RockStation

Veréb fesztivál idén nyáron is!

2010. június 21. - sunthatneversets

Méghozzá az ötödik. A kisebb jubileumon a szervezők színvonalas és egyben változatos programokkal várják a fesztiválozókat július 29-től a csornai kempingbe. A háromnapos fesztivál fellépői között már olyan nevekkel találkozhatunk, mint a Subscribe, a Road vagy az Insane. Színpadra lépnek olyan bandák is, amelyek alapjaiban meghatározzák a rendezvény zenei stílusát, ilyen például a Prosectura, a Rózsaszín Pittbull vagy akár a SKA-Pécs.

A szervezők az év elején versenyt indítottak a fesztivál honlapján, ahol a magyarországi amatőr zenekarok versenghettek egymással. A kezdő zenekarok feltörekvését támogatva a tíz legtöbb szavazatot szerző banda bekerült a fesztivál programjába.

Manapság egy fesztiválon azonban nem elég egy jó zenei programot összeállítani. A koncertmentes időszakokban különböző napközbeni programokkal szórakoztatják a nagyérdeműt. Délelőttönként filmvetítéssel, csocsóval és ifjúsági tájékoztatókkal várják az érdeklődőket. A kora délutáni órákban érdemes a különböző versenyeken részt venni, hiszen sörkupon a nyeremény. Ezen kívül lesz a már hagyománnyá vált veréb és verébkirálynő választás illetve veréb „verés” is. A koncertek után pedig egészen hajnalig tart majd az Insomnia buli.

Mondhatni, hogy a fesztivál hírhedt alacsony árairól. Ez az idei évben is tapasztalható, hiszen a napi jegy 1500 Ft-ba a három napos bérlet pedig mindössze 3000 Ft-ba kerül majd. Fontos hozzáfűzni, hogy a jegyárak tartalmazzák a sátorozás díját is.
Figyelem! Jegyek kizárólag a helyszínen kaphatóak.

További információk a Veréb fesztivál hivatalos honlapján:
www.verebfeszt.hu

Az V.Veréb Fesztivál programja:

7.29. Csütörtök

15:00 – 15:40    Esdear
16:00 – 16:40    Merde!
17:00 – 17:40    Zárójelentés
18:00  - 18:40    Vészkijárat
19:00 – 19:40    My Sweet Shadow
20:00 – 20:40    Insane
21:00 – 21:50    Bőgőmasina
22:10 – 23:00    Testi Egyveleg
23:20 – 00:10    Prosectura
00:20 – 01:00    Szeszkor
01:20 – 02:00    The Three Teadies

7.30. Péntek

14:00 – 14:40    Doghitters
15:00 – 15:40    Direkt!?
16:00 – 16:40    Ted’s Village
17:00 – 17:40    Don’t  Say A Word
18:00 – 18:40    Liberal Youth
19:00 – 19:40    Social Free Face
20:00 – 20:40    Semmi Komoly
21:00 – 21:50    Végállomás
22:10 – 23:00    Rózsaszín Pitbull
23:20 – 00:10    Ska-Pécs
00:20 – 01:00    Happy 8 Friend’s
01:20 – 02:00    Radical Crush

7.31. Szombat

14:00 – 14:40    Embatheria
15:00 – 15:40    El Pollo Loco
16:00 – 16:40    Abiocore
17:00 – 17:40    Surf De Ska
18:00 – 18:40    Aktuális
19:00 – 19:40    Macskanadrág
20:30 – 22:00    Road
22:30 – 00:00    Subscribe
00:20 – 01:00    Greedy Fly
01:20 – 02:00    Carana Padma

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr792097715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum