Nehéz néhány szóban körülírni, milyen zenét is rejt a Tiamat Wildhoney albuma. Sokféle műfaj és stílus keveredik benne, mégsem zavaros, és kockás papír sem kell hozzá. Lassan 30 éves lesz ez a különleges anyag, nézzük meg kicsit közelebbről!
Nehéz néhány szóban körülírni, milyen zenét is rejt a Tiamat Wildhoney albuma. Sokféle műfaj és stílus keveredik benne, mégsem zavaros, és kockás papír sem kell hozzá. Lassan 30 éves lesz ez a különleges anyag, nézzük meg kicsit közelebbről!
Robb Flynn egy iszonyatosan megosztó figura. Vagy szereted, amit csinál vagy utálod, de elmenni mellette csak úgy nem lehet. A kilencvenes években egy generációnak nyújtott olyan masszív alapot a Burn My Eyes albummal és a zenekarával, amire azóta is hivatkozási alap. De ez a vezető is tudta igen komoly veszélybe sodorni a zenekarát, ahonnan, ha nehezen is, de kikecmeregtek. Hogy is volt ez húsz évvel ezelőtt?
Annyira hihetetlen, hogy tizenöt éve kényelmetlenül érezzük magunkat, minden egyes alkalommal, ha meghallgatjuk az egyik legalapabb magyar rock/metal lemezt. Annyira nehéz, hogy már nem aktív az Isten Háta Mögött. Lehetetlen elképzelni, hogy ne emlékezzünk meg A Kényelmetlen Lemezről, ha már jubileumi születésnapja van.
Idén harminc éves a Nirvana utolsó albuma. Azt még nem tudjuk, hogy lehúznak-e egy újabb bőrt a legendás In Utero albumról. Az viszont biztos, hogy mi kicsit most megsimogatjuk ezt az albumot, hiszen a Nirvana mindig is közel állt a szívünkhöz.
A Sepulturát a Roots a sztratoszférába katapultálta, azonban ahhoz, hogy odafigyeljenek rájuk kellett a megfelelő alap. A gigászi sikert olyan albumokkal alapozták meg, mint a Beneath the Remains és az Arise, de az igazi pontot az i-re a Chaos A.D. rakta fel, ami szakított a tipikus thrash metal hagyományokkal és megmutatta a zenekar egy új arcát, amivel stílust teremtettek a kilencvenes években.
Egy album, amivel egy legendának vége kellett lennie. Egy album, ami már a megjelenése előtt bukásra volt ítélve, hiszen a világ csúcsáról csak lefelé vezet az út. Egy album, amin utoljára hallhatsz két rendkívül fontos és nélkülözhetetlen tagot. Egy album, amivel minden remény elveszett. Tizenöt éves az All Hope Is Gone.
A Type O Negative számomra mindig egy időszakos zene, viszont amikor elkap magának, akkor hetekig nem enged és az összes koncertet megnézem, amit megtalálok, minden albumot unásig hallgatok és elkezdem tanulni a különböző témákat, valamilyen hangszeren. Ez a zene nemcsak sötét volt, hanem egyszerre szuperzöld is. Hihetetlen, hogy harminc éves az az album, ami elhozta a megváltást a zenekar számára, noha soha nem élvezték igazán a sikert.
Idén nehéz szabadulni Cavalera mestertől és az örökségétől. A Soulfly tizenöt éve adta ki az egyik legvadabb, leggyorsabb, legdurvább anyagát, amiről mindenképpen kell beszélnünk. Irány a háború, a tűz, és a vér, éljen a Conquer! Nézzük is meg milyen ez az anyag ennyi év távlatából.
A kilencvenes években megjelent a modern metal fogalma, ami azóta is pörög, bár soha nem értettem ezt a kifejezést. Mit is jelent ez tulajdonképpen? Honnan jött ez az elnevezés? Ma is van modern metal? Akkor van trendi metal, meg elavult, régi metal? Erről majd később... Most inkább nézzük meg a Fear Factory harmadik, zseniális lemezét. Simogassuk meg az idén huszonöt éves Obsolete-et.
Mindenkinek van egy Metallica élménye. Nincs olyan rock/metal zenét szerető ember a földön, aki ne hallott volna legalább egy dalt a négyestől. Vagy legalább a Master Of Puppets szólójából ne hallott volna egy hangot se (köszi Stranger Things!). Ez a zenekar a történelem során megkerülhetetlenné vált. Így egyértelmű, hogy megemlékezünk a 2003-as, nagy port kavaró albumukról. Te szereted a St. Angert?
A Sepultura körül mindig izzik a levegő. Max vagy Derrick? Az old school dalok vagy az újak a jobbak? Legyen reunion vagy sem? Van-e létjogosultsága a zenekarnak a Cavalera fivérek nélkül? Amúgy is mi a jobb? A Sepu vagy a Soulfly az? Andreas tényleg akkora szemét? Derrick amúgy is mit keres itt? Na, ezeket mi mind félre rakjuk szépen és megemlékezünk a harmadik albumról, ami az "új" frontemberrel készült. Itt a Roorback!
Jerry Cantrell és csapata a grunge zene egyik legsúlyosabb úttörői. Lehet utálni őket, lehet imádni, de szó nélkül elmenni mellettük egyszerűen lehetetlen, ha kicsit is szereted a rockzenét. Egyszerűen hihetetlen, de idén már tíz éves a William DuVall-al készült második albumuk. Emlékezzünk méltó módon meg a The Devil Put Dinosaurs Here-ről.
Jason Newsted egy megkerülhetetlen fazon a metal zene történetében. Ha nem is ásod bele magad annyira mélyen az undergroundba, akkor is tudod, hogy kiről van szó. A csávó nem erőlteti, amit nem kell, de tegnap mégis visszaállt a színpadra a metal formációjával, közel tíz év hallgatás után. Ez egy remek apropó, hogy megemlékezzünk az idén tíz éves Heavy Metal Music albumáról.
Hihetetlen, hogy a Deftones első lemeze is már idén huszonnyolc éves lesz. De ez hagyján... Az album, ami nyitott a könnyedebb vonal felé idén már húsz éves. Hihetetlen kimondani, hogy ami annak idején újdonság volt, az már ennyire régen volt. Emlékezzünk meg becsületből is a zenekar self titled albumáról! Itt a Deftones album.
A Limp Bizkitre már simán lehet mondani, hogy "szitokszó". Egyszerűen nincs olyan rock/rap/metal zene rajongó, akinek közömbös lenne Fred Durst és zenekara. Be kell látni, hogy a zenekar csillaga ma már nem, hogy nem ragyog, de éppencsak pislákol. Messze vannak az arénákat megtöltő turnék, messze vannak a gigaslágerek, ellenben a nosztalgia vonat ezerrel zakatol előre. De, hogy is volt anno ez a nagy siker után?
Néhány napja már tudjuk, hogy két és fél hónap múlva, a nyár elején érkezik a Makóról elszármazott Thy Catafalque tizenegyedik (!) nagylemeze. Az ezredforduló környékén talán maguk az alkotók sem gondolták, hogy a formáció bő két évtized alatt ilyen széles horizonton ilyen hosszú utat fog bejárni. Juhász János és Kátai Tamás tehát az Alföldről indultak, majd Tamás a nemzetközi színtérre kilépve, a Rengetegen keresztül, a Skót-felföldet bejárva (Sgúrr), kitérőt téve a nagyvárosban (Neolunar projekt), a hegyeken át (Vadak) vezeti majd vissza a hallgatókat az Alföldre, oda, ahol a történet negyedszázada elkezdődött.
Az év folyamán elég sok szó esett már a svéd Katatonia zenekarról. Jártak nálunk, illetve új lemezt is kihoztak, amit a rockzenei sajtó eléggé jól fogadott. Most azonban révedjünk a múltba és idézzük fel, hogy ezelőtt húsz évvel milyen is volt az a bizonyos üresség. Igen, húsz éves a Viva Emptiness, kimondani is borzasztó.
Ha azt mondom egy nálam idősebbnek, hogy In Flames, akkor egyből jön a Colony és a Clayman páros. Na, meg az, hogy akkor még metal zene ment a tévében is, és amúgy is minden jobb volt! Az In Flames tini koromban egy meghatározó zenekar volt, tele lendülettel, de közben mindvégig megtartották a dallamos erejüket. Noha nem ismertem őket a kezdetektől, azért jó pár kellemes emlék fűz hozzájuk és egy kellemetlen is. Na, de most inkább beszélgessünk a A Sense of Purpose albumról, amivel elkezdődött valami! Vagy éppen befejeződött....
Max Cavalera neve kikerülhetetlen történet a metal zenében. Lehet, hogy ma már csak pislákol az egykor fényes csillag, de akkor sem mehetünk el mellette. Egy álmot váltott valóra a brazíliai semmiből, majd mindent hátrahagyva kitartott a szíve mellett és megcsinálta másodjára is. Mi lenne példaértékű, ha nem ez? Emlékezzünk meg a második nagy debütálásról, itt a Soulfly első lemeze!
Jó dolog albumsimogatót írni, mert visszaemlékszem egy adott korszakra, hogy mekkora felfedezéseket tettem akkor. Mennyire lenyűgözött egy-egy zenekar, akik valami olyat csináltak anno, amitől tátva maradt a szánk. Az Opeth is ezeknek a bandáknak a táborát erősíti, hiszen anno a Deliverance és a Ghost Reveries albumokkal egy életre ellopták a lelkem egy darabját. De a két album között is történt valami izgalmas húsz éve...