RockStation


25 éves Sublime évforduló - Kislemez bakeliten, dokumentumfilm meg saját sör

2017. március 26. - csubeszshuriken

sublime4.jpgNegyed évszázaddal ezelőtt jelent meg a Sublime bemutatkozó lemeze 40oz. to Freedom címmel és bár később még két másik lemezt is megjelentetett a legendás kaliforniai ska / punk csapat, mégis talán ez maradt mindig a legnépszerűbb kiadványuk. Ennek az évfordulónak pedig egész éves ünnepet szán a zenekar. Vagyis Eric Wilson és Bud Gaugh, ami azt illeti, hiszen Bradley Nowell a zenekar harmadik alapítótagja és frontembere heroin túladagolás miatt túl korán, már 1996-ban eltávozott közülük. Neki és a banda sikeres éveinek is emléket állít tehát az a tervezett újra kiadás, amely Badfish címmel jön ki bakelit lemezen az idei Record Store Day apropóján áprilisban majd.

Tovább

Szörföltél már 10 videóval nosztalgiahullámokon?

beavis-and-butthead.jpgAzon tény mellett, hogy a korai kilencvenes évek a mindent elsöprő zenei forradalmak ideje volt, amelyek egy nagy masszává olvadva telepedtek az akkori lánglelkű ifjúság arcára, ugye nem kell sokáig agitálni? Mert amíg a nagy amerikai rock and roll lázban egy zenei irányzat volt ami bozóttűzként terjedt elérve a fejeket, addig a kilencvenes évek eleje számos új műfajt hozott létre. Hibrideket. Jövőbe látókat. Üstökösöket. Hullócsillagokat. Metált, punkot és mindent mást játszottak úgy zenekarok, ahogy előtte azokat még nem játszotta senki. Nem beszélve az olyan, stílusukban behatárolhatatlan bandákról, mint Primus, a White Zombie, a Mudhoney, a Neurosis vagy akár az Infectious Grooves, akik szintén akkor robbantak a figyelem középpontjában.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum