RockStation

Green Path – Only klip-premier

2009. december 04. - sunthatneversets

A csapattól kaptuk a következő hírt:

„Október 18., Budapest, MÁV járműjavító telep, 1 fok, leszakadt mozdonyok és kocsik között…Reggel nyolc. A technikai előkészületek megtétele után a zenekar tagjainak „rendbeszedésével” kezdődött a nap, majd amikor ezzel végeztek az ügyes sminkesek és fodrászok, elkezdődhetett a forgatás, a zenekaros, zúzós jelenetekkel. Ekkor már senki nem fázott. :)

A klipben szereplő  focicsapat nem más, mint az Újbuda Rebels. Rövid bemelegítés után már bele is csaptunk a kezdő jelenetek felvételeibe, majd keményebb vizekre eveztünk és mindez folytatódott az összecsapódós, szaladgálós, futós, leterítve szerelős, ütős-vágós képekkel. Jól komponálható csapat, könnyen ment tehát az együttműködés.

A gyöngyösi csülkös-lapockás-combos-babgulyás  és forralt boros ebéd kicsit megszakította a forgatás menetét, de a pihenő után mindenki bedobta magát! Következtek a focis-zenekaros jelenetek egyben, majd visszatértünk a zúzós felvételekhez. Ekkor már sötétedett, így bevethettük a tökéletes világítás és hangulat megteremtéséhez a helyszínre cipelt fénycuccot is. Kiváló megvilágításokkal „csillagosötös” metal jeleneteket kaptunk el!

A vágás és a szépítgetés után a HammerWorld weboldalán debütál majd a klip, december 4.-én.
 


Reméljük, hogy nemcsak mi várjuk izgatottan a végeredményt! Addig is nézzétek meg az Only-hoz készült werkfilmet

 

Közreműködők, segítőink, azaz hatalmas köszönet nekik:

Pixel film:
Rendezte: Pallag Péter, Tokay Péter
Fényképezte: Tokay Péter, Temesi Ádám
Südi Viktória - gyártásvezető, felvételvezető
Vajda László - technikus
Orosz Zoltán – technikus
 

MusicArt:
Farkas Csongor
 

Újbuda Rebels – amerikai foci-csapat
Szakács Levente - fotó
Laczházi Zoltán - werk
Oke Erika - smink
Ernszt Mercédesz - fodrász
Mihalovics Renáta - fodrász
Széles Éva – fodrász
 

Green Path weboldal
Green Path MySpace oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr781572936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum