A Győrben 2005-ben alakult Nikson zenekar kemény fába vágta a fejszéjét akkor amikor a csapat zenei stílusának a punkot választotta. Igaz, hogy Győrben ennek van hagyománya a veterán Auróra révén, de amíg Vigiék a hagyományos britgyökerű punkban utaznak, addig a Nikson az óceánon túli vonalat helyezte előtérbe. Ez a fajta punkrock/poprock/melodycore pedig itthon ezidáig még nagyon nem talált követőkre.

A csapat - több tagcsere után - jelenlegi formáját az első kislemezük (Somewhere Between Here And There) felvétele előtt, 2006 októberében nyerte el. 2007 januárjától aktívan koncerteznek, a magyar színpadok mellett már többször léptek fel külföldön is.

A So Far From Home című debüt a szolnoki Denevér Stúdióban került rögzítésre, természetesen Cserfalvi „Töfi” Zoltán vezényletével. A dalok jó részét a két gitáros/énekes Márton és Olivér írta. A dalok megtörtént eseményekről szólnak és mivel ketten is énekelnek nem fullad unalomba a zene, hiszen valljuk be őszintén: ez a rohanós, kalapálós kalipunk hosszútávon elég fárasztó tud lenni. Hogy ez ne így legyen arról a nem egészen 36 perces játékidő is gondoskodik.

Ahhoz képest, hogy az srácok átlagéletkora valahol 20 körül lehet, meglehetősen profin és összeszokottan nyomják az egyszerű, de igen lendületes témákat. Nem vagyok a stílus nagy rajongója, de ami jó az nem rossz szoktam mondani és ez a Nikson esetében is igaz.  

A zene mélyen szántó elemzésébe nem mennék bele, mert a stílus felvázolásával azt gondolom mindenki be tudja lőni magának a muzsikát. A tizenkét nótát plusz egy introt tartalmazó albumon jó pár fogós dal kapott helyet, és aki szereti a dallamos, fogós énektémákkal megpakolt sodró lendületű punkrockot az a So Far From Home-ot is szeretni fogja kezdve a nyitó Dark Side Of The Life-tól, az ezerrel tekerő Rescue Me-től  a Painful Words-ig. Viszont egy nótát mindenképpen a többi fölé kell helyeznem az pedig a Take Me Back, ami egy kicsit ki is lóg a többi közül. Utoljára a Bad Religion nevű általam is nagyon kedvelt formációtól hallottam ilyen fogós, kiválóan felépített dalt.

A lemezt itthon az Egde Records terjeszti, viszont a győri srácok a tengerentúlon is találtak maguknak kiadót a Bite Me Records személyében. Így a lemez október végén az Államokban is megjelenhetett. A srácok ottani országos zenei magazinoknak interjút is adtak már. Most már csak egy kis turné lehetőség hiányzik odaát, ami meglehetősen nehéz dió. Én csak a legjobbakat tudom kívánni nekik, hiszen az egész magyar rockzenére ráférnek a külföldi sikerek.

/ez a lemezismertető a zene.hu portál számára készült - köszönet a promo CD-ért/