RockStation

Afganisztánban is szól az Ossian, lemezbemutató a Pecsában

2013. augusztus 30. - sunthatneversets

ossian_afganisztan.jpg

A végigturnézott nyár után hamarosan a fővárosban is bemutatja idei albumának dalait az Ossian: szeptember 14-én a Petőfi Csarnokban szerepel a zenekar. A néhány hét alatt aranylemezzé érett, A Tűz jegyében című új album dalai mellett nem maradnak el a banda klasszikusai sem a koncerten, a felvezetésről pedig a Krízis együttes gondoskodik majd.

Talán nincs is olyan, a keményebb zenéket kedvelő ember Magyarországon, aki ne hallott volna az Ossianról – a több mint 25 éve működő zenekar népszerűsége mind a mai napig aranylemezekben mérhető. Egy minap érkezett rajongói levél tanúsága szerint pedig bizony még a bolygó túloldalán is feltűnhetnek a rock katonái. Történt ugyanis, hogy az Afganisztánban katonai szolgálatot teljesítő magyar kontingens egyik tagja nemrég egy posztert kért a zenekartól, amivel a körletüket szerette volna díszíteni, mivel a hazától távol neki és bajtársainak is sok erőt adnak az Ossian dalai. Paksi Endréék örömmel teljesítették a kérést, és a most érkezett fotó tanúsága szerint a küldemény már célhoz is ért!

Az Ossian legutóbbi albuma április 8-án jelent meg, és A Tűz jegyében címet kapta. Az 1986. óta működő zenekar 19. lemezét még tavaly télen rögzítették, egy hosszabb koncertezős időszakot követően, s két évvel az előző lemez után került kiadásra. A 10 dalt tartalmazó kiadványon már az új dobos, a mindössze 23 éves Kálozi Gergely dobol. A lemez fogadtatása egyértelművé teszi, hogy az Ossian ma is töretlen népszerűségnek örvend rajongói körében. Az album megjelenését követően rögtön a MAHASZ albumeladási listájának első helyére került, és azóta is az első 5 helyezett között van – így nem is csoda, hogy néhány hét alatt aranylemezzé vált.

A megjelenést követően megindult az országos lemezbemutató turné, melynek fővárosi állomására ősszel kerül sor: a Pecsában szeptember 14-én játszik majd Paksi Endre és zenekara. Az este vendégzenekara a Krízis lesz, mely rendszeres fellépője a hazai metal fesztiváloknak és rockkluboknak. Az Ossian előtt is többször szerepelt már, így a koncertlátogatók jó ismerősként üdvözölhetik a Jászberényből származó, még a rendszerváltás előtt megalakított csapat hagyományos és modern metal nótáit. A két banda koncertjére a szabadtéri színpadon, rossz idő esetén pedig a nagyteremben kerül sor, a belépők pedig augusztus végéig még kedvezményes áron kaphatóak. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr365484424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum