Ugyan még egy hónapot várni kéretik a Cloak fanoknak az új lemez megjelenéséig, de a black és heavy ízeket mixelő csapat van olyan jó, hogy addig bemutatott egy újabb tételt a Black Flame Eternal című anyagról. A friss kiszemelt a The Holy Dark lett és a másik két eddig bemutatott számmal az alábbiakban figyel. Csak hogy pontosak legyünk, a lemez május 26-tól lesz elérhető.

Heti dalmegosztásunkban 13 éve várt Istenek, egy gitároslegenda szólóban, jófajta death metal és black n' roll, valamint brooklyni legendák.
Alig pár napja számoltunk be róla, hogy ez a négy éhes atlantai lélek elkészítette bemutatkozó lemezét To Venomous Depths címen. Amin úgy fest a Cloak nagyon jól nyúlt hozzá a tradicionális metál hatásokhoz, mint heavy, black és proto-doom a hetvenes évek legelejéről. Ezzel becsatlakozva a Season of Mist kiadó által támogatott remek idei lemezek sorába. Akik videócsatornájára most került fel frissen a Cloak új videója is, mely a The Hunter című számhoz készült el és képi világával remekül illeszkedik a teljes album hangulatához. Ezt ízlelhetitek tehát ti is lejjebb.
Valahol a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején indult el a zenében az az út, ami a kezdetektől tartotta magát egyenesen a sötétség felé. A hard rock bandák egyszerre mozogtak progresszív vonalon és keresték a súlyosabb, keményebb gitárhangzást. Ezzel harmóniában pedig a szövegek is egyre borultabbak lettek. Az emberi lét árnyékait mutatva meg a szimbolikus sorokkal. Az ösvény, amin ezek a bandák járni kezdtek pedig kőbe lett vésve. Jóféle nehéz fémmel. Amiből most a Cloak is bemutatkozólemezt kovácsolt To Venomous Depths címmel. Szépen követve az ősidők metál vonalát. A klasszikus hard rock témáktól egészen a korai black metál hatásokig. Megkomponálva Atlantában a sötét oldal reneszánszát ezen az új és első albumon. Mely jól illeszkedik a Season of Mist kiadó azon bandáinak lemezeihez, amik a tradicionális metál megújulásába szintén sűrű cuccokat pakoltak bele az idén. Most viszont itt és most a Cloak és három már kidobott nóta a tegnap megjelent nagyívű lemezről.