RockStation

Új EP-vel jelentkezik a Sepultura

2015. április 27. - sunthatneversets

Sepultura 13.jpg

Fennállásának 30. évfordulója alkalmából új EP-vel jelentkezik a brazil Sepultura június 5-én. A Sepultura Under My Skin című kiadványon szereplő dalokról még nincs információ. A kiadvány borítóján a rajongó tetoválásiról készült legjobb fotók szereplenek. Az évfordulót turnéval is megünnepli a zenekar, melynek keretében július 21-én Budapesten, a Barba Negra Trackben lépnek fel és állítólag a programban több olyan dal is elhangzik majd melyet az utóbbi időben élőben nem hallhattunk a bandától.  

Venom Inc. néven megy tovább az Mpire Of Evil, lesz budapesti koncert is

venominc2015_638.jpg

Nemrégiben járt Magyarországon járt Mantas és Tony Dolan zenekara az M-pire Of Evil. Nos, úgy tűnik a banda jobblétre szenderült, de ezt valószínűleg nem sokan bánják, hiszen csatlakozott hozzájuk az az ős-Venom legendás dobosa  Abaddon, így a trió - mely három Venom lemezt is rögzített ebben a felállásban - a jövőben  Venom Inc. néven. A zenekar a közeli jövőben lemezt is rögzít, sőt október 15-én a Concerto szervezésében Budapesten is fellépnek a lengyel Vader társaságában. A koncertről további infók ITT

Május végén jön a Helloween új albuma, itt van még egy új dal róla

helloween-2015-group-1280.jpg

Van nekünk egy nagy bűnünk. Eddig nem nagyon követtük az új Helloween albummal kapcsolatos infókat, de most mindent jóvá teszünk. Na szóval: a legendás német zenekar 15. stúdióalbuma május 29-én lát napvilágot a Nuclear Blast gondozásában My God-Given Right címmel. A lemez producere ismét Charlie Bauerfeind volt. Hajtás után itt a legújabb nyilvánosságra hozott dal a Lost In America, de az eddig nyilvánosságra hozott összes új dalt megmutatjuk, borítóstól, dallistástól. Ja, és aki még nem tudná a csapat fellép az idei Rockmaraton Fesztiválon.

Tovább

Fuck The Police - itt a budapesti Hit By A School Bus új klipje

hitby.jpg

Eleget téve a FUCK THE POLICE "hardcore-punk közhelynek", elkészült a Hit by a School Bus zenekar első videója a 2014 végén megjelent Hatredcore Budapest EP Drivers Song című dalához. "Az utóbbi hónapok brutális rendőri túlkapásai ismét ráirányították a reflektorfényt a hatalommal járó visszásságokra, és noha a videó készítése során megállapíthattuk, hogy a magyar rendőrök bánásmódja a tengerentúli vagy szomszédos országokban tevékenykedő kollégáikhoz képest szinte simogatásnak minősül, attól még az továbbra is túlkapás. FUCK POLICE BRUTALITY!" - fűzi hozzá a zenekar. A videó elkészülésében segédkeztek: Nedoluha György (vágás) és Kecskeméti András (feliratozás). A Hatredcore Budapest EP letölthető a zenekar bandcamp oldaláról, Facebookon pedig ITT találjátok a bandát. Alább pedig a nem épp játszótéri hangulatot árasztó klip.

Tovább

Egy zenész - egy másik arc: Egy messzi-messzi galaxisban ... - Körmi (Cadaveres)

0cadaveres2010_17.jpg

Körmöczi Balázs alias Körmi a magyar underground zenei élet egyik szerves része. Szerintem, nem is ismeri a színteret, aki nem találkozott legalább egyszer a Cadaveres nevű brigáddal, ahol ugye Körmi bácsi az ősoszlopos tag. Hétköznap tetováló szalont vezet hétvégén pedig felaprítja valamelyik klub deszkáit, mellette pedig gondos családapa, de még így is van ideje egy nem mindennapi hobbira. Ha érdekel, hogy mi is Körmi nem túl "messzi-messzi" hobbija, nyomj a tovább gombra.

Tovább

Lemmy-t ismét kórházban kezelik

Motorhead-3.jpg

Lemondani kényszerült a Motörhead a brazíliai fellépést a Monster Of Rock fesztiválon, São Paulóban, mivel Lemmyt erős gyomorpanaszok miatt és enyhe kiszáradással kórházba szállították, jelenleg csak annyit tudunk, hogy kezelés alatt áll a rock Isten. A koncertet Phil Campbell gitáros és Mikkey Dee dobos lenyomták úgy, hogy a Sepultura két tagjával Andreas Kisser-rel és Derick Green-el jammeltek. Ha tudunk több infót azonnal megosztjuk veletek. (Kicsit azért aggódunk most a VOLT fesztivál-os fellépés miatt)

Dolgozik az új lemezen a Lamb Of God

lamb-of-god-2014.jpg

Bár Chris Adler dobos jelenleg épp a Megadeth készülő lemezén dolgozik, csapatának a Lamb Of God-nak maradéka szintén nem lazsál és szintén nagyban készíti új lemezét. Erről tanúskodik frissen létrehozott Instagram oldaluk egyik fotója. Bár, hogy egyértelműbb legyen a dolog Randy Blythe  szintén Instagram oldalán megerősítette, hogy a banda új albumot készít.

Tovább

Visszatér a The Chemical Brothers

the-chemical-brothers-2015.jpg

A többszörös Grammy- nyertes angol elektronikus duóról nem sokat hallhattunk az utóbbi időben. Öt hosszú évet kellett várni a folytatásra, de végre bizonyossá vált, hogy júliusban érkezik legújabb albumuk, amely a Born In The Echoes nevet viseli. A szinte a semmiből érkező lemezhírnél talán csak az nagyobb meglepetés, hogy milyen neves és tehetséges művészeket sikerült megnyerniük közreműködőnek. Nevezetesen a különc és csodálatos dalszerző-énekesnő, St. Vincent, a legutóbbi lemezével három Grammyt is bezsebelő Beck illetve az amerikai rapper, Q-Tip is szerephez jut az így különösen ígéretesnek hangzó lemezen.

Tovább

Irkutszk, Jakutszk, Kamcsatka: Kamchatka @ Dürer Kert, 2015.04.23.

kamchatka_band_2015.jpg

A klasszikus társasjátéknak számító Rizikó partikból nekem emlékül annyi maradt meg, hogy a területek felosztásánál valahogy mindig hozzám került Irkutszk-Jakutszk és Kamcsatka. Ha nem sikerült a hozzájuk leginkább passzoló feladatok valamelyikét kihúznom, akkor masszív vébékázásba folytottam bánatom, vagy éppen céltalanul gyaktam le mindenkit, hogy akkor már a szomszéd tehene is dögöljön meg! Viszont amikor a svéd Kamchatka-ról először hallottam kedvenc blogomon, beleborzongtam ebbe a ritka béna névválasztásba. Ha nem svédek, talán sosem veszem rá magam az ismerkedésre, de bitang jól döntöttem, amikor mégis beadtam a derekam.

Tovább

Júniusban érkezik a Lindemann bemutatkozó lemeze

lindemann_formats.jpg

A tervezetthez képest egy hónappal később június 23-án érkezik a Till Lindemann (Rammstein) és Peter Tägtgren (Hypocrisy) nevével fémjelzett Lindemann bemutatkozó albuma a Skills In Pills. A lemez egy rakat formátumban jelenik majd, ezeket ITT tudjátok csekkolni. A duó hamarosan már zenét is ígér, izgatottan várjuk. 

Újra együtt Szakácsi Greg és a CAFB!

cafb_1.jpg

Május 29-én igazi történelmi pillanatnak lehetünk majd szemtanúi, hiszen a CAFB zenekar kiegészül egy koncert erejéig Szakácsi Greggel. A koncert ritkaság számba megy, hiszen évek óta nem volt már ilyen buli, ahol Greg is részt vett volna ( köztudott, hogy külföldön él ). A zenekar egyébként javában írja a dalokat a közelgő nagylemezre, ahol természetesen a régi tag is jó nagy szerepet kap. Erről lapunk hasábjain már beszámoltunk, de aki esetleg nem hallotta volna őket, az a hajtás után betekintést kap, hogy milyen is lesz a legújabb CAFB anyag.

Tovább

Jó az öreg a háznál!: Social Distortion @ Gasometer, Bécs 2015.04.21.

social_distortion_live_1.jpg

2009 júniusa óta pokoli hosszú 6 év telt el, akkor volt szerencsém először látni a legendás kaliforniai Social Distortion-t. Kisebb-nagyobb megszakításokkal csak másolt kazettán, illetve cd-n hallgattam munkásságukat, de a 2004-es Sex, Love and Rock 'n' Roll-lal akkora visszatérést produkáltak, hogy onnantól totálisan elkötelezett rajongóvá váltam. Sajnos, vagy hála Istennek Mike Nessék vígan elvannak az Államokban, nagyon ritkán járnak át a mi kontinensünkre látogatóba, így egy Social buli igazi kuriózumnak számít. A 2009-es Arénás bulit már sikerült elkapnom, így azóta epekedve vártam a viszontlátást, mert iszonyatosan alap őket élőben látni így amint kiderült, hogy ismét eljönnek legalább Bécsig, nem volt kérdés, hogy ott a helyem. Azért jó lenne, ha a hazai szervezők is látnának potenciált az ilyen alap bandákban, mert ha Gasometer méretű hely híján is vagyunk, azért szerintem egy Hajót simán csurig raknának.

Tovább

Októberben Budapesten játszik a Stratovarius

0stratovarius20113_26.jpg

Augusztusban új albummal jelentkezik a finn power metal Stratovarius, amely az Eternal címet kapja, és amit alapos EU turné követ ősszel. Budapest most sem marad ki a szórásból, a Barba Negra Music Clubba október 14-én érkezik a csapat, előzenekarok és jegyinfó hamarosan! További infók pedig majd ITT. (Fotó: Réti Zsolt)

Mit szólnátok egy Behemoth játékhoz?

Nergal2.jpg

Behemoth rajongó vagy, ellenben nem tudtál ott lenni a Budapesti dedikáláson? Majd elepedsz azért, hogy Nergal aláírását birtokolhasd? Mit szólnátok, ha rendeznénk egy játékot? Mivel gondolunk rátok, így aláírattunk nektek ma két "mini posztert" Minden információt megtalálsz a hajtás után, hogy megtud mit kell tenned azért, hogy birtokolhasd a képen szereplő úriember által ellátott két kép egyikét!

Tovább

A Track már májusban elhozza a nyarat – egy hét múlva nyitás!

0accept2014_66.jpg

Közeleg a jövő csütörtök, amikor elstartol a Barba Negra Track idei, kedvencekben és sztárbandákban bővelkedő szezonja. Májusban máris nemzetközi turnék érkeznek a megújult újbudai szabadtéri szórakozóhelyre, de a hazai színtér legjava is tiszteletét teszi már ebben a hónapban is. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum