Igaz, még hátra van egy bő hónap ebből a 2020-nak hívott szívásból, de már kezdődnek az évértékelések. A Revolver kezdte meg a sort és mint mindig, most is összeszedték, melyek azok az albumok, amelyek (szerintük) talán kicsit szebbé tették ezt az amúgy igen sötét évet. Nos, helyenként azért mi is egyet tudunk érteni vele, de mint tudjuk, a szubjektivitás igen erős és makacs valami.
Összefogott a Revolver magazin és Alan Robert, a Life Of Agony basszusgitárosa. A két fél a zenész szerinti öt legötletesebb rock-jelmezt szedte össze, amit akár otthon is össze lehet dobni. Persze az apropó az angolszász kultúrkörben elég népszerű, talán már Magyarországra is igencsak bekéredzkedő Halloween volt. Mellőzve mindenféle különösebb körítést, már mutatjuk is, hogyan lehet a legegyszerűbben a legijesztőbbnek lenni!
Összeszedte a 2010-es évek - szerintük - legjobb lemezeit a Revolver. A neves sajtóorgánum persze kicsit "csalt" a kiválasztással, hiszen egy zenekartól csak egy albumot számoltak bele a sorba, de így is sikerült huszonöt, természetesen elsősorban amcsi, nem feltétlen underground formáció lemezét összerámolni a kupacba. Néhányat valószínűleg már látatlanban is ki fogtok találni.