Dühös kölykök voltak, legendákat írtak. Lánglelkű amatőrök, akik hangszeres tudás és normális felszerelés hiányában hirdették nézeteiket, üvöltötték érzéseiket a színpadokról azoknak, akik pontosan ezt akarták látni és hallani. Hiszen pont olyanok voltak és ugyanazt érezték, mint ők. Akik sokkal durvábban és gyorsabban kezdték a punk zenét játszani, mert a belső és külső dolgokhoz való hozzáállásuk is sokkal határozottabb volt. Ahogy a véleményük is. A zenei világ jobbik fele esetében pedig legalább egy kedvenc hardcore bandája - ami valahol és valamikor egy dühös pofont zenei értelemben lekevert - az biztos, hogy mindenkinek van. Ha nincs, akkor keressen egyet és valamit köszönjön meg neki. Az extrém zene ugyanis tőlük kapta a legtöbb útmutatást. A közönség pedig a legerősebb belső tartalmat, mint vértet. Ellenük vétkező környezetük ellenében. Küldetéstudattal. Cikkünk viszont most pont annak szól, hogy mi történt és történik ezekkel a legendás fazonokkal, akik miután a három akkordos szabályrendszerben elmondtak és eltoltak mindent, amit el lehetett, új zenei utakra találtak. Mint H.R., Freddy Madball, Walter Schreifels, Paul Bearer, Rocky George, Jacob Bannon és a többiek...