RockStation

Európa Kiadó - Duplakoncert és lemezmegjelenés

2013. október 01. - sunthatneversets

Európa Kiadó.jpg

Elkészült a kisebb (de inkább nagyobb) megszakításokkal immár harminc éve működő Európa Kiadó friss, Annak is kell című CD-je. Az albumon hat új dal és a Három Judit négy Zsuzsa című klasszikus számuk aktuális feldolgozása hallható.  Idén  a felállásában is megújult zenekar több mint húsz év után jelentkezett olyan kiadvánnyal, amelyen új szerzemények is szerepelnek. Az együttes ősszel országos turnéra indul, melynek első állomása, egyetlen budapesti helyszínként, az A38 Hajó. Itt lehet majd először megvásárolni az új CD-t is, amelyet mindkét koncert látogatói kedvezményesen, féláron, azaz 1000 Ft-ért vehetnek meg a hajón.

Az A38 és az Európa Kiadó kapcsolata nem újkeletű, az állóhajó szolgált korábban helyszínéül Menyhárt Jenő csapatának nagysikerű 2004-es visszatéréséhez is. A zenekar, csaknem tízéves szünet után, az Európai Unióhoz való csatlakozás éjszakáján bizonyította, hogy dalai, dalszövegei és zenei világa még mindig hátborzongatóan időszerű. Az eseményt, a nagy érdeklődésre való tekintettel, májusban és szeptemberben nyolc további teltházas koncert követte. Ezek dokumentumaként „Így vonulunk be” címmel egy koncert-DVD is kiadásra került. Azóta a zenekar, kisebb-nagyobb szünetekkel, folyamatosan működik. Ezen a hétvégén ismét az A38 színpadára lépnek, mi pedig ez alkalomból nem mindennapi történetük egy újabb fontos állomásának lehetünk majd szem-és fültanúi. További információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr485542928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum