RockStation

Jövő hétfőn Saint Vitus az A38 Hajón

2015. június 02. - sunthatneversets

saint_vitus_2015.jpg

A doom metál egyik legnagyobb klasszikusa, a Saint Vitus három évvel ezelőtt már fellépett az A38 Hajón. Mégsem lehet azt mondani, hogy "visszatér", ugyanis most a zenekar eredeti énekesével, Scott Reagersszel érkezik. A masszív, kegyetlen hangzások mesterei európai turnén!

Tovább

A sohanemvolt múlt albuma: Paradise Lost - The Plague Within (2015)

paradise_lost_the_plague_within.jpg

Nagyon szeretjük a Paradise Lostot, nagyon rég óta. Azóta, hogy külön stílust alapítottak a 90-es évek elején a Gothic-Icon-Draconian Times érával. Akkor is szerettük - bár kicsit fanyalogtunk - , amikor az ezredforduló környékén kissé letértek a keményebb metal vonalról a Host-Believe In Nothing környékén. Aztán igazán akkor emeltük meg a kalapunkat, amikor visszaeveztek azokra a vizekre, ahol ők igazán komfortosan mozognak. A legutóbbi, 2012-es Tragic Idol év lemeze gyanús produkciójával pedig úgy érezhettük, hogy szinte bármit csinálhatnak, nem hibáznak. Szinte.

Tovább

Thy Serpents Tongue - Itt egy új Kataklysm-dal

kataklysm_2015.jpg

Ahogy azt már többször említettük július 31-én új albummal jelentkezik a kanadai Kataklysm. Az Of Ghosts And Gods címre hallgató lemezről most már egy új dalt is tudunk mutatni, melynek címe Thy Serpents Tongue. A dal minden bizonnyal az idei Rockmaratonon is elhangzik Dunaújvárosban, ahol a kanadai death metálosok is fellépnek.

Tovább

Az AWS és a Sunset nyitja a Papa Roach koncertjét

paparoach01.jpg

A kaliforniai Papa Roach a nu metal aranykorában, 1993-ban alakult és a stílus egyik legmeghatározóbb bandája lett. Mára - némi stílusváltást követően - igazi aréna rock csapattá váltak, azonban népszerűségük töretlen. Kilencedik stúdiólemezük F.E.A.R. (Face Everything and Rise) címmel jelent meg, ezt mutatják be június 14-én Budapesten, a Barba Negra Track színpadán. Az estét két fiatal hazai banda, az AWS és a Sunset nyitja. További információkat a koncerttel kapcsolatban ITT találtok.

A Babymetal nagy kedvencével, Fred Durst-tel fotózkodott

babymetal-fred-durst-limpbizkit.jpg

Miután a kis japán csodabogarak, a Babymetal már egy rakat nagy (=igazi) metalbandával (Metallica, Slayer, Deftones, Carcass) fényképezkedtek, elérkezett végre az idő, hogy az ő kedvencükkel is Limp Bizkit főnökkel is sikerült kamera elé állni. Ennyi a hír, nem több. Ez itt az internet vége, kérem az utolsó kapcsolja le a villanyt.

HangSúly Zenei Díj: a REMORSE és az APEY AND THE PEA nyerte a közönségszavazást

hmalogo1.jpg

A HangSúly Zenei Díj 10 éves jubileuma alkalmából tartott online szavazáson a HangSúly eddigi története során díjazott albumok és zenekarok közül választhatott a közönség két kategóriában. Az elmúlt tíz év legnépszerűbb albuma a közönség szavazatai alapján a 2005-ben az év albumának választott Harc! lett, az ózdi thrasher Remorse klasszikusa, míg a legjobb koncertzenekar kategóriát a sludge metalos, méltán népszerű Apey And The Pea nyerte.

Tovább

Montage of Heck – Egy újabb jelentéktelen Nirvana dokumentumfilm

moh2.jpg

Aki arra számított, hogy az idei Sundance fesztiválon debütált Montage of Heck majd pótolja az előző Nirvana életrajzokból kimaradt hiányosságokat lehet, hogy csalódni fog. Persze a Brett Morgen rendezésében napvilágot látott mű erős vigaszt nyújt a kellemes animációkat kereső nézőknek, de fájó űrt hagy a történet egészére kíváncsi érdeklődőkben.

Tovább

„Az egyetlen, amit tehetek, hogy lemezeket készítek és élőben játszom” – interjú Tommy Victorral, a Prong énekes-gitárosával

prong-tommy.jpg

Utolsó két albumával ismét csúcsformát mutat a Tommy Victor vezette Prong, amely emellett arról is gondoskodik az utóbbi időben, hogy két stúdiólemez között valami különlegességgel lepje meg a híveket. Ez lehet remix-lemez, (stúdióban rögzített) élő anyag, vagy – ahogy most is történt – feldolgozás-album, amelyre a korai Prong gyökereinek tekinthető bandák nótáit gyúrta át a csapat. Ráadásul tavasszal meg is turnéztatta a Songs From The Black Hole elnevezésű anyagot. A túra bécsi állomásán beszélgettünk a „főnökkel”.

Tovább

Májusi Accept aranyat ér: Accept, Reed’s Cool @ Barba Negra Music Club, 2015. május 26.

0accept2015_55.jpg

Több éves ismeretségünk ideje alatt még sosem láttam olyan boldognak főszerkesztőnket, mint amikor közöltem vele: magánéletiekkel keveredő munkahelyi okok miatt legjobb esetben az Accept második vendégzenekarát kaphatom csak tollvégre erre a május végi, kalóztanyás metal happeningre vonatkozólag. Végre egy nem regény-folyam hosszúságú koncert-beszámoló Ricsitől - gondolhatta szegény.

Tovább

James Hetfield reinkarnációja!

jameshetfield_jpg_original.jpg

Jöhet egy Metallica-s cikk? Természetesen a szerkesztők nálunk folyamatosan bújják a netet a frissebbnél frissebb infók után. Így találtunk rá arra is, hogy a legmenőbb metal zenekar frontembere James Hetfield válaszolt pár Metallica fan club-os kérdésére. Azt mind annyian tudtuk, hogy Hetfieldnek komoly problémái voltak a piával. Ezt gondolom, láttátok páran a Some Kind Of Monster című dokufilmben is. Na, de azóta mi van veled James?

Tovább

Júniusi megjelenések

new-release-report.JPG

Júniusban végleg beköszönt a fesztiválszezon, mégis most kivételesen nem áll meg az élet a lemezkiadás területén. Nagyon sok jónak ígérkező és igencsak várt lemez érkezik júniusban, elég ha csak a Paradise Lost, az Armored Saint, a Gorgoroth, a High On Fire, vagy  Lindemann lemezeit említjük. Egyszóval a fesztivál-látogatások mellett nekünk is rendesen fel kell kötni a gatyát, hogy mindenről be tudjunk számolni nektek :-) Alább a júniusi lista.

Tovább

Itt az első új Ghost-dal Cirice címmel

ghost_cirice.png

A Children Of Ghost elnevezésű rajongói oldalon hirtelen felbukkant az új Ghost single a Cirice, mely aztán végül hivatalosan is a legnagyobb videómegosztón landolt. A svéd okkult rockerek új albuma Meliora (a jobb latin megfelelője) címmel augusztus 21-én érkezik. a Spinefarm gondozásában. A lemez producere a svéd dalszerző Klas Åhlund volt, míg a keverést Andy Wallace végezte.

Tovább

Megvan a Rock In Vienna időbeosztása

metallica2.jpg

A napokban már hírt adtunk a június 04-06. között első ízben megrendezendő Rock In Vienna színpadelrendezéséről és koncepciójáról. Nemrég megérkezett a részletes program és fesztiváltérkép is, amit alább csekkolhatnak azok, akik Magyarországról veszik célba a Metallica a Muse és a KISS nevével fémjelzett idei fesztivált. A fesztiválon mi is jelen leszünk és tudósítani fogunk mindhárom napról, valamint reményeink szerint pár interjút is sikerül készítenünk.

Tovább

Hamarosan jön az új Gorgoroth, itt egy dal róla

gorgoroth-2013.jpg

Június 8-án érkezik a norvég blekker Gorgoroth 10. stúdióalbuma Instinctus Bestialis címmel. A nyolc dalból álló korongot az Infernus (gitár), Tomas Asklund (dobos; ex-Dissection, Dark Funeral), Bøddel (a.k.a. Frank Watkins, basszusgitár, ex-Obituary), és az új énekes Atterigner (Triumfall) rögzítette. Hajtás után lemezborító, dallista és egy új dal található.

Tovább

80-as évek hajmetal bandái akkor és most

glam_then_and_now2.jpg

Aki a metalzene keményebb változatát preferálja, valószínűleg áhítattal itta Ozzy szavait, miszerint nem emlékszik a 80-as évekre. Ha másért nem is, mondjuk azért, mert akkor nem lett volna haj- és pinametal bandák virágzásának szemtanúja, ami akkoriban minden egyes be nem tömött lyukból ömlött. Ha annak idején remekül szórakoztál azon, hogy a francba néztek ki ezek a manuszok, akkor itt a helyed. Ugyanis azóta eltelt harminc év, mint tudjuk az Idő a legnagyobb gazember. Kattints a továbbra és lássuk, hogy kinek sikerült tisztességben megöregedni és ki nem volt hajlandó beismerni, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi...

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum