RockStation

Új videóval jelentkezett a Claps for Caroline!

2013. október 01. - sunthatneversets

Clapsvideó.jpg

Vasárnap debütált a japán és amerikai lemezszerződéssel is rendelkező törökszentmiklósi zenekar új klipje! A zenés filmet a Prince Without Crown című dalukra forgatták a Forbidden EP-ről, mely múlt hónapban látott napvilágot az egyesült államokbeli Imminence Records által! A srácok tavalyi nagy lemeze és az új EP egy 'Japan Deluxe Edition' (GO WITH ME Records) formájában CD-n jelenik meg október 9-én a japán lemezboltokban!

Tovább

Európa Kiadó - Duplakoncert és lemezmegjelenés

Európa Kiadó.jpg

Elkészült a kisebb (de inkább nagyobb) megszakításokkal immár harminc éve működő Európa Kiadó friss, Annak is kell című CD-je. Az albumon hat új dal és a Három Judit négy Zsuzsa című klasszikus számuk aktuális feldolgozása hallható.  Idén  a felállásában is megújult zenekar több mint húsz év után jelentkezett olyan kiadvánnyal, amelyen új szerzemények is szerepelnek. Az együttes ősszel országos turnéra indul, melynek első állomása, egyetlen budapesti helyszínként, az A38 Hajó. Itt lehet majd először megvásárolni az új CD-t is, amelyet mindkét koncert látogatói kedvezményesen, féláron, azaz 1000 Ft-ért vehetnek meg a hajón.

Tovább

Deicide dalpremier!

deicideinthemindscd.jpg

A Sátán (polgári nevén Glen Benton) 1987-ben alakult Deicide névre hallgató zenekara, novemberben jelenteti meg a legújabb anyagát. Az a nagy szerencsénk, hogy a death metal alapkő közzétette a címadó dalát egy videó formájában, ami az In the minds of Evil címet kapta. A rajongóknak már nem kell sokat várni, hiszen november 25-én már a kezükben lehet az új lemez. A dal pedig:

Tovább

Amikor még az Amaranthe énekesnője Nightwish-t énekelt

elizerydsolo2013_638.jpg

A svéd Amaranthe feltöltött a youtube-re egy audió anyagot, amin a banda gyönyörű énekesnője, Elize Ryd énekel egy Nightwish dalt, a Nemo-t. A dal még 2006-ból való, amikor a legendás finn alakulat Tarja Turunen helyére keresett énekesnőt. Aztán végülis Anette Olzon lett a befutó, de talán Elize sem lett volna rossz választás..sőt 2012 szeptemberében egy denveri koncert alkalmával, amikor Anette belázasodott és nem tudott színpadra állni, akkor pont Elize ugrott be helyette, aki akkor épp a Kamelottal turnézott. A hanganyag a hajtás után.

Tovább

Az a pici plusz: Alter Bridge – Fortress (2013)

Alter Bridge Fortress.jpgAz Alter Bridge mára lényegesen több lett, mint az az együttes, amely a Creed romjain alakult még 2004-ben. Az elmúlt pár évben azonban meredeken felfele ível a népszerűségük, köszönhetően valószínűleg Myles Kennedy énekes Slash mellett aratott sikereire. Mark Tremonti gitáros az elmúlt években kiadott egy szóló-albumot, míg Myles jó sokáig turnézott Slash-sel, de azt mondta, ha télen vége a turnénak jön az új Alter Bridge album, mert ez mégiscsak a saját gyerekük.  

Tovább

Alice Cooper feldolgozás albummal támad jövő tavasszal

alicecoopersolo2013_638_0.jpg

Egy amerikai rádiónak a napokban adott interjú alkalmával az öreg rocker, Alice Cooper elmondta, hogy végzett a feldolgozás albumának munkálataival. A jövő tavasszal, várhatóan márciusban megjelentő lemezen olyan nagyszerű zenészek, zenekarok dalait dolgozta fel, mint a The Doors, Jimmy Hendrix, John Lennon vagy a The Who.  Kiváncsian várjuk.

Más megvilágításban – interjú Joey Verával, a Fates Warning basszusgitárosával

Joey Vera5.jpg

A régen várt új Fates Warning album megjelenését, illetve az októberi budapesti koncertet itt is beharangoztuk az előzetesen közzétett három dallal. A telefonvonal túlsó végén Joey Vera basszusgitáros jelentkezett, hogy némi magyarázattal szolgáljon a hosszú kihagyásra és bevezessen a Darkness In A Different Light készítésének rejtelmeibe.

Megjelenés előtt álló új lemezetek, a Darkness In A Different Light az első Fates Warning album lesz kilenc esztendő után. Miért kellett rá ennyit várni? O.K., Jim Matheos összehozta az Arch / Matheos projektet a volt Fates Warning énekessel, de mi minden történt még a zenekar háza táján az elmúlt évek alatt?
Joey: Az Arch / Matheos lemez nyilván elvett némi időt a banda életéből. A Johnnal közös dalírás, meg a felvételek is. Az albummal nem turnéztuk, csak néhány koncertet adtunk, de így is túl sok energiát fektettünk bele ahhoz, hogy egy Fates Warning anyagon is dolgozzunk. Aztán, ha nem tévedek, az OSI lemeze is közrejátszott... Raynek (Alder, énekes) meg ott a Redemption, neki arra is kell időt szentelnie a Fates mellett. Szóval sok dolog együttállásával magyarázható, hogy így eltűntünk.

Tovább

Future Warrior: új Palms videó

Palmsband.jpg

A Palms - ami a korábbi Isis arcok és a deftones-os Chino Moreno közös projektje - idén jelentette meg bemutatkozó albumát, mely nálunk azért nem aratott osztatlan sikert. Most a Future Warrior dalhoz forgattak egy hangulatos videót, melyet Jon Mancinetti rendezett. A klip erősen Isis-szagú, de azért ezt nem is nagyon bánjuk. A hajtás után a kisfilm.

Tovább

A Carcass frontembere szerint akár jó dolog is lehet az illegális zeneletöltés

jeffwalkersolo2013_638.jpg

A legendás brit extrém metal üttörők frontemberével, Jeff Walkerrel készítettek interjú a napokban és az egyik kérdés, amit nekiszegeztek, hogy mi a véleménye az illegális letöltésről. 

"Akár pozitív dolog is lehet, hogy ha az emberek letöltenek egy albumot, meghallgatják és ez után megveszik. A veszély azokkal van, akik hardcore módon töltik le a zenét és soha nem vásárolnak semmit. Ők ártanak igazán a zeneiparnak. Ők nem támogatnak senkit, főleg nem a művészeket. De a legtöbb esetben, úgy gondlom, hogy ez pozitív. Megértem az embereket. Rengeteg zene jelenik meg és az embereknek nincs pénzük és lehetőségük mindet megvásárolni. Úgy éreznék, hogy hiába költötték a pénzüket, ha csalódottak egy lemezben. Esélyt kell adni, hogy kipróbálhassák az új albumokat. Igazából szerintem mindegy, hogy az emberek honnan hallgatják a zenét. De a hardkór letöltők, nihilista hozzáállásukkal nem tartanak lépést azzal, hogy ez a rajongókról szól. Nem kellene gondok okozniuk a művészeknek, akik a rajongókért tesznek. Mi viszont nem vagyunk a közönségünk ellen."

Októberi megjelenések

new-release-report.JPG

Jön az október, benne egy rakás olyan albummal, amelyről feltétlenül írni kellene. Egészen pontosan 22 albumot pirosoztunk be, amelyből kettőt már letudtunk, de a maradék is igen magas számnak tűnik, pláne hogy ezek mellett is mindig beesik valami. Na, de hogy tudnánk kihagyni a Korn, a Soulfly, a Red Fang, Trivium, a Monster Magnet, vagy a Sepultura lemezét és akkor Lemmy bátyó Motörhead-jéről és a Pearl Jam-ről még nem is beszéltünk. Akárhogy árnyaljuk, bivaly egy hónap lesz ez az október, na.   

Tovább

140 koncerten bő százezer ember bulizott idén a Zöld Pardonban

zp_koncert.JPG

A Junkies és a Lord koncertjével a hétvégén véget ér a nyár leghosszabb fesztiválja. Az idén tizenötödik születésnapját ünneplő Zöld Pardon ebben az évben is több mint százezer látogatót vonzott világsztár fellépőinek, színes hazai zenei kínálatának és különleges programjainak köszönhetően. Az április közepétől tartó szabadtéri buli azonban szombatról vasárnap virradóra véget ér, 140 sikeres koncert után szeptember 28-án bezárja kapuit a ZP.

Tovább

Nothing Left To Fear - Új Slash-dal Myles Kennedy-vel

SlashMyles.png

Mielőtt a megveszekedett Slash rajongók elkezdik dörzsölni a tenyerüket, hogy már a kanyarban van az új Slash lemez, eláruljuk, hogy filmzenéről van szó. Slash és Myles Kennedy szeptember 26-án Conan O'Brien vendége volt annak esti showjában, ahol a Nothing Left To Fear című horror film azonos című betétdalát játszották el. Az október 4-én debütáló film az első, melyet a gitáros saját produkciós cége a Slasher Films gondoz.

Tovább

TOP 10 rock/metal ballada

top10ballads.jpg

Valószínűleg azt gondoljátok a fenti kép alapján, hogy teljesen rottyon vagyunk és elgurult a gyógyszer (ez amúgy nem áll messze a valóságtól), de még mielőtt rendes zenéket (black, death, stoner...)  kezdtünk volna hallgatni, bizony mi is voltunk fiatalok és bohók (meg mohók a csajokra...) és mi is hallgattunk ilyen negédes, érzelmes - többnyire - nyáltól csöpögős szerelmes balladákat. Hát összeszedtük, hogy szerintünk mik azok a témában, amik kihagyhatatlanok. Tőletek pedig a szokásos módon a hiányzó láncszemeket várjuk, de légyszi csak kíméletesen, mert még épp szipogok Chris Isaac hangjától...a hajtás után..hüpp..a lista.

Tovább

Újra megkerült a cirkáló – Auróra: Még nem ez a tréfa vége (2013)

aurora_meg_nem_ez_a_trefa.jpgAz őszi esők gépe elé hajtják a kritikust, így törleszthet egy kicsit a nyári lemaradásból. Bizony, még a július-augusztusi, összevont Hammerworld mellékleteként juthatott hozzá a nagyérdemű a (gyakorlatilag) öt éves szünet után új stúdió-albummal jelentkező, győri punk-alapvetés legújabb munkájához – később maga a zenekar nyalta fel ennek nótáit a youtube-ra. Mint rajongónak, minden egyes Auróra-megjelenéskor „csobban a kő, gyűrűzik a hullám, lepereg újra minden, ami volt” (idézet egy ’róra-klasszikusból). Nem a múlt héten történt, amikor Nagy Feró a Garázsban (ez az ő rádióműsorának címe volt) lejátszotta ennek az érdekes nevű csapatnak a később „nyolcvannyolcas demó” néven hírhedté vált anyagát. Dobtam egy hátast, majd feltápászkodván elindultam a lemezbolt felé.

Tovább

Paradise (What About Us?) - Új Within Temptation-dal Tarja Turunen vendégszereplésével

tarja-sharon.jpg

Jövőre lesz új Within Temptation album, addig azonban itt egy új dal és az ahhoz készített videó. A Paradise (What About Us?) című dalhoz készített klip különlegessége, hogy abban feltűnik, mit feltűnik egész sokat énekel benne az ex-Nightwish pacsirta Tarja Turunen. Aki még nem tudná annak mondjuk, hogy a Within Temptation március 14-én a PECSA Music Hallban játszik.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum