RockStation

Halálmetál : Eagles Of Death Metal – Heart On

2008. október 28. - sunthatneversets

A californiai Palm Desert-ből származó Eagles Of Death Metal eddig úgy vonult be a zenei történelem könyvekbe, mint a Queen's Of A Stone Age főnök Josh Homme (korábban Kyuss) side projektje. Ezért ennél lényegesen többről van szó, Josh barátunkból – aki itt dobol - pedig megint több jutott asztom a kelleténél. 

Az rendben is van hogy a banda magja Jesse "Boots Electric" Hughes – ének/gitár és Josh Homme viszi a prímet, de az Eagles Of Death Metal nekem valahogy inkább Hughes zenekarának tűnt eddig, még ha a két fickó ezer éve ismeri is egymást hiszen már az isiben osztálytársak voltak. A kisegítő zenészek szerepe most Ave "Davey Jo" Catching-nak - gitár és Brian "B.O.C." O'Connor – basszusgitárosnak jutott.

A zenekar már a harmadik lemezét adja ki – a Heart On most meghallgatható a myspace oldalukon - az első kettő viszonylag nagy sikereket érte el, de inkább a tengerentúlon. Az együttes igazi sivatagi hobbizenekarként indult, mint ahogy anno a Queens of the Stone Age. A zene is kellően sivatagi volt, már amennyire nekem lejött, viszont rengeteg poén volt a klipekben és a szövegekben és éppen ezért volt szerethető a dolog. 

Most is szerethető a zene, de nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy Josh barátunk zenei alterosodása az anyabanda után ide is betette a lábát. Megmondom őszintén, hogy nekem annyira ez nem jött be, míg másoknak maga a mennyország. Itt sem annyira jön be. Kevesebb a mélyrehangolt gitár, több a magánál többnek látszani akaró dal. Pedig ez talán zsigerből lenne a legjobb. Az első két-három hallgatásra én nagyon kevés igazán tökös nótát találtam a lemezen. Sok a borongós, középtempós, amolyan semmilyen dal.  A kezdés még mondjuk rendben van az Anything ‘Cept the Truth-tal, sőt még a klipes,  kicsit japán beütésű Wannabe in LA is okés, bár itt már érezhetőek azok a zenei elemek, amelyek miatt most kicsit más a zene, de a bugis hangulat elviszi a dalt. A vontatott (I Used to Couldn’t Dance) Tight Pants nekem annyira nem jött be, csakúgy, mint a négyes High Voltage sem. Az ötös Secret Plans rockabilly-je viszont jó, ez amolyan etalon tőlük. Ilyen kéne sok a lemezre. A következő Now I’m a Fool balladája tipikusan amerikai, de többet nem igen nyújt. A hetes címadó sulis rockja kellően lökött és a refrénre egy egészen jó nóta kerekedik ki belőle. Szintén erős a következő kicsit karcosabb, de el is borultabb Cheap Thrills is, a lemez szerintem legjobb dala. Az ezt követő How Can a Man With So Many Friends Feel So Alone címmel megáldott szösszenet soft country-ja már nem üt ekkorát sajnos, de ugyanez mondható el a Solo Flights berúgós kocsmai zenéjére is. A tizenegyes Prissy Prancin' viszont megint király darab, lüktető bugi. A lemezt az I’m Your Torpedo zárja. Ez tényleg igazi Eagles Of Death Metal a király fajtából.
 

A vegyes érzések ellenére a Heart On sem lett egy rossz lemez, csak most kicsit szürkébb színekben pompázik. Sokáig gondolkodtam a pontszámon – nem mintha ez bármit számítana – és egy hét és felesben kiegyeztem magammal, mert azért nem mindennapi zenéről van szó, de remélem legközelebb ennél izmosabb anyaggal áll elő ez a két ember. 
 
7.5/10 

 

Eagles of Death Metal - Wannabe In LA

Linkajánló:

Eagles Of Death Metal MySpace, Heart On online hallgatás (teljes album)

Eagles Of Death Metal hivatalos website

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr49736092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum