Brant Björkről tudni kell, hogy a kultikus stoner banda Kyuss dobosa volt tinédzser évei javában. Ez már egy jó kis pedigré, még úgyis, hogy a nevére hallgató szekcióban (korábban Brant Björk And The Bros, és Brant Björk and the Operators-ként működtek) gitárt ragad, és a pengetés mellett énekel is, mindezt öregurasan, de töménytelen mennyiségű fílinggel, és persze fűvel átitatva.
Brant Björknek ez már a hetedik lemeze, így szólóban, és eddig sem az volt rá jellemző, hogy felpörgetett ritmusú, hiperaktív hanganyagokkal bombázta volna a hallgatót, most sem zaklatnak fel minket a féktelen tikatikák. Sőt, a torzító pedálra is csak módjával taposnak oda a zenészek, így sokkal inkább amolyan blues, rock enyhe stoneres pszihadéliával vonalat képvisel Brant, és bandája.
A Gods And Goddesses talán annyiban tér el az eddigi Brant Björk albumoktól, hogy még inkább lenyúl a gyökerekhez, mint eddig. A Dirty Birddel ezt már éreztetik is kezdésként, és egy olyan bluesos, rock and roll témát hoznak, egy amolyan 60-as évekbeli Led Zeppelin, Black Sabbath riffel fűszerezve, hogy szinte már Woodstockban érezzük magunkat, és ugyanez mondható a Blowin’ Shopra. A Goodtime Bonnie is hozza ezt a nívót, de a refrén itt elmehetne egy California Crossing korabeli Fu Manchunak is, az albumon azon ritka esetek egyike, amikor megdörren a gitár, a lemezen szinte végig egy enyhén piszkosított gitár sound dominál. A Porto, a Little World, és a Radio Mecca viszont a meditatív vonalat viszi tovább, három iszonyatosan fílinges tételről van szó. 
A The Future Rock egy korrekt kis dal, de már itt is a levegőben lóg, és a záró Somewhere Some Womannál végleg felmerül bennünk a gyanú, ami az album hallgatása alatt végig ott motoszkál a fejünkben: lehet, hogy Brant Björk neki állt Bon Jovit hallgatni? Főleg az utóbbi számnál jelentkezik a jelenség, pedig egy igazán lazulós, lebegős szám, de Brant itt egy kicsit merít volt bandtársától, John Garciától, meg a fent említett Jon Bon Jovitól ének ügyileg. És pont talán a legjobban felépített számot csapja szét a pátosszal átitatott stílusával. Egyébként már a Little World is necces, de annak nincs olyan hangulata, mintha egy arénában közönség tapsoltató, gyertyával a kézben himbálózó tömegnek játszanának.
Brant Björknek nem ez az erőssége. Sokkal inkább az a laza, higgadt jammelés, mint amit a Keep Your Coolon már megszoktunk tőle. Persze itt is remek dolgokat hoznak össze, és szó sincs arról, hogy itt valóban egy aréna rock zenekar felemelkedésének lennénk fültanúi, mert az a beleszarós életérzés, amit eddig is remekül hozott Brant Björk, az most is jelen van. Nincsenek hatalmas gitárszólamok, duplázások, tört ütemek, és néhány számnál akár még dezsavű érzés is elkaphat, ha a dallamokra koncentrálunk, de ha Brant csak egyet penget az máris többet mond, mint egyes zenekarok egész albuma. Érezni lehet a God And Goddesses minden pillanatán, hogy teljes átéléssel, és odaadással csinálnak zenét, egy csöppnyi görcsösség nélkül. És itt ez a lényeg.
Hallgasd meg Brant Björköt a myspace-en!
