Kezdhetnénk azzal, hogy örüljünk, hogy új lemezt hallgathatunk tőlük, hiszen Dave Wyndorf énekes egy évvel ezelőtt gyógyszertúladagolás miatt kis híján csak az égi színpadokon – akarom mondani inkább a pokolbélin – játszhatott tovább. Hogy ennek a hatásnak van e köze ehhez az albumhoz az csak gyanítható. Szerintem van.
Folytathatnánk azzal, hogy az utóbbi évek sikeres albumai után nyílván nehéz mindig az elvárásoknak megfelelően jobbat és jobbat alkotni. Ha a hármas sorlemez Dopes To Infinity-től indulok ki, az azt követő lemezek mindig képesek voltak egy adott szintet tartani. Azon lehet vitatkozni, melyik jobb, melyik elszállósabb, melyik direktebb. Felesleges, mint ahogy felesleges a stoner-, space rock vagy egyéb címkék rájuk aggatása. Ez feszes, széles terpesz rakendroll, azt kész. Ami most egy kicsit megint inkább a Dopes elszállósabb vonalát helyezi előtérbe és nem mondjuk a Powertrip direktebb, lazább dalait.
Azt gondolom ugyanakkor személyesebb is lett ez a lemez, amihez fentieket ismételve Dave halálközeli élményének sok köze lehetett. Viszont ebből kifolyólag, most a színvonal is esett egy hangyányit, de nem többet. Az igazi nagy dalok erről a lemezről hiányoznak, nagyítóval se találni Negasonic Teenage Warhead szintűt. Igaz Dave mellett már csak Ed Mundell gitáros maradt meg a régi felállásból.
Ezer kilométerről megismerhető, hogy Monster Magnet szól, még ha Dave hangja egy kicsit mintha kopottabb is volna. A lemezt indító 4-Way Diablo, Wall Of Fire, You're Alive, Blow Your Mind négyes után csettintettem, hogy de jó is lesz ez. Különösen a könnyed címadó és a latin motívumokkal díszített Blow Your Mind ül meg a hallójáratokban, de a punkos Wall Of Fire is okoz kellemes perceket. Az ötös Cyclone a címével ellentétben egyáltalán nem tarol, visszafogott darab. És innentől kezdve jellemzően ezek a középtempós, visszafogott nóták adják a dalok jó részét és a csettintés is abbamarad.
A 2000 Light Years From Home is ilyen. Mondjuk ezt a Rolling Stones már megírta, lévén hogy ez feldolgozás. Töredelmesen bevallom, hogy az eredetit nem ismerem, így összehasonlítási alapom nincs.
A következő No Vacation lehet az abszolút koncert kedvenc erről az albumról. Pörgősebb, dögös riffel megáldott szösszenet. Wyndorf mélyebb hangon énekel a verze alatt, ami elég sötét jelleget kölcsönöz a dalnak; meg amúgy is vámpírokról szól.
Személyes kedvencem a következő I'm Calling You, mely akár filmzene is lehetne. A fokozatosan kiteljesedő dal közepén az a zongorás betét hátborzongató. Ezt a könnyed, rockos Solid Gold követi, amely nem túl emlékezetes, ráadásul majd hat perces és a végén unalomba fullad. Az instrumentális, arab, indiai dallamokkal operáló Freeze And Pixillate szomorú-sötét darab. A Thousand Stars-t már hallottam valahol tőlük, főleg a refrén végén lévő dallam ismerős valahonnan. A Slap In The Face, olyan mintha a Powertripről szabadult volna, koncerten nagyot üthet. A tizenhármas Little Bag Of Gloom nem metal, de még csak nem is rock. A mellotronra épülő dal kellemesen-szomorkásan zárja az albumot.
Ha egy mondatban kellene összegeznem a lemezt akkor azt mondanám: egyenletesen magas színvonal, igazán nagy nóták nélkül. Mivel a Monster Magnet régi nagy kedvencem ezért nehéz elfogulatlannak lennem, de objektívnak azért illik maradni, úgyhogy ez egy nyolcas. Na jó, abból a kövérebbik fajta.
8/10
UPDATE 2008. november:
Budapesti koncert beszámolója itt: Hajtom a traktorom a drogfarmon - Monster Magnet, Nebula & The Pilgrim Fathers a Wigwamban.
