RockStation

Aszfalt-túró bajnokság : The Haunted - Versus

2008. szeptember 16. - sunthatneversets

Az At The Gates romjain 1993-ban Göteborgban (hol máshol) alakult The Haunted már bebizonyította, hogy lehet modern felfogásban is játszani a death/thrash metál zenét. A Versus már a hatodik nagylemez amit a világra szabadítanak és talán a legjobban kimunkált mind közül. Akkora energia és düh feszül ezekben a számokban, hogy ha volna aszfalt-túró bajnokság, esélyesként vágnának neki.

Peter Dolving – ének, Patrik Jensen – gitár, Anders Björler – gitár, Jonas Björler – basszugitár, Per M. Jensen – dob felállású ötös a három-négy perc körüli számok ellenére ráadásul olyan komplexnek ható súlyos muzsikát rakott hatodjára az asztalra, hogy elsőre nem is működik a dolog. Mázsás súlyok rakódnak az emberre - majd agyon nyomják - negyven percen keresztül.

Ecsetelnem felesleges, hogy kiváló zenészek dolgoznak itt, bár Peter Dolving hörgő-üvöltő elég fárasztó tud lenni majd háromnegyed órán keresztül. Tudja ezt ő is és próbált most egy kis dallamot a dalokba csempészni. Ettől az összhatás csak jobb lett. Persze az egész nem lenne göteborgi, ha a „melodic” szócska nem kerülne elő. Bármilyen mázsás zene is ez, a csak erre jellemző dallamosság a gitártémákban itt is megvan, még ha nem is In Flames-i dallamokban kell gondolkodni. Nem egyszerre ható lemez, úgyhogy egy két próbálkozást megér, ha nem jön be elsőre.

A Moronic Colossus címre hallgató, tényleg kolosszusként hatalmasodó szörnyeteggel csapnak a húrok közé. Üvöltős ének, betonozó riffek, dallamos szóló, mi kell még? A kettes Pieces tipikus göteborgi vonalas kemény zúzda, ahol a refrén nem egysíkú üvöltés, hanem dallamos, és a melankólikus középrész is ott van a szeren. A következő Little Cage régisulis trash kalapálása egy kicsit visszarepíti az embert az időben, de a refrén ráébreszt: 2008-at írunk. Csakúgy, mint a dallamos gitárjátékkal, beton riffekkel és egy kis samplerrel operáló Trenches-nél. Az ötös, egy kicsit Paradise Lost utánérzéssel bíró Ceremony masszív aszfalttúrása lehengerlő, az egyik legjobb nóta a lemezen. Ez után megnyugtatóan hat a lassú, félakusztikus Skuld, ahol Dolving énekel. Az egész inkább filmzeneszerűnek hat, mint önálló dalnak, amolyan lemez közepi nyugtató. Hogy aztán a hetes Crusher legyakja az ember agyát. Tiszta trash szörnyeteg. Az ezt követő lassú-középtempós  Rivers Run szinte stoner reffrénje kellemes meglepetésként hat. Kicsit kilóg a lemez dalainak sorából, de kiváló nóta. A kilences, szintén sivatagi kezdésű Iron Mask megint kellemes kis nóta üvöltős énekkel. Az ezt követő szorgalmasan betonozó Faultline (a la Entombed) egyből headbangelésre ingerli a hallgatót, és ez így is marad a szám végéig, a keleties szóló pedig nagyon ül a végén. A lemezt monoton menetelő Imperial Death March zárja a maga filmzenés megoldásaival.

Gondolkodtam azon, hogy nyolc és felet vagy kilencest ér-e a lemez. Mivel saját stílusában kiemelkedő ezért az utóbbi mellett döntöttem. Aki szereti az ökölrázós, agyat legyalulós, headbangelős, dallamot sem nélkülöző durvulatot annak a The Haunted erősen javallott, csalódás kizárt.

9/10
 

A lemez a zenekar MySpace oldalán teljes egészében meghallgatható: The Haunted MySpace - Versus online hallgatás

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr94665509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum