A Sziget Fesztivál ebben az évben a tavalyi szinte zéró rockzenei fellépőnél jóval többet produkál, hiszen az MTV Headbangers Ball Színpad igen jó nevű külföldi és haza fellépőktől lesz népes. Két részes sorozatunkban ezeket a fellépőket, mutatjuk be kicsit részletesebben.
Augusztus 13., péntek
Enter Shikari
A Roughton "Rou" Reynolds énekes-szintetizátorost, Liam "Rory" Clewlow gitárost, Chris Batten basszeros-énekest, valamint Rob Rolfe dobost tömörítő formáció elektronikus, metal és rockzenei elemekkel kevert hardcore-ban utazik. Már ha van ilyen stílusleírás. A 2006-os évben robbantak be a köztudatba és még abban az éveben megtöltötték a London Astoriát, úgy hogy addig még egyetlen nagy lemezkiadó cég sem ajánlott nekik szerződést. A poszt-hardcore legtehetségesebb zenekarának kikiáltott együttes nem sokáig maradt kiadó nélkül, 2007-ben az amerikai Tiny Evil Records, valamint a Warner-csoporthoz tartozó, független brit lemezkiadó cég, az Ambush Reality adta ki a zenekar első lemezét Take To The Skies címmel, amely megjelenésének évében Nagy-Britanniában aranylemez lett. A Take To The Skies sikerének köszönhetően az Enter Shikarit az NME, a Kerrang! és a Rock Sound magazinok is az elkövetkező évek rock hangzását meghatározó zenekarok között emlegette. A különböző szakmai díjakkal is kitüntetett Enter Shikari tavaly a Common Dreadsszel menetelt tovább, hogy idén nyáron a Szigetre érkezve végre a magyar közönséget is beavathassa a rock jövőjének titkaiba. Az együttes 19.30-kor lép a deszkákra.