A dán Volbeat 2007 elején megjelent Rock The Rebel/Metal The Devil című nagylemeze szép nagyot durrant. A metal világában ma már viszonylag ritkák az ilyenek, így hát a zenekar széleskörű ismertségre tett szert metálba oltott rockabilly-jével. Vagy az ihlet maradt meg, vagy az előző lemezről pár szám, vagy csak egyszerűen meglovagolják a hirtelen vetett nagy hullámot, mindenesetre másfél év elteltével itt az új lemez, mely a fenti címre hallgat.

A recept most sem változott, olyan mintha vényre írták volna. Slide gitár, vadnyugati kocsma hangulat, néha „eljön” Elvis és néha előjön a régi Metallica is. Sőt még a tapsgép is újra előkerül. Nem tűnik erőltetettnek a dolog és biztos is vagyok benne, hogy nem is az, de az is hótbiztos, hogy a koncepcióból ezek az előbb felsorolt elemek egyenlőre nem hiányozhatnak.

Mivel az előző lemezről ezen a blogon is írtam (Itt az európai Metallica : a Volbeat Dániából), ezért van összehasonlítási alapom és én úgy vagyok vele, hogy itt egy hangyányival szürkébb a kép. Talán az az oka ennek, hogy már nem hat az újdonság erejével az egész. Van néhol egy kis önkoppintás is, de ez a zene ebben a formában azért rendelkezik korlátokkal az kétségtelen. Próbáltak persze valamit újítani is, gondolok itt a női énekkel megtámogatott Mary Ann's Place-re vagy a nagyzenekari hangzással ellátott Light A Way-re. Ha viszont az előző lemezt nem ismerném, azt mondanám, hogy élvezet hallgatni, mert olyan feelingje van, hogy az utánozhatatlan.

Ha szigorú akarnék lenni vannak itt azért olyan nóták, melyeknek a kompatibilis megfelelője az előző lemezen is megvan, elég csak a Radio Girl-re hajazó klipes Maybelline I Hofteholder-t, vagy a The Human Instrument rokon Hallelujah Goat-ot, esetleg a Sad Man's Tongue kistestvérét a We-t említenem. 

Nem akarom a dalokat egyenként felsorolni, maradjunk annyiban, hogy aki szerette a Rock The Rebel/Metal The Devil című korongot az itt is megtalálja a neki tetsző dalokat. Nekem továbbra is az igazán tökös, keménykötésű darabok jönnek be, mint amilyen a már említett Hallelujah Goat a  maga masszív kalapálásával, a reggae felhangokkal bíró, dallamos, de szikár Still Counting, vagy a Metallica előtti „tisztelgés” a Wild Rover Of Hell (ha a Metallica játszaná ez volna az egyik legjobb nótájuk) képében, de gyenge nótát tulajdonképpen egyet sem írtak.  

Michael Poulsen énekes-gitáros még mindig zseniális, talán még jobb dolgokat művel, mint az előző lemezen, de a többiek is hozzák a tőlük megszokott magas színvonalat.

Egy biztos a következő lemez vízválasztó lesz a zenekar életében. Mert hiába érdekes és élvezetes ez a zene, a mai scénában lemezről lemezre nem lehet ugyanazt eladni, annyira hamar változnak az igények és a trendek. Hja kérem nem úgy megy ez már, mint harminc évvel ezelőtt! Ettől függetlenül ez most egy kilences, mert már nem hat annyira újszerűen, de legközelebb ennél több kell.
 
9/10
 

A lemezhez készült eddigi egyetlen videóklipet (Maybelline I Hofteholder) pár nappal ezelőtt már bemutattuk: Volbeat: új album, új videó.