Nos lassan megint eltelt egy év a 2008-as Sziget Fesztivál óta, mindjárt kezdődik az idei. Ahogy azt tettük a múlt évben, idén is bemutatjuk a Fesztivál nevesebb fellépőit, persze azokat, akik rock/metál-ban utaznak. A brit bandák zömétől elnézést kérünk idén annyian vannak, hogy egyenként nem jutott rájuk időnk.
Nos azt idáig is tudtuk, hogy a Sziget nem teljes mértékben szól a hazai fesztiválozóknak. Rengetegen jönnek külhonból, akik közül sok az osztrák és a német állampolgárságú egyed. Nos gulasch biztos lesz és lesz Die Toten Hosen is. A mára lemezmilliókat eladó punk-rock együttes 1982-ben alakult Düsseldorfban Club der Toten Hosen néven.
Első kislemezük, a Wir Sind bereit még csak 5.000 példányban jelent meg 1982-ben, 1987-ben már az eladási számokban is kezdett megmutatkozni a zenekar sikere: ebben az évben jelent meg a Never Mind The Hosen – Here’s Die Roten Rosen című, angol nyelvű feldolgozásokat tartalmazó stúdióalbum, valamint a Bis Zum Bitteren Ende című koncertlemez. 1988-ban hozták ki az Ein Kleines Bisschen Horrorschau című koncept-albumot, amely az Anthony Burgess által írt és Stanley Kubrick által filmre vitt Mechanikus Narancs (de sokan dolgozták fel!) című műre épül. Az együttes tagjai statisztaként a Bonnban bemutatott színdarabban is szerepet vállaltak.
Az együttes a kilencvenes években zeneileg egyszerű, elsősorban politikai töltetű szövegeivel egyre nagyobb rajongótáborra tett szert. 1993-ban jelent meg Kauf MICH! című albumuk, amely elsősorban a fogyasztás, a reklám és a szélsőjobboldaliság témájával foglalkozott, és amelynek első Toten Hosen-lemezként sikerült felkerülnie a német slágerlisták élére.