Az utolsó kislemezük Better Ash Than Dust című dalához elkészült új videóját részben az Észak Dakota területén zajló negatív eseményekkel szemben kiállóknak dedikálta a Stick To Your Guns. A videó mellé ugyanis közleményt adott ki a zenekar, ahol kifejtik azt, hogy a dal üzenete hol állítható párhuzamba azokkal az éppen aktuális, felháborító eseményekkel, amelyek a dakotai indián rezervátum, vagyis Standing Rock környékén zajlanak.
Az alig pár hete nálunk is megforduló dél kaliforniai hardcore csapat, azaz a Stick To Your Guns új kislemezt készül kiadni. Aminek most Better Ash Than Dust lesz a címe és összesen öt számot fog tartalmazni. A kislemez megjelenési ideje pedig szeptember 28. lesz, az anyag pedig az első kiadvány a bandától, ami a Pure Noise Records gondozásában jelenik meg. Ők ugyanis az STYG új kiadója. A kislemezről a debütáló nótát pedig itt lejjebb hallhatjátok, szokás szerint a hajtás után.
Új dallal hasít az amcsi Orange County-ból származó hardcore punk banda, a Stick To Your Guns. A The Never Ending Story címre keresztelt dalt a Pure Noise Records osztotta meg a neten, köszönjük! Első hallgatásra úgy gondolom elégedettek lesznek akik élik a dallamos, modern hardcore punk cuccokat. Klasszikus kezdés után komoly bólogatásba majd szobaszétverésbe hajló riffek és beat-ek áramlanak a hallójáratokba, az énektémák is rendben vannak, bár nekem a dallamoknál az Ignite ugrik be róla. Lapozz , pörögj rá!
A napfénytől sárgára festett, tengercsillámos Kaliforniából jött elő ötödik nagylemezével a Stick To Your Guns nevű ötösfogat, és habár Jesse Barnett, azaz a zenekar frontembere mellett már mindenki kicserélődött a tizenegy évvel ezelőtti megalakulás óta a bandában, a zenei recepten úgy tűnik mit sem változtattak. Legalábbis az albumot megelőző klipnóta a What Choice Did You Give Us meghallgatása után így első blikkre úgy tűnik. Vagyis továbbra is követik a saját hagyományaikat, és a klasszikus hardcore, illetve punk panelek mellett oda - oda szúrják fogós, dallamos énektémáikat, refrénjeiket.
Az Orange Countyból (Kalifornia) származó Stick To Your Guns már nem egy kezdő hardcore zenekar, hiszen több, mint 10 éves működésük alatt már 4 nagylemezt tettek le az asztalra. A Jesse Barnett énekes vezette banda hamarosan új nagylemezzel jelentkezik, de előtte június közepétől még egy zúzós Európai turnét is bevállaltak, melynek keretében ma este a Dürer Kertben lépnek fel. Az est hazai vendégei a Stubborn és a PETOFI lesznek. További infók ITT.
ASumerian Recordsgondozásában, jövő hónap 27-én landol majd a boltok polcain a Stick to Your Gunslegénységének negyedik, Diamondcímű stúdiólemeze, melynek kedvcsináló előzetesét a tovább után tekinthetitek meg. Ha valaki pedig netalántán lemaradt volna a közelgő nagylemez még Decemberben nyilvánosságra hozott első hivatalos tételéről, a trailer alatt feltétlenül pótolja!