RockStation

Afganisztánban is szól az Ossian, lemezbemutató a Pecsában

2013. augusztus 30. - sunthatneversets

ossian_afganisztan.jpg

A végigturnézott nyár után hamarosan a fővárosban is bemutatja idei albumának dalait az Ossian: szeptember 14-én a Petőfi Csarnokban szerepel a zenekar. A néhány hét alatt aranylemezzé érett, A Tűz jegyében című új album dalai mellett nem maradnak el a banda klasszikusai sem a koncerten, a felvezetésről pedig a Krízis együttes gondoskodik majd.

Tovább

MetalWar Fest 2013 – Betegség miatt nem jön a Thunderbolt

thunderbolt_band.jpg

Mához egy hétre már lázasan építeni fogják az ország első ingyenes rock és metal fesztiváljának a színpadát, de hosszas egyeztetések és várakozás után, egy kis homokszem került az eddig tökéletesen működő gépezetbe. Sajnálatos módon a norvég Thunderbolt zenekarnak le kellett mondania a budapesti fellépését. A banda egyik, általuk meg nem nevezett tagja súlyos betegségben szenved, ami miatt a muzsikusoknak az éppen zajló lemezfelvételeiket is meg kellett szakítaniuk. Mivel srácok elmondása szerint, a Thunderbolt egy egységet alkot, így fel sem merült bennük, hogy bárki helyettesítse a társukat. Tony "Thunder" Johannessen sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehetnek ott a MetalWar Festen, amire nagyon készültek. A fesztivál szervezői is nagyon sajnálják, hogy a Thunderbolt nem tud eljönni a fémhétvégére és mielőbbi gyógyulást kívánnak beteg társuknak. A norvég banda megüresedett helyén a nemrég új nagylemezzel jelentkezett egykori Lord muzsikus, Vida Ferenc és a csapata, a Vida Rock Band lép fel. További információk ITT.

"Teszkós fülhallgatóban is akkorát szóljon, hogy leszakítsa az ember fejét" - Insane interjú @FEZEN 2013.07.31.

insane2.jpg

Ugyan már majd' egy hónapja véget ért a FEZEN, de még mindig van mit írni róla. Kicsit megkésve jönnek az interjúk is. Elsőként a nulladik napon a FEZEN Csarnokban fellépő Insane két tagjával, az énekes Bercivel és a dobos Érsivel beszélgettem.

RS: Ugyan tavaly jelent meg a lemez, de úgy tűnik, mintha az idei év lenne számotokra a nagy durranás. Egyre több fesztiválon egyre későbbi időben játszotok. Itt a FEZEN-en tavaly még a kinti sátorban volt a buli, idén pedig már a Csarnokban. Ti is úgy érzitek, hogy az idei nagyobb durranás az Insane-nek?
Berci: Szerintem az előző lemezünkhöz képest sok idő telt el. A negyedik lemezünk az 2009-ben jelent meg, de én is talán azt érzem, amit mondasz, hogy ugyan tavaly nyáron jött ki a lemez, de mostantól, illetve januártól kezdett leesni az embereknek, hogy "Ó! Itt egy zenekar, akinek van egy új lemeze!" - szóval ebben igazat tudok adni.

Tovább

Semmi új: Iwrestledabearonce - Late for Nothing (2013)

letöltés.jpgKissé ellenségesen kezdtem hozzá az iwrestledabearonce új lemezének hallgatásához, ugyanis egy deathcore zenekar női frontemberrel nem igazán hiteles, még akkor sem, ha a zenekart a legkevésbé sem szabad komolyan venni. Ahogy az előző lemezeken kiderült, az IWABO a legmeglepőbb részletekkel szakítja meg a deathcore alapokat, amik sokszor inkább viccesek, mint érdekesek (Tastes like kevin bacon, You Ain’t No Family, stb.). Ezért számomra eddig nem volt hallgatásra alkalmas. A csapat most esett át egy énekes cserén, így ez a lemez a csapat rajongótáborának (ami elég népes) fontos lehet Courtney LaPlante bemutatkozója szempontjából.  2 album, egy EP és 2 remix kiadvány után megérkezett a 3. nagylemez is Late for Nothing címen.

Tovább

Október elején érkezik a Stone Temple Pilots új EP-je

Stone-Temple-Pilots-Chester-Bennington.jpg

A Linkin Park énekese Chester Bennington pár hónapja vállalta el a Stone Temple Pilots frontemberi posztját. Lett is ebből némi szájkarate az ex-énekes Scott Weiland és volt zenésztársasi között. Ez azonban nem akadályozza meg a csapatot, hogy High Rise címmel október 8-án kiadja első EP-jé, melyen öt új dal szerepel, köztük ez.

Tovább

UTÓSZEZON A PARKBAN

A Budapest Park rendhagyó módon kommunikálja idei szezonzáró hónapjának fellépőit.  A szeptember hónap legfontosabb fellépője, Manu Chao legismertebb slágerének, a Clandestino dallamára a magyar zenei élet kiválóságai énekelték fel saját slágereiket. A közös munka végeredménye egy egészen különleges videóklip, amelyben megszólal Lecsó (Leskovics Gábor, a Pál Utcai Fiúk frontembere), a Punnany Massif, az Intim Torna Illegál, a Supernem, a Ladánybene 27, valamint a The Carbonfools. Egyszerre különleges zenei élmény és egyszerre különleges reklámfilm is a Park teljes szezonzáró kínálatáról!  Élvezzétek :)

Metálgyász: Elhunyt Chris Friedrich a Caspian basszusgitárosa

Chris Friedrich2.jpg

A Caspian nemrég facebook oldalán tudatta a rajongókkal, hogy vasárnap váratlanul elhunyt basszusgitárosuk Chris Friedrich. A post-rockban utazó bostoni együttes a stílus élcsapatai közé tartozik, hazánkban is többször megfordultak, legutóbb tavaly ősszel az iLiKETRAiNS és Thisquietarmy társaságában.A halál okai egyelőre nem ismertek. Nyugodjon Békében! (Fotó: Réti Zsolt)

Amikor Justin Timberlake metalt játszik

Justin T..jpg

Egy bizonyos Andy Rehfeldt nevű csóka azzal múlatja nagyon sok szabadidejét, hogy egy előadó, vagy zenekar egy-egy dalát teljesen másféle stílusba keveri át. Most éppen Justin Timberlake Suit & Tie című dala kapott egy kis metal aláfestést. Nem tudom, hogy milyen az eredeti, de ezzel a zenével még okés is lenne, ha mondjuk nem ilyen egércincogás lenne az éneksávon....na mindegy a videó a hajtás után, továbbá ajánlom az ember további munkáit is megtekintésre youtube csatornáját. Egészen vicces, hogy mit művel a Meshuggah Bleed-jével, vagy például a Deicide Dead By Draw és a Cannibal Corpse Hammer Smashed Face dalokkal. 

Tovább

A miheztartás végett: Annihilator - Feast (2013)

Annihilator_Feast_2013.jpgAzóta követem Jeff Waters és az Annihilator munkásságát mióta először olvastam a zenekarról a Metallica Hungarica demó rovatában valamikor a '80-as évek végén. Az Annihilator 1989-ben adta ki az első lemezét, amely klasszikussá vált, ennek több mint 20 éve! Bár voltak kevésbé sikerült lemezeik is, a zenekar azóta is a legmegbízhatóbbak közé tartozik ha minőségi zenéről van szó. Most három év szünet után újra itt van Jeff és ismét szállította a rajongóknak félelmetesen jó riffjeit és a modern thrash metalt. Szándékosan nem írtam, hogy Jeff és csapata, ugyanis az alapító gitáros multitalentumon kívül egyetlen stabil tagja van a zenekarnak Dave Padden gitáros/énekes.

Tovább

Magyarországon is mozikba kerül a Metallica 3D-s filmje

METALLICA-NEVER-POSTER.jpg

A Metallica 3D-s mozija szeptember 27-én debütál az amerikai mozikban és Európa számos országában is vetíteni fogják, az azonban sokáig kérdőjeles volt, hogy Magyarországon látható lesz e. Nos jó hír a hazai rajongóknak, hogy Forum Hungary jóvoltából szeptember végén lesz a premier a Cinema City Aréna IMAX-termében, majd október elején több 3D-s vetítőteremben is meg lehet majd nézni a Through The Never című filmet.

Az Antal Nimród rendezte mozi a torontói filmfesztiválon debütál szeptember 9-én, a  film koncert anyagát pedig a tavalyi edmontoni és vancouveri bulikon rögzítették, de egy sztori is kapcsolódik a koncerthez, melyben egy road él át hihetetlen kalandokat.

Tovább

Hallgasd meg a Vista Chino új albumát!

130827-vista-chino.jpg

Szeptember 2-án jelenik meg a volt Kyuss tagokat tömörítő Vista Chino első albuma, amely a Peace címet kapta. A hivatalosan is trióként működő zenekart a Corrosion Of Conformity basszusgitárosa Mike Dean segíti ki, ő is játszik az albumon. A csapat most a megjelenés előtt meghallgathatóvá tette az albumot. Ehhez katt IDE.

Finntroll, Týr, Skálmöld: Folk metal hősök a Club 202-ben

finntroll01.jpg

Idén megjelent új lemezével érkezik szeptember 13-án Budapestre a folk metal egyes számú, 15 éve működő képviselője, a Finntroll. Ezen az estén két további, hazánkban már jól ismert csapat is játszik a Club 202-ben: a Feröer-szigeteki Týr a napokban megjelenő albumát mutatja be, a programot pedig az autentikus izlandi témákat feldolgozó viking metal banda, a Skálmöld nyitja.

Tovább

"Próbálunk példa lenni, inspirálni más embereket" - interjú Frost-tal, a Satyricon dobosával!

Satyricon2013.jpg

December 4-én az A38 Hajón lép fel a Satyricon, ráadásul hamarosan megjelenik a banda új lemeze, amit mind a szakma, mind a rajongók nagy érdeklődéssel várnak. Ennek kapcsán fogtuk mikrofonvégre Frost-tot, a zenekar dobosát, és beszélgettünk vele a zenei kísérletezések okairól, a műfaj jövőjéről és természetesen az új albumról is.

Also available in English, please scroll down for the English version of the interview.

Tovább

Sepultura: Itt az új lemez borítója és a dalok címei

Sepultura The Mediator.jpg

The Mediator Between The Head And Hands Must Be The Heart címmel október 25-én a Nuclear Blast gondozásában érkezik a Sepultura új lemeze. A lemez inspirációját Fritz Lang 1927-es filmklasszikusa, a Metropolis szolgáltatta, de az elmúlt lemezekkel ellentétben nem konceptalbumról lesz szó. Tegnaptól nyilvános a borító és hajtás után a lemezre kerülő dalok címeit is megmutatjuk.

Tovább

A KISS énekese amerikai himnuszt énekelt egy baseball meccsen

MLB-DODGERS-RED-SOX.jpg

Paul Stanley a KISS énekese vasárnap a los angelesi Dodger Stadiumban a Boston Red Sox és a Los Angeles Dodgers baseball mérkőzés előtt énekelhette el a Star-Spangled Banner-t, ami akkor is megtiszteltetés, ha az ember világhírű rocksztár. Himnuszt énekelni mindig kényes kérdés, mert ha hamis, vagy ha az ember belesül a szövegbe, akkor az iszonyú kellemetlen tud lenni. Utóbbira volt már példa itthon, ki nem emlékszik például Király Linda pár évvel ezelőtti produkciójára. Nos a KISS énekese nem felejtette el a szöveget és nem is volt hamis, így biztosan nem jut arra a sorsra, mint az Aerosmith énekese Steven Tyler, akinek a 2001-es Indy 500-on előadott himnuszát a Billboard magazin minden idők 10 legrosszabb himnusz előadása közé választotta.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum