
A heavy metal ellenállóképessége valami egészen kivételes és bámulatos. Hiába próbálják lenyomni, hiába kényszerítik képtelen, sőt megalázó körülmények közé, az igazi klasszis zenekarok (és megszállott rajongóik) a leghátrányosabb szituációból is képesek előnyt kovácsolni, mi több, megsokszorozott erővel talpra állni utána. Ezt az alaptételt immár több mint három évtizedes koncertjáró rutinnal felvértezve vallom büszkén, ám ezen az estén mindez nem csupán megerősítést, hanem valósággal új értelmet nyert.

Az Adam 30 név nem elég, hogy kizárólag underground szinten, azon belül is csak regionálisan ismert. Mi több, ha ismeri valaki, az érintett a legjobb esetben is már negyven pluszos. A fentieket alátámasztandó, szokásomtól eltérően most egy személyesebb hangvételű kitérővel kezdeném.
A tavaly novemberben bemutatott Miénk a Föld, az idén tavasszal publikált Hideg fém után megérkezett a harmadik előfutár a Nevergreen november 8-án megjelenő Harag és remény című új nagylemezéről. A szöveges videót kapott A fény ha győz a patinás gothic / doom metalos csapat 11 új szerzeményt, valamint egy Billy Idol feldolgozást tartalmazó korongjának harmadik trackje


A Massive Wagons zenéjéből élőben idén kaphattak először ízelítőt a hazai rajongók, jövőre pedig a zenekar saját turnéjával tér vissza Budapestre, hogy ismét élvezhessük szórakoztató, energikus dalaikat. A Massive Wagons 


A GODSMACK World Tour 2025 turné jövő tavasszal indul útjára, ráadásul rögtön a harmadik állomás Budapest lesz. Arról nem is beszélve, hogy a Sully Erna vezette csapatot a P.O.D. és a Drowning Pool kíséri majd. Előbbi idén egy nagyon komoly új lemezt tett lett az asztalra, utóbbi pedig jövőre ígéri a friss anyagot, de a Revolution már most hallható / látható, s igen ígéretes.

Hihetetlen, de 15 év telt el az első „titkos” Grand Mexican Warlock buli óta, amit a R33 klubszobájában adtak, néhány nappal később a Dürer Kertben debütáltak hivatalosan is a Fish! és a Turbo társaságában. Több száz koncerttel a hátuk mögött, határon innen és túl, kiadtak négy nagylemezt, feloszlottak, újjáalakultak, de mindvégig megőrizték fiatalos lendületüket és egyedi hangzásukat. /Fotó: Kósa Péter/
Heti dalmegosztásunkban goth metal reinkarnáció, diszkógömbös rock, hazai halálfém, rap-sör-metal kombó és melodeath. /Fotó: Neon Nightmare/
Novemberben sok érdekességbe futhatunk bele, ha az alábbi listát böngésszük. Mi elöljáróban csak annyit mondunk, hogy lesz új Linkin Park, Marylin Manson, Opeth és Body Count lemez, de jön a Thy Catafalque, és a széteső As I Lay Dying új korongja is.