadálya nincs annak, hogy az év közepén megjelenjen az új nagylemez. Az új, nyolc dalt tartalmazó album Instinctus Bestialis címen fog megjelenni és a felállás a következő: Infernus, Tomas Asklund, Bøddel és az új énekes Atterigner (ex Triumfall)
Volt az úgy, hogy egy kiváló zenész által vezetett kiváló black metal zenekar egyszer csak kifordult magából. Egészen 2003-ig Infernus írta a Gorgoroth zenéjét, ő volt az agy. Aztán a következő két albumra (attól függ kinek a verzióját hisszük el) annyira nem volt kedve zenét írni, hogy a viszonylag új tagok King ov Hell bőgős és Gaahl énekes vették át a kreatív munkát. Lett is belőle pisakardozás rendesen, pereskedés, kié a név, végül ahogy vártuk és reméltük, Infernus-é maradt a Gorgoroth. Amit ő meg is hálált egy iszonyatosan szar albummal (bizonyítván, tényleg nem tud újabban zenét írni) és egy annál is szarabb re-recording-al. Közben Gaahl visszavonult a zenétől, King ov Hell pedig kiadott egy középszerű szóló lemezt. Aztán mégis összeállt a God Seed, King és Gaahl újra egy csapatban, el is készült az első album, az I Begin. Tekintve, hogy az általuk írt Gorgoroth lemezeket nem szeretem, semmi jót nem reméltem. Ehhez képest...
A magyar Gorgoroth rajongók bánkódhatnak, hiszen a norvég black metalosok teljes májusi Európa-turnéjukat lemondták, így a május 15-ei budapesti buli is elmarad. A csapat már a második hazai koncertjét mondja le, hiszen tavaly ősszel a Vader-rel közös koncert is elmaradt.
A probléma oka a német ASP Concerts & Tourbooking koncertszervező ügynökségben keresendő a zenekar szerint, akik magas fokú dilettantizmusról és tisztességtelen magatartásról tettek tanúbizonyságot. A turné lemondásával sajnos a május 15-ei magyarországi koncert is elmarad a Club 202-ben, ahol a Gorgoroth mellett az amerikai Abigail Williams és az olasz Slaughter Denial lépett volna fel. A jegyek a vétel helyén válthatók vissza.
Kedves Olvasóink! Kollégánkat nem rég engedték ki a debreceni Klinikák Ideggyógyászati Osztályáról. Az utcán kóborolva gyűjtötték őt be a mentőszolgálatosok (rendőri segítséggel), mivel a járókelőket zaklatta. Fennhangon kiáltozta, hogy “Te hallottad már? Hallottad már ezt a sz*rt?”, és az emberek után szaladva próbálta őket rávenni valamilyen elvont zene meghallgatására. Az elmúlt heteket gumiszobában töltötte, kényszerzubbonyban, mivel önmagára veszélyesnek minősítették. Videofelvételek tanulsága szerint nem egyszer megesett, hogy a teremtőt szidván verte a fejét a falba. Zenelejátszásra alkalmas telefonján kívül, az egyetlen dolog ami nála volt, az egy papír, melynek sarkaiba kis gőzölgő ürülék kupacokat rajzolt és amin egy oldalunkra készülő cikk volt, amit most mindenki okulására közzé is teszünk.