RockStation

Középszer : Mudvayne – Mudvayne

2010. január 05. - sunthatneversets

Alig telt el egy év a Mudvayne legutóbbi albuma óta és máris itt az új lemez. Már a The New Game sem volt az eredetiség non plusz ultrája, de ez a szimplán csak a zenekar nevét viselő lemez még inkább nem lesz az. Zenekarok akkor szokták a banda nevét albumcímnek adni, ha valami új korszak veszi kezdetét, de a Mudvayne esetében ez nagyon nem így van. A célok továbbra sem változtak: modern metál a mainstream vizein evezve, a befutás céljával.  

Nos ha ez a The New Game-mel nem sikerült, akkor ezzel a lemezzel sem fog. Pedig a Mudvayne anno az LD 50 táján extrém - néhol már-már matekos - nu metáljával és egy kis kitartással elég magasra küzdhette volna magát, ehelyett a könnyebb utat választották, de itt nagyon sűrű a mezőny és sajnos azt kell mondjam, hogy Chad Gray-ék nem tudnak olyan erős nótákat felvonultatni, mint a mostanában nagyon futó 5 Fingers Death Punch, a Stone Sour vagy akár a Disturbed.

Dave Fortman producert (Slipknot, Otep) újból bevetették, a hangzásba nem is lehet belekötni. A dalok viszont elvesznek a középszer szürke ködében és az is nehezen érthető, hogy ebből a nem túl bonyolult zenéből minek öt, néhol hat perces dalokat faragni.

Persze az album nem menthetetlen, mert korrekt, izgalmasabb témákból azért jutott néhány a tizenegy dalba. Az I Can't Wait szaggatott témái igencsak jól esnek a fülnek, csakúgy, mint a Burn The Bridge és a Scream With Me vagy a Closer néhol mélyre hangolt, post-grunge köntösbe bújtatott gitárfutamai, ráadásul többször még egy jó refrénnel is sikerül ezt megfejelni. Sajnos az album legjobb dala a Beautiful & Strange mindjárt kezdésnek lemegy. Ezt még majdnem megfejeli a kettes 1000 Mile Journey, melyben Matthew McDonough vastagon használja a kétlábdobot és Chad is jó váltogatja az üvöltős és dallamos éneket.

Mint a legtöbb amerikáner modern metál lemezen, itt is vannak balladaszerű zöngemények, melyektől nekem mindig összeráncolódik a szemöldököm, főleg, ha ezek totál átlagos ömlengések. Ezen az albumon ilyen az All Talk című fél-lírai, az Out To Pasture, mely egyszerűen dögunalom, de még utolsó dalnak - Dead Inside - is ilyen szól, mondjuk az legalább a jobbik kivitelből.

Már eleve gyanús volt a december 22-ei lemezmegjelenés. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de olyan erősen üzleti szaga van ennek az albumnak, mintha a srácok a rajongók karácsony előtti, szeretettől átitatott jóindulatában bíztak volna.  Sajnos az albumot ez sem menti meg a totális középszerűségtől. Lehet, hogy a többség így karácsony környékén (most már elmúltával) megbocsátja ezt, de én nem fogom.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr311647397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sunthatneversets · http://rockstation.blog.hu 2010.01.06. 08:26:12

Még egyszer meghallgatva, lehet, hogy a 3 pont is sok.

Taraj (törölt) 2010.01.06. 15:21:58

@sunthatneversets: nagyon is. Bár lemez felétől simán élvezhető, az első fele mély bántó nyomokat hagyott bennem.

Kazuma92 2010.03.25. 20:28:22

Szerintem eszméletlen jó album lett!
Persze teljesen más mint a korábbiak, nem egy új LD50-et dobtak a rajongókhoz. Teljesen megértem azokat, akiknek nem tetszik.
Szerintem jóval keményebb, határozottabb mint elődje a New Game volt. Eleinte nekem sem tetszett, de csak azért mert elfogult voltam.
Ha az ember félretudja tenni ezt az érzését, 1-2 hallgatás után észreveszi az album erejét. A kritikában említett "Out to Pasture" leginkább a banda beteg részét mutatja, aki a pörgést és a tiszta hangzást keresi benne valóban csalódhat.
Ízlések és pofonok, részemről a Mudvayne eszméletlen nagyot alkotott!

Kazuma92 2010.03.26. 07:27:13

sunthatneversets , a kommentedből úgy veszem ki hogy nem hallgattad sokszor a kritika írása előtt, szerintem elég nehéz értékelni egy stíluson átesett banda lemezét 1-2 hallgatás után :)
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum