
Két számot mutatott a Deftones és Isis tagokat felvonultató Palms

A Palms - ami a korábbi Isis arcok és a deftones-os Chino Moreno közös projektje - idén jelentette meg bemutatkozó albumát, mely nálunk azért nem aratott osztatlan sikert. Most a Future Warrior dalhoz forgattak egy hangulatos videót, melyet Jon Mancinetti rendezett. A klip erősen Isis-szagú, de azért ezt nem is nagyon bánjuk. A hajtás után a kisfilm.
Az Isis 2010-es megszűnésének oka a kiapadt kreativitás volt, amit nem egészen tudtam mire vélni, egészen addig, míg rá 3 évre meg nem jelent a Palms debütáló lemeze. Az Isis 3/5-ét soraiban tudó formáció, megtámogatva a Deftones-os Chino Morenoval, mindenki érdeklődését felkeltette, aki bármely fent említett zenekar ismerője/kedvelője. Nekem indulásnak már eleve sántított Chino Úr részvétele a projektben, mivel anyazenekarát sem kultiválom túlzottan. Ettől függetlenül akár még valami kultikus is születhetett volna a fenti kollaborációból, de a négy úriember egymást múlva alul tett le egy olyan lemezt az asztalra, amit egyszerűen semmilyen aspektusból sem tudok pozitívan értékelni.
Június 25-én jelenik meg a Deftones frontember, Chico Moreno és a nagyrészt Isis tagokból verbuválódott Palms első nagylemeze, amit most nagy örömmel adunk át nektek meghallgatásra, ide kell csak kattintani.
Mint azt korábban megírtuk, június 25-én jelenik meg, Mike Patton (Faith No More) kiadója, az Ipecac gondozásában a Deftones frontember, Chino Moreno és az Isis korábbi tagjaiból álló Palms első nagylemeze. A zenekart még valamikor 2011 elején hívta életre Jeff Caxide basszer/billentyűs, Aaron Harris dobos, Clifford Meyer gitáros/billentyűs és Chino Moreno. A zenekar nevét viselő debütalbumra kerülő dalok címeit hajtás után nézhetitek meg, a Patagonia címet viselő dal pedig ITT hallgatható meg.
Június 25-én jelenik meg, Mike Patton (Faith No More) kiadója, az Ipecac gondozásában a Deftones frontember, Chino Moreno és az Isis korábbi tagjaiból álló Palms első nagylemeze. Az zenekart még valamikor 2011 elején hívta életre Jeff Caxide basszer/billentyűs, Aaron Harris dobos, Clifford Meyer gitáros/billentyűs és Chino Moreno. A lemez címe egyelőre még nem ismert, mint ahogy a csapat hosszabb távú céljai sem.