RockStation

Cadaveres, Watch My Dying - Paprika Rocks! euro-turné

2010. április 13. - sunthatneversets

A tribalmetalcore-ban utazó Cadaveres és a matek metalos Watch My Dying együtt fog turnézni Európában április-május folyamán. Többek között a következő városokban fognak fellépni: Berlin, London, Wolfsburg vagy Arad. Ez a turné egy régóta várt dolog mindkét részről, hiszen Magyarországon már rengetegszer lépett fel egymással a két csapat és itt volt az idő egy kis határokon túli őrületre!
A Cadaveres az európai turnézás egyik veteránja, az első koncertjük is Németországban volt az Apo Reiterrel. A koncertek közötti időszakban folyamatosan csiszolódnak a dalok a harmadik Cadaveres nagylemezre. Az új tagokkal - Joci - ex-Ektomorf, Kálmi - Chaos Of Disorder, Zoli - North6 - megerősödve, rendesen felpörögtek a dolgok a csapat körül.
A Watch My Dying évi 40-50 koncerttel főleg Magyarországon és a környező országokban volt aktív, de most végre messzebb mennek ők is, mint amennyit egyszerre be tudnak tankolni a buszba. A csapat utolsó albuma, a Moebius, nyáron jelent meg, így a koncertműsor gerincét azok a dalok fogják alkotni az olyan közönség-kedvencek mellett, mint a Carbon, a NVDK vagy a Sztereotip. A Moebius kapta a 2009 legjobb stúdióprodukciója díjat a Hang-Súly szavazáson.

Paprika Rocks! turnédátumok:

04/09 - Budapest (HU) - Durer Kert (Cadaveres only)
04/16 - Arad (RO) - Flex
04/17 - Odorheiu Secuiesc (RO) - Thunder Rock Klub
04/18 - Cluj-Napoca (RO) - Irish Music Club
04/23 - Zizers (CH) - Event Stage (Cadaveres only)
04/24 - Bad Urach (DE) - XI. Rock Days (Cadaveres only)
05/06 - Berlin (DE) - K17
05/07 - Wolfsburg (DE) - Jugendhaus Ost
05/08 - Korbach (DE) - Kulturfabrik  
05/15 - Paris (FR) - Thuderfest Open Air (Cadaveres only)
05/23 - London (UK) - Purple Turtle

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr71916726

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: click the next internet page 2019.04.08. 11:56:01

Gyerekszoba vidáman, színesen! - KingStore Otthonépítő Blog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum