RockStation


Manhandle - This Massive Load (2015)

Slágergyár egy mocsárvidéken

2016. január 19. - csubeszshuriken

a0966908919_10.jpgAhogy pörgettem az aktuális megjelenések listáját valamikor a tavalyi év végéhez közeledve, ott találtam rá erre a lemezre, illetve első körben a lemez borítófotójára, amit mindjárt meg is állítottam nézőhorizontban. Bár nem tudtam eldönteni, hogy a képen látható valami, az egy kamionos adóvevő, sztereó magnó kombináció, vagy a gonosz Transformers egység egy nyugalmi állapotban lévő közkatonája, de az mindenesetre színpatikus volt, hogy a sludge címke ellenére nem olyasmit látok, ami felér három fekete lyukkal, ami éppen most nyeli el az összes fényrészecskét, hogy a jövőben már egy fotó se készülhessen - amit fel lehet tölteni a közösségi oldalakra - plusz még hét crucifix, hanem csak egy illusztráció, ami nem veszi magát túl komolyan. Aztán miközben elkezdtem hallgatni az első Hands Of Man című számot a lemezről, az is kiderült, hogy a basszus recseg olyan aljasan, mint a konyha ablakba akasztott szokol rádió, mikor egy komolyabb vihar megtépázza a hozzá beérkező jelet. Amíg az viszont még egy heveny nézelődés után sem derült ki, hogy a Manhandle a New Brutalism nevű banda sideprojectje, vagy pedig éppen fordítva.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum