Üveges tekintettel, bambán bámulom a monitort. Semmi sem jut az eszembe. Az elmúlt három nap elég mély, még feldolgozásra váró nyomokat hagyott bennem. Hajnal kettőkor még szerbekkel, ausztrálokkal, angolokkal, spanyolokkal, magyarokkal ittam egy ír bárban, 2 óra alvás után pedig visszarepültem ide, hogy a kanapémon ülve próbáljak meg kisajtolni valami értékelés félét a Mastodon bulijáról. Ülnék még rajta egy-két napot, addigra remélem regenerálni tudom magam, nagyobb esélyjel tudnék olyat írni, ami objektív, értelmes, esetleg szellemes. A tévében éppen ligakupa meccs megy, a hangfalakból pedig a Mastodon szól, mert alig vártam, hogy felidézhessem a setlistet. Miután vasárnap a Camp Nou-ban néztem, hogy gurít kedvenc csapatom egy ötöst a városi riválisnak, elég lehangoló nézni ezt a pályán csak poroszkáló, szedett-vetett brigádot, akik éppen ütik az újabb szögeket a hazai labdarúgás koporsójába. Sejtettem, hogy hazatérve pár napig a depi lesz az úr, szóval nézzétek el nekem. (Fotók: Xavier Mercadé)